Olvass!

KönyvesBlog

Kádárék az ösztönök eksztatikus megnyilvánulásának tartották a rock and roll-t

2015. június 11. Kiss Orsi

A P. Mobil koncertje 1983-ban (Forrás: Fortepan)

Mit gondoltak a kommunisták a könnyűzenéről, mi alapján lett valakiből sztár a hatvanas-hetvenes években, és miért kerültek budapesti feketelistára a kor körülrajongott zenészei – egyebek között ez is kiderül Csatári Bence Az ész a fontos, nem a haj című kötetéből, amely a Kádár-rendszer könnyűzenei politikáját veszi górcső alá. A történésszel a három T-ről, a kommunista vezetők könnyű műfajjal szembeni idegenkedéséről, egy elhíresült interjúról, és a többrétegű cenzúráról beszélgettünk.

Operett, cigányzene, sanzonok, műdalok – az ötvenes években Magyarországon még rengeteg műfaj belefért a könnyűzene kategóriájába. Ma már talán nehezen hihető, de előfordult, hogy a könnyedebb dalok közé szuszakolták be az úgynevezett tömegdalokat is, a csasztuskákat, melyekben – miként például Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjében – az épülő „szép új világot” énekelték meg az előadók:

Csatári Bence szerint a Rákosi-rendszer kizárólag a tiltott és a támogatott kategóriát ismerte, a tűrt csak a Kádár-rendszerben jelent meg. A „három T” amúgy Aczél György nevéhez fűződik, az 1956-ot követő néhány évben azonban még nem ő, hanem Szirmai István volt a kommunista kultúrpolitika irányítója, akihez – Aczéllal ellentétben, akit 1967-ben neveztek ki az MSZMP Központi Bizottságának kultúrát felügyelő titkárává – az agitációs és propagandaügyek is tartoztak. Aczél a poszton 1974-ig felügyelte a kultúrpolitikát, majd volt egy második periódusa is 1982 és 1985 között. A történész ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Aczél esetében nem feltétlenül a titulusa volt fontos, hanem a személye: a keményvonalasok hiába próbálták ugyanis többször is félreállítani, jó viszonyban volt Kádárral, ezáltal pedig megkerülhetetlen figura lett az akkori politikai életben. Ezzel magyarázható, hogy amikor nem KB-titkár, „csak” miniszterelnök-helyettes volt 1974-1982 között, akkor is mindenhová elért a keze a kultúra területén, ha akarta.

Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája

Jaffa Kiadó, 2015, 280 oldal, 3150 HUF

 

Ebben az időszakban a könnyűzene új áramlatai még nagy ellenállást váltottak ki a kommunistákban, a rock and roll-t például az „ösztönök eksztatikus megnyilvánulásának” tartották. A hazai könnyűzenei élet ugyanakkor igyekezett lépést tartani a Nyugattal – 1957-ben például már elkészült az első hazai rock and roll felvétel. „Néhány éves késésben volt a hazai zenei paletta a külföldihez képest” – hangsúlyozza Csatári Bence. Idővel aztán a kádári vezetés is rájött arra, hogy a vasfüggönnyel nem lehetett kirekeszteni a nyugati zenéket az országból: az emigrált rokonok lemezeket küldtek az itthon maradottaknak, de például Szörényi Levente is kapott külföldről elektromos gitárt. A hatalom könnyűzenéhez való kettős hozzáállását pedig jól jellemzi, hogy az Illés 1965 nyarán Nógrádverőcén egy KISZ-táborban írta több slágerét, például ezt:

Hogy aztán melyik dalból lett éppen sláger, azt az elvtársak nem bízták a véletlenre. A Központi Bizottság Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztályától kezdve a Művelődésügyi Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztályán át több cenzurális intézmény létezett. Közülük a legismertebb talán a sanzonbizottság. Az egyik legfurcsább sztori pedig Lerch István nevéhez fűződik, aki egyszer Elton John egyik szerzeményével tesztelte a sanzonbizottság ítészeit. Utóbbiak aztán azzal dobták vissza a dalt, hogy az „zeneileg érdektelen”.

Hogy egy dal sláger legyen, annak „szükséges, de nem elégséges feltétele volt”, hogy a zeneszám megkapja a zöld jelzést a sanzonbizottság küldötteitől. Ha még át is ment a dal, egyáltalán nem volt biztos, hogy a Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) kiadja, ahogy az sem, hogy az Országos Rendezőiroda (ORI) belföldi turnéra küldi a zenekart, és semmi garancia nem volt arra, hogy a Magyar Televízió vagy a Magyar Rádió műsorára tűzi, mint ahogy arra sem, hogy a Nemzetközi Koncertigazgatóság külföldi fellépéseket szervez a zenészeknek. Mondani sem kell, ezek az intézmények mind a cenzúra egy-egy ágát képviselték, és bármikor megakaszthatták egy-egy előadóművész karrierjét.

Jó példa volt erre az Illés 1970-es, a BBC-nek adott interjúja, melyben – ahogy később mondták – „túl őszintén” beszéltek az otthoni viszonyokról. 

Az interjú után az Illés tagjai egy évig nem léphettek fel Budapesten, de még a hazai nagyvárosokban sem, és a hatalom egészen odáig ment, hogy az Ifjúsági Magazin év végi szavazásán az Illés még a legjobb zenekar jelöltjei között sem szerepelhetett, ahogy tagjai nem indulhattak a zenészek közötti megmérettetésen. Csatári Bence szerint ahhoz, hogy egy magyar zenekar ebben az időszakban külföldi koncertre mehessen, kellett a kompromisszumkészség; a hatalom ugyanis biztos akart lenni abban, hogy a hazai sztárcsapatok külföldön „nem hoznak szégyent a kommunista vezetés fejére”. Ezért volt esélytelen kijutnia például Radics Bélának, aki egy koncertjén egyszer azt ordította az MHV mindenható urai jelenlétében, hogy azért rossz a hangosítás, mert „ez a kommunista barom” – utalva az ORI alkalmazottjára – nem volt hajlandó több gázsit fizetni.

Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj című kötetének bemutatója csütörtökön 18 órakor lesz a Libri Allee Könyváruházban. A szerzővel Müller Rolf történész beszélget. Még több infóért katt ide!

A kommunisták ugyanakkor, ahol lehetett, igyekeztek a saját céljaikra is felhasználni a könnyűzenei fellépőket. Az 1976-tól megrendezett szolidaritási rockfesztiválokat kimondottan ideológiai alapon szervezték, és azokkal az államokkal akarták kifejezni politikai együttérzésüket, ahol már megvalósult a kommunizmus, vagy ahol folyamatban volt annak kiépítése. A kádári vezetők ugyanakkor tisztában voltak vele, hogy pusztán az ideológia nem fog tömegeket megmozgatni, ellenben a Piramis vagy a P. Mobil koncertjeire ezrek látogattak el. „Enélkül önként nem ment volna el ezekre a kutya sem” – teszi hozzá Csatári Bence.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr807532240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.