Olvass!

KönyvesBlog

Az ELTE díszdoktora lett Mario Vargas Llosa

2015. június 17. .konyvesblog.

llosa_mti.jpgMagyarország madridi nagykövete, Győri Enikő és Mario Vargas Llosa Madridban

Az irodalomtudományok díszdoktorává avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2010 irodalmi Nobel-díjasát, Mario Vargas Llosát. Az elismerést az egyetem küldöttsége adta át a perui írónak a madridi magyar nagykövetségen.

Borhy László, a bölcsészettudományi kar kinevezett dékánja laudációjában elmondta: Vargas Llosa művei a hatvanas évek óta képezik részét az egyetemi tananyagnak, generációk nőttek fel rajta, akik azóta a regények fordítói, az életmű kutatói lettek. "Úgy érezzük, hogy Mario Vargas Llosa ezáltal már egy kicsit hozzánk is tartozik." Az egyetem tiszteletét és nagyrabecsülését kívánja kifejezni a doctor honoris causa címmel, amelyet általában olyan nagy hatású tudósoknak adományoz, akik több évtizedes, gyümölcsöző kapcsolatban állnak az ELTE-vel - tette hozzá Borhy.

Mario Vargas Llosa köszönőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a díszdoktori cím felelősséget jelent számára. Bevallotta, hogy fiatal korában azt gondolta, az igazi irodalom távol áll az egyetemtől, és az egyetem távol áll a kreativitástól, ám ma már egészen másképp gondolkodik erről. Az író beszélt arról is, hogy később a tanárai ismertették meg a külföldi irodalommal, és tőlük tanulta meg, hogy az irodalom nem puszta szórakozás, hanem nyomot hagy az olvasókban. Véleménye szerint az irodalom részét képezi egy olyan társadalomnak, amelynek van képzelőereje és nem hagyja magát manipulálni. Ez az, amiért minden rezsim megpróbálja ellenőrzése alatt tartani az irodalmat, és igyekszik az írókat "háziasítani"

A Nobel-díjas író az ünnepség után az MTI-nek adott interjújában elmondta, nagyon boldog könyvei magyarországi fogadtatásától. "Ahogy engem fogadnak a magyarok, az nagy megtiszteltetés számomra." Mint mondta, már háromszor járt Magyarországon, de most van egy jó indoka, hogy negyedszer is visszatérjen. 
Mezey Barna, az ELTE rektora bejelentette, hogy az egyetem vezetősége az eseményt követően előadókörútra invitálta az írót, aki el is fogadta a meghívást.

A 79 éves Mario Vargas Llosa az egyik legismertebb és legtekintélyesebb latin-amerikai író, történetei elsősorban a perui és latin-amerikai valóságot tükrözik. Irodalmi munkásságát 2010-ben Nobel-díjjal ismerték el, az indoklás szerint a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért". Számtalan rangos irodalmi díj tulajdonosa, Magyarországon 2003-ban tüntették ki a Budapest Nagydíjjal, amikor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Legutóbb 2013-ban jelent meg könyve magyarul, A diszkrét hős címmel.

Mario Vargas Llosa José Saramago után a második Nobel-díjas szerző, aki részesül az egyetem legmagasabb kitüntetésében.

(MTI)



A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr677551260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.