Olvass!

KönyvesBlog

A rendszerváltás értelmiségének annyi

2015. június 21. valuska

Magyarország egy értelmiségi Éden Hotel, amiben a herevasaló Berki Krisztián helyett a Krétakör a porondmester. Gerőcs Péter új regénye, a Győztesek köztársasága eleinte krimibe bújtatva meséli el egy fiatal, meleg értelmiségi drámáját, érinti a jelenlegi kulturális élet örök kérdéseit megélhetésről, kibontakozásról és politikai prostitúcióról, hogy a végén egy disztópiába fusson ki, amiben szociológusok, mérnökök és bölcsészek költöznek össze egy falanszterbe. Gerőcs belevágott a közepébe: egy ismerősnek tűnő, fontos kulturális intézmény egyik fiatal, szintén ismerősnek tűnő vezetőjének portréját beszéli el, miközben a tárgyra szorítkozva egy erős képet kapunk az utóbbi évtized értelmiségi-apokalipsziséről is.  

Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága

Kalligram, 2015, 272 oldal, 2990 Ft Első Mondat: “Nálunk az ezredforduló tulajdonképpen ezerkilencszázkilencvenkilencre esett.” 

 

A Győztesek köztársasága nem valódi krimi, bár van benne bűn, valaki nyomozóként kérdez, sok szemtanú és hozzátartozó is felbukkan. Hét monológból épül fel a regény, amelyek közül egyben, az el nem küldött levélben szólal meg egyedül a főszereplő, Vincze Samu. A regény úgy építkezik, mint egy rendőrségi nyomozás: valaki meghallgatja Vincze Sámuel közelebbi-távolabbi ismerőseit, miközben megpróbálja megfejteni, ki is ez a rejtélyes figura, illetve mi történhetett valójában. Vincze Samu karaktere elbeszélhetetlen, bár ennek ellenkezőjét bizonyítaná az anyja, munkatársa, szeretője vagy titkárnője is, akik minden hihetően és hitelesen beszélik el tapasztalataikat, de a különböző nézőpontok és személyes emlékezések csak összezavarják a képet. Gerőcs remekül fogja össze a sokszor egymástól eltartó elbeszélői nézőpontokat, és miközben szinte láthatatlannak tűnik, mesterien manipulál a háttérben. A szerző legnagyobb elbeszélői trükkje, hogy mindvégig képes elhitetni, hogy ő épp csak annyit tud a főszereplőről és a történtekről, amennyit épp a háttérbe húzódó kihallgató figurája, mintha valós időben szinte magától íródna (és íródna át) a regény. 

Elsőre a megtört anya próbálja bemutatni Samut, akinek olyan családi hátteret vázolnak fel rögtön a regény első oldalain, hogy utána azon sem lepődök meg, hogy élő emberkísérletbe kezd. Első olvasáskor tetszett, hogy nagyon messziről, a gyerekkori emlékek felől, viszonylag pozitívan közelítünk a főszereplőnkhöz, viszont utólag azt gondolom, hogy szerencsésebb lett volna, ha nem mentik fel előre a családi háttere és szocializációja miatt. A szerző rendkívül ügyesen írja szét a karaktert: sok hasznos és haszontalan információt kapunk a szakmai és magánéletéről, titkairól és terveiről, de ügyesen rejtve maradnak fontos elemek, amelyek csak a szövegben elszórva, valódi nyomozati munkával rakhatók össze egy egésszé.

Vincze Samu a színházzal lépett örök házasságra, majd elég korán csatlakozott a legendás alternatív színházi társulathoz, amelyik már túl van a kezdeti óriási sikerein, intézményesült. A főszereplő srácról könnyen elhinném, hogy Bartis Attila A nyugalom című regényéből bújt ki: zavaros anya-fiú kapcsolatot próbál maga mögött hagyni egy nagyon nyitott, mégis rendkívül fullasztóan zárt világba menekülve. Az anya kihallgatásából megtudjuk, hogy a gyerek apja, Ferenc egy valaha menő dokumentumfilmrendező volt, később főleg piált és csalta a feleségét, miközben a gyerekére egyáltalán nem figyelt. Van egy közös, downkóros gyerekük is, Samu idősebb nővére. Ferenc kicsekkolt a kamaradrámából, viszont Samu egy idősebb férfival barátkozott, aki később anyja partnere lesz (Gerőcs nyelvi szituációteremtésére egy remek példa: “Jánossal egy évig együtt éltünk. Megvárta a marhapörköltet. Segített hagymát vágni.”). A fiú falta a kultúrát, a belvárosi gyakorlógimnáziumban darabot rendezett, de az anyját keresztnevén, Gabriellának szólította, ami mégis csak elég fura.

