Olvass!

KönyvesBlog

Megadni a szót azoknak, akiket nem szoktunk meghallgatni

2015. június 04. iSophie

lengyel3.jpgA kanapén: Bartosz Wieliński, Grzegorz Szymanik és Lidia Ostałowska (Fotó: Valuska Gábor)

Egy korszerű, liberális Lengyelországban hisznek, legfőbb célkitűzésük pedig az, hogy megszólaltassák azokat, akik egyébként sosem kapnak szót, legyenek bár donyecki oroszok vagy náci háborús bűnösök. A lengyel riportírók mindig a problémák gyökeréig ásnak, valószínűleg ezért van, hogy a tényirodalom óriási népszerűségnek örvend az országban. A Margó fesztivál eseményén Vári György, a Gazeta Wyborcza újság riportereivel, Bartosz Wielińskivel, Grzegorz Szymanikkal és Lidia Ostałowskával beszélgetett.

Lengyel tényirodalomról Lengyelország 1918-as függetlenedése óta beszélhetünk, ám igazán csak a második világháború után teljesedett ki, amikor a riportok végre nem a harcokról, hanem az emberek életéről szólhattak. Ekkor még olyan jelentős írók is beálltak a riportírók közé, mint például Ryszard Kapuściński, aki igazán magasra tette a lécet, és ezzel jó időre megalapozta a riportok színvonalát – foglalja össze a lengyel riportirodalom történetét a beszélgetés elején Lidia Ostałowska. Őt éppen Kapuściński munkássága inspirálta arra, hogy riporter legyen, Wieliński és Szymanik pedig többek között magát Ostałowskát tartották követendő példának pályájuk kezdetén.

De hová is tartoznak ezek a riportok? A szépirodalomhoz? Az újságíráshoz? Vári György kérdését Szymanik válaszolja meg: mindenképpen inkább újságíróknak tartják magukat, nem íróknak, hiszen munkájukból hiányzik az alkotó képzelet – csak azt jegyzik le, amit látnak vagy hallanak. Ugyanakkor bizonyos szempontból ezek a riportok többek, mint egyszerű újságcikkek, hiszen a megfogalmazásuk szépirodalmi igényű. Éppen ezért legcélszerűbb a műfajt riportirodalomként meghatározni – ebben a szóban benne van a szövegek kettős kötődése.

lengyel2.jpg

Nemcsak a műfajra, hanem a lapra, a Gazeta Wyborczára is jellemző egyfajta speciális, kivételes helyzet: vajon ebbe az újságba írni nem jelent már eleve egy politikai állásfoglalást? Nem tekintenek a riporterekre gyanús, liberális elemekként? Wieliński úgy véli: ők újságírók, nem pedig politikusok. Természetesen meg van a saját véleményük minden kérdésről, ugyanakkor nincs egy közös, hivatalos vélemény, amit a lap képviselne. A Gazeta Wyborcza nem áll függő viszonyban semmilyen politikai párttal vagy rendszerrel: sosem volt a lengyel kormány szócsöve, a szeptemberi kormányváltástól pedig pláne nem lesz az. „Egyébként igen, liberális újság vagyunk, és ez azt jelenti, hogy mi egy modern, korszerű, európai Lengyelországban hiszünk és bízunk, amelyben senki nem fogja megmondani, hogy milyen nézeteket valljunk, milyen erkölcsi normákat hirdessünk vagy éppen milyen vallásúak legyünk” – jelentette ki Wieliński. És hogy az olvasók hogyan viszonyulnak ehhez? Nos, az talán sok mindent elárul, hogy abban a korban, amikor az emberek híradó helyett YouTube-videókat néznek és ritkán olvasnak el egy tárcánál hosszabb szöveget, a Gazeta Wyborcza több oldalas, nagyalakú melléklete még mindig töretlen népszerűségnek örvend.

Lengyel tényirodalom a Margón:

2015. június 5. - BEZ FIKCJI: Lidia Ostałowska Akvarellek című könyvének bemutatója

Egyébként éppen azok a helyzetek a legizgalmasabbak, amikor a riporter más nézeteket vall, mint azok, akikkel beszélget, véli Szymanik. Ő maga legalábbis ezt tapasztalja meg, amikor a donyecki szakadár oroszokkal beszélget: ugyan nem ért velük egyet, de pontosan emiatt kíváncsi rájuk: a riport készítése során végig az motiválja, hogy meg akarja érteni őket, ez pedig a beszélgetés szempontjából mindig termékeny helyzet.

lengyel4.jpg

A donyecki oroszok egyébként éppen azok közé az emberek közé tartoznak, akiket általában nem szoktunk meghallgatni: a Gazeta Wyborcza riportereinek pedig az egyik fő célkitűzése, hogy a hozzájuk hasonló rétegeknek is megadja a szót – teszi hozzá Wieliński. Ilyenek például a náci háborús bűnösök is: azok az emberek, akik végigcsinálták a holokausztot, csak éppen a másik oldalon. Nekik senki nem ad szót, holott az ő történetük is érdekes és tanulságos. Ha leásunk az alapokig, és megvizsgáljuk egy-egy ilyen ember életrajzát, sokszor meglepő dolgokra bukkanunk: gyerekkori bántalmazások és sorozatos családi tragédiák szövevényére; olyasvalaki történetére, akit, ha máskor, máshová születik, valószínűleg áldozatnak tartanánk és sajnálnánk. A történelem azonban közbeszólt – az ilyesmit pedig mindig érdekes megmutatni. Ez a lengyel riportírók másik nagy törekvése: leásni a gyökerekig, addig, ahová a felületes szemlélő sosem jut el, és részletekbe menően megmutatni, milyen is a minket körülvevő valóság.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr457516928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.