Olvass!

KönyvesBlog

Ne vegyen Brontë-fotót az eBay-en!

2015. július 22. .konyvesblog.

is-this-a-photo-of-the-br-008_1.jpgTényleg így nézett ki Charlotte, Anne és Emily Brontë?

Egy gyűjtő állítja, hogy a három nőről készült fotó, amit az eBayen vett 15 fontért, a Brontë nővéreket ábrázolja. Erre azonban elég kevés az esély, hiszen a kép valószínűleg jóval a testvérek tragikusan korai halála után készült.

Seamus Molloy meg van győződve arról, hogy az általa vásárolt kép a három Brontë-lány egyetlen fennmaradt fotója. Legfőbb bizonyítéka erre a fotó hátulján látható, rosszul kibetűzhető felirat: Bells. Ez azért utalhat a Brontëkra, mert ez volt az a családi álnév, melyen az első közös gyűjteményes prózakötetüket publikálták. A keresztnevüket is megváltoztatták, valamennyien férfi álnevet használtak. Mindez azután történt, hogy a költő, akinél először próbálkoztak a kézirattal, finoman közölte velük, hogy inkább maradjanak a főzésnél és a varrásnál.

Más jelek azonban nem utalnak arra, hogy a fotón valóban a Brontë nővérek vannak, sőt. A fénykép jóval későbbinek tűnik annál, mint hogy valóban őket ábrázolja. Emily 1848-ban, hosszú betegeskedés után halt meg tuberkulózisban, húga, Anne egy évvel később követte. A képen azonban mindhárom nő teljesen egészségesnek tűnik. Ebből kiindulva a fotónak valamikor az 1840-es évek elején kellett volna készülnie, ekkor azonban a portréfotózás még nagyon gyerekcipőben járt. Az exponálás például olyan sokáig tartott, hogy a korabeli fényképészek a legszívesebben inkább mozdulatlan objektumokat, például fákat fotóztak. Ha mégis portét készítettek valakiről, az illetőnek nagyon fontos, és nem mellékesen gazdag embernek kellett lennie, hiszen a fényképezés drága procedúra volt. A Brontë- nővérek maguk korában nem voltak ismert írók, három vidéki papkisasszony pedig aligha tudta volna megfizetni a fénykép árát.

Szerencsére néhány festmény azért maradt fenn a testvérekről: ezek közül többet maga Charlotte Brontë készített, aki mindkét húgát lefestette. Fiútestvérük, a zűrös életű Branwell Brontë (aki állítólag mind az Üvöltő szelek Heathcliffjének, mind a Wildfell asszonya Arthurjának a modellje volt) szintén készített egy festmény a három lányról. A képek tanúsága szerint pedig a nővérek nem úgy néztek ki, mint a Molloy képén szereplő három nő: az arcvonások sem egészen hasonlítanak, és a hajviseletek is teljesen mások.

Forrás: Guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr477646576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása