Olvass!

KönyvesBlog

A női szerzők nem csak mindenféle női marhaságról írnak

2015. május 14. .konyvesblog.

A New York Times Bookends című rovatában Cheryl Strayed és Pankaj Mishra osztották meg véleményüket arról, van-e kettős mérce a nők és a férfiak által írt domestic témájú könyvek megítélésében - utóbbi kategóriájába leginkább az otthoni, családdal kapcsolatos, érzelmekkel átfűtött témákat sorolják.

1012-bks-strayed-master315.jpgStrayed felidézett egy 15 évvel ezelőtti kutatás, ami megállapította, hogy a nők aránya a szimfonikus zenekarokban 30 százalékkal nőtt, amint olyan meghallgatásokat tartottak, ahol nem derült ki a jelentkezők neme. A kutatás megerősítette, hogy nemi előítéletek igenis léteznek, ha tudatában vagyunk, ha nem. Azóta számos tanulmány született a témában, például az is kiderült, hogy a diákok sokkal jobbra értékelik az online oktatójuk teljesítményét, ha azt gondolják, hogy a szóban forgó női oktató igazából férfi, egy másikból pedig az derült ki, hogy a férfivállalkozók sokkal hatékonyabbak, ha el kell bűvölniük egy befektetőt. A sort még nagyon sokáig lehetne folytatni. Az ilyen tanulmányok mind azt mutatják, hogy sokkal nehezebb nőként kiválasztottnak,
támogatottnak, ünnepeltnek lenni a munka világában, Strayed pedig felteszi a kérdést: ha minden szakmában ez a helyzet, akkor miért ne küzdenének ugyanezzel a problémával a nőnemű írók, akiket hajlamosak vagyunk másképp olvasni, mint férfitársaikat.

A nők által írt szövegeket gyakran titulálják egyedibbnek, személyesebbnek, a többi nőhöz szólónak, míg a férfiak által írt szövegeket a társadalmi problémákra tágabban reflektálónak, és mindannyiunk számára érvényes tapasztalatokat megfogalmazónak. Ez különösen akkor nagyon szembetűnő, ha a nők domestic témájú szövegeket írnak, mert sokan azt feltételezik, hogy kizárólag erről tudnak írni. Vagy, ahogy a Nobel-díjas V. S. Naipaul hívta, erről "a sok női marhaságról". Strayednek sokat kellett már bizonygatnia, hogy az ő könyvei az embereknek szólnak, nem pedig a nőknek, és több kolléganőjétől is hallott hasonló sztorikat. Szerinte a nők nem kizárólag a nőknek írnak, hiszen egy művésznek sem csak az a nem vagy nemzetiség a célközönsége, ahová tartozik. Az nem gondolja, hogy van egy titkos megállapodás a szerkesztők és az olvasók között a nőnemű írók rovására, de a világunk szerinte patriarchális berendezkedésű, ahol a férfiak a kiváltságosok. Ám ha becsukjuk a szemünket, és meghallgatunk egy történetet, akkor sosem a szerzőn van a hangsúly, hanem azon, hogy milyen is az a történet.

bookends-pan-kaj-mishra-tmagsf.jpgMishra arról beszél, hogy Amerikában az önállóságról alkotott férfimítoszok egy szuperférfias irodalmi kultúrát
hoztak létre. Az alattomos előítéletek olyannak láttatják a férfit, aki összefoglalja a különféle amerikai álláspontokat, átlátja a geopolitikai változásokat vagy épp olyan irodalmi felhőkarcolókat épít, mint a Nagy Amerikai Regény. A nemzetiségi és az etnikai címkék ugyanakkor elhomályosították olyan szerzők hírnevét,
mint Carson McCullers, Zora Neale Hurston vagy Maxine Hong Kingston. A "liberális képzelet őszintétlenségének éles eszű megfigyelőinek", mint Paula Foxnak és Mary McCarthynak pedig meg kell szenvednie, hogy néha elfelejtik, néha előveszik őket. Mindeközben a kulturális hatalom olyanokra ruházódott át, akik a férfit
mint intézményt dokumentálják, mint például Tom Wolfe, óva intenek az amerikai akarat technológiai alávetettségétől, mint Pynchon vagy DeLillo. A külvárosi családról szóló történeteket nagyobb valószínűséggel tekintik általánosnak, az emberi lélekre vonatkozónak, ha férfi szerző tollából születnek, a
nőket ritkán engedik túllépni a domestic fiction kategórián. (A KönyvesMagazin Nagy Amerikai Regény-cikkében olvashattok Allegra Goodmanról, aki a Szabadsággal egy időben jelentette meg saját monumentális családregényét, ami számos ponton megdöbbentő hasonlóságot mutat Franzen könyvével. Tegye fel a
kezét, aki már hallott a The Cookbook Collectorról!)

Mishra szerint vannak arra utaló jelek, hogy a régi irodalmi hagyományok halványulóban, gyengülőben vannak, erre pedig Shirley Hazzard The Great Fire című könyvét hozza fel példaként, valamint Jennifer Egan és Rachel Kushner regényeit, illetve Jhumpa Lahiri, és Deborah Eisenberg és Lorrie Moore novelláit. A "régi gyarmati házat" egy teljesen más alapon építették újjá, állítja Mishra, legügyesebb építészei az úgynevezett domestic témák művelői pedig olyan írók, akik tudják, hogy az értelem és érzelem háza még a legmagasabb felhőkarcolónál is sokkal tágasabbnak bizonyulhat, ha ajtaját nem zárják kulcsra.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr527458254