Olvass!

KönyvesBlog

13 könyv a hullámzó Balatonról

2015. augusztus 08. Kiss Orsi


balaton.jpg

Tombol a kánikula, a szerencsésebbek ezen a hétvégén víz mellett és talán éppen a Balatonnál hűsítik magukat. Rájuk is gondoltunk, amikor összeállítottuk listánkat, meg persze azokra, akik most nem jutottak el oda. A lényeg, hogy összeszedtünk egy rakás könyvet az elmúlt évek terméséből, amelyek a Balatonhoz kötődnek, megidézik a nyári napok emlékét, vagy egy-egy jelenetük valamelyik balatoni településen játszódik. Van közöttük meseregény, ifjúsági könyv és krimi – ha kihagytunk volna valami fontosat, írjátok meg kommentben!

Jeney Zoltán: Rév Fülöp, Rév Fülöp Fajszföldön, Rév Fülöp és Nyár Lőrinc (Kolibri Gyerekkönyvkiadó)
Révfülöp csak azoknak egy településnév, akik nem ismerik Jeney Zoltán balatóniai lovagregényét, melynek hősét, a Rév Fülöp nevű henye, tördemic-pusztító fiút egy szép napon az erélyes Akarattya hercegnő zavarja meg az édes semmittevésben. Mire Fülöp egyet néz, már úton van, mire kettőt, már az Ádánd nevű lovag fegyverhordozója. Ketten indulnak útnak, hogy megszerezzék Csobánc királynak a kiliti-lázat gyógyító virágot, kalandjaik során pedig fura szerzetek egész sorát fújja eléjük a balatóniai szél. Az első kötetből színdarab is készült, a sorozat pedig azóta a harmadik kötetnél jár (Rév Fülöp és Nyár Lőrinc).

Benedek Szabolcs: A kvarcóra hét dallama (Libri Könyvkiadó)
A kvarcóra hét dallama kamasz hőse egy rejtélyes bűneset nyomait kutatja szülővárosában, arra azonban szerencsére jut ideje, hogy kiruccanjon a szüleivel a Balatonra. Vállalati üdülő, Bundesliga-frizurás gondnok, egy be nem tervezett földrengés, és a keleti egzotikumot kereső nyugatnémet hordák is részeit képezi a ’85-os balatoni idillnek: „Bebámultunk a kempingek kerítésén, és figyeltük, ahogy a németek kipakolnak a lakókocsiból, letelepednek a tábori asztal köré, dobozból isszák a sört, közben nevetnek, kiabálnak, viháncolnak. Az a balatoni két hét nem is elsősorban a strandról és a napsütésről szólt. Hanem arról, hogy a parkolóban várakozó autókon és a kempingek kerítésén keresztül bepillanthatunk egy másik világba. A szőke, kövér, nagyokat röhögő és hangos nyugatnémet turisták minden nyáron felvillantották előttünk a Balatonon a Nyugatot.” Benedek Szabolcsot megkértük, írja meg saját élményeit a nyolcvanas évekről, ezt ITT olvashatjátok.

Gévai Csilla: Amíg zötyögünk (Pozsonyi Pagony)

Doma családja Nanukkal, az eszkimóval kiegészülve maga mögött hagyja kis időre a várost: vonatra szállnak, melyet menet közben eltérítenek a gyerekek, de csak egy kicsit, célállomásuk pedig Badacsony lesz. A srácok kikötői horgászattal izzítanak, de persze az igazi program a kompozás lesz, táncoló hajóval, vicces alakú hegyekkel, és szőlőszőröket növesztő egykori vulkánnal.


Laboda Kornél: mátéPONTindul (Tilos az Á Könyvek)
Kőkuti Máté, köszöni, de ezen a nyáron nem szeretne a szüleivel Horvátországba utazni. Helyette otthon marad, és barátjával, Médivel belevág az éjszakába. Csakhogy az estének váratlan következménye lesz. Máté előtt mintha egy párhuzamos valóság nyílna meg, fura lakással, eltitkolt nagybácsival, rejtélyes családi viszonyokkal. Álmában korábban Keszthelyen jár, és az anyai győzködés kell hozzá, hogy elhiggye: ilyen város márpedig létezik. „Valóban semmi különös nincsen ebben, gondolta valaki mélyen bennem, azt leszámítva, hogy Keszthely nevű város nincs és nem is volt soha.” Máté néha azt sem hiszi, amit a szemével lát, és szentül hiszi, amit rajta más senki sem.

Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd (Agave Könyvek)
Wertheimer Miklós hadnagyot Horthy és köre 1944 októberében azzal bízza meg, hogy menekítse ki az országból a Szent Koronát. A szárnysegéd egy csodálatos BMW-vel falja a kilométereket, ám terven kívül egy balatonszepezdi villát is útba kell ejtenie, ahol egy Emília nevű fiatal nőt tartanak fogva. A balatoni táj csendjét lövések, ordítás és egy hatalmas robbanás zaja zúzza szerteszét.

Nyulász Péter: Helka - A Burok-völgy árnyai, Ciprián - A Balaton hercege (Betűtészta Kiadó)
Tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók népesítik be a Balatont Nyulász Péter meseregényében, melynek címszereplője a tihanyi Soktornyú Kastély ünnepsége helyett inkább a szamócázást választja. Közben azonban sötét erők gyülekeznek, melyek arra készülnek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét. A kötet folytatásában Helka testvére, Ciprián áll a középpontban, kalandjai során pedig sok más mellett kiderül, hogy hogyan keletkezett száz halom Battán vagy a tengerszem a Megyer-hegyi malomkőbányában.

Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton (Magvető)
„A Balaton, az valamilyen formában végigkíséri az életemet, pucéran is, meg a pici, fodros göngyölegjében is, ülök a penzumom előtt, de legtöbbször már nem is törődök az idővel, csak hallgatom, hogyan ropog a nád 5a fogam alatt, zizeg a tükre, egyik a másik után, majdnem mint a végtelenség. Egy-egy napos reggelen még a könnyem is kiesik a gondolatára. Öregszem, nem kizárt. Talán meg kéne nézni egyszer, pár éve megígérte a kedvezményes trélert a Szövetség, aztán elmaradt, húzta a száját a sok joggingmajom, hogy rendelet van, Európa-bajnokságtól fölfele jár csak az ilyesmi. Le vagytok ejtve, gondoltam, hülye bodysok.” A hullámzó Balaton (akárcsak A fagyott kutya lába) elbeszélései Pálfi György Taxidermiájához szolgáltattak ihletet és muníciót.

Baráth Katalin: A türkizkék hegedű (Agave Könyvek)
„Ó… Tehát ez a Balaton” – suttogja Dávid Veron a vonatról, ahogy életében először megpillantja a nagy vizet. A zsurnaliszta hölgy amúgy egy eltűnt kisfiú után nyomoz, majd vetődik el a Balatonra, egészen pontosan Füredre. A nyomozás folyamatát egy kínos orvosi vizit, izgalmasnak ígérkező szívhalászat, és a majdnem végzetesen záruló Anna-bál zökkenti ki.

Emylia Hall: Nyarak könyve (Park Könyvkiadó)
A londoni élet egyhangúságának egy csomag érkezése vet véget: a barna csomagolópapírba burkolt album rengeteg fényképet rejt, melyek még akkor készültek, amikor a félig magyar, félig angol származású Beth gyerekként Magyarországon töltötte a nyarakat. A Balaton azonban benne fájdalmas emlékeket idéz, anyja ugyanis ott közölte a családdal, hogy többet nem tér vissza velük Angliába. A nő immáron felnőttként látogat vissza időközben elhunyt édesanyja hazájába: „Magyarország az én korlátlan szabadságom földje, és ez a végtelenül elnyúló vízfelület volt az egyetlen hely, ahol még mindig árnyak ólálkodtak. Ennek egyszer s mindenkorra véget akartam vetni. Olyannak akartam látni a vizet, amilyennek Zoltán festette, a kék millió árnyalatában. Úgy akartam beinni a látványt, hogy közben ne fájjon.”

Paulovkin Boglárka: A nagy utazás (Pozsonyi Pagony)

A városban nem lehet kibírni a hőséget, kapóra jön tehát, amikor a szomszéd bácsi felajánlja Andriséknak a balatoni kiruccanást. A kisfiú (meg Róka és Egér) hamar a vízparton találják magukat, ahol azonban még egy karúszó is komoly bonyodalmakat okozhat. Még jó, hogy lehet sátorozni, szalonnát sütni, az ég pedig olyan csillagos, amilyet a városban szinte sose látni.

Kellei György: A sakál éjszakái (K.U.K. Kiadó)
Melis Zsolt irodalomtörténész valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy tanulmányírásra szánt balatoni magányát bármi megzavarhatná. Egy napon azonban rejtélyes események veszik kezdetüket, például egy feldarabolt nő végtagjai kerülnek elő az istállóból, majd egy reggel ismerős férfi holtteste fekszik a kerti fürdőkádban. Ki ölte meg őket, és miért? És mit