A regény főszereplőjét és munkahelyét talán jól ismerjük: a kulturális műhely produkciói, gondolatisága és jellemzői a Krétakör Színházzal azonosíthatók, a külföldön dolgozó Pusztai Lászlót Schilling Árpáddal, a főszereplő Vincze Samut pedig Gulyás Mártonnal azonosíthatjuk. Az utóbbiról, akár csak a főszereplőről elmondható: nyurga legény, hidrogénezett hajú, pörgő, izgága alak, aki előbb demonstrációt, majd tüntetéssorozatot szervez. Nagyon adja magát a párhuzam (a regény befejezése után olvassák el ezt az interjút például), de nem ebből a szempontból érdekes a regény. A Győztesek köztársasága talán kulcsregény, ahogy Bárány Tibor is megjegyzi ÉS-kritikájában, vagyis a szövegvilágban valódi szereplők valódi élete köszön vissza. Ezt az olvasatot erősíti, hogy Gerőcs 2012-től egy éven át dolgozott vágóként és szakmai asszisztensként a Krétakör Médiaműhelyben, illetve sokáig egyedüliként reagált Schilling Árpád 2007-ben közölt, a színházi világot és a társadalmat leíró esszéjére, az Egy szabadulóművész feljegyzéseire. Ezek alapján tényleg a szerző nagyon pontosan ismeri a leírt világot, a szereplőket és a szellemi hátteret. A Krétakör az utóbbi húsz év egyik legfontosabb kulturális történése volt számomra, és a mai napig sajnálom, hogy az akciózások, valamint a jól-rosszul megfogalmazott, a társadalmi ügyeket a színházzal keverő performanszaik elvitték az erőt, szervezettséget, lendületet.

“A színház egyfajta társadalmi modell: egy közösség, melyben az egyén szabályok rendszerében kénytelen megtalálni személyes szabadságát, és alapvetõ kérdésekben a vezetõk iránymutatásai, elvárásai alapján kell, hogy létezzen (alkosson)”

- így kezdődik Schilling Egy szabadulóművész feljegyzései című írása, ami a Krétakör második korszakát vezette be. Ekkortól elképesztő közösségi előadásokat találtak ki: Pécsen egy bányát laktak be újra, hogy steampunk előadás keretében felépítsenek a helyiekkel valami hihetetlen gépszörnyet is, Prágában egy sok ország szereplőjét bevonó intellektuális reality showt rendeztek jp.co.de néven a korábbi kommunista rendszer nagy központi újságjának épületében, a Rudé Právóban.

A Győztesek köztársasága is egy társadalmi modellt ír le: Vincze Sámuel hitt a tökéletes társadalomban, illetve a kultúrában is, és a kettő keverékét nem félt használni:

“Én a kultúrában hiszek! Az értelmiség, az igazi értelmiség felelősségében és felemelkedésében. Képzeljetek csak el egy magyarországi félreeső kis falut, amit mi építünk. Castingolunk embereket. Fiatal párokat, gyerekes, vagy gyerektelen családokat. Fölállítjuk tehát a szempontokat, hogy mik egy mikro-társadalom fundamentumai; építész, filozófus, kultúra-csináló, matematikus, tanár, térképész ésatöbbi. Mondjuk, mindegyiknek kell, hogy legyen doktori fokozata, kell, hogy beszéljen legalább két, de inkább három nyelvet folyékonyan ....” (60).

Ötven ilyen embert keresnek, akik a kormányporgram részeként, EU-s pénzből felépítenek egy önfenntartó falut, egy olyan zárt mintaközösséget, ami bizonyítja, hogy Magyarországon nincs minden veszve. Mondjuk pont a bizonyítás miatt gondolhatjuk egyébként azt, hogy már elveszett.

“Jól kitalálták a koncepciót, ha úgy vesszük. Később jöttünk rá, persze csak amikor már késő volt, hogy a kiválasztás egyik fő szempontja éppen ez volt. Akkoriban mindegyikünkben éledezett egy újrakezdési vágy. Magasan képzett vezető értelmiségiek voltunk, akiknek valamiért vagy valahogyan válságba jutott az élete” (218.).

A programba összeválogatott telepeseknek egy feladata van a kísérlet során, hogy önfenntartó mintagazdálkodást, mintaközösséget hozzanak létre. Az amputált lábú szociológus, a pedofilbotrányba keveredett menő középiskolai tanár, a Nemzeti Bankból kirúgott szakértő. 

Gerőcs Péter remek regényt írt egy fiatal srácról, aki minden nyűgével, bajával, víziójával és lendületével valami egészen feldolgozhatatlan művet hozott létre, a Győztesek köztársaságát, ahol partvonalra helyezett értelmiségiek a nyílt levelezést követő Facebook-politizálásba belebukva egy társadalmi kísérletben kénytelenek szerepelni. Bár lehet, hogy a krétakörös párhuzam még érdekesebbé teheti az olvasmányt, az biztos, hogy borzasztó szomorú látni, ahogy a rendszerváltás értelmiségének annyi. Gerőcs bátor, provokatív és rendkívül szórakoztató könyvet írt, igazi meglepetést. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr127562116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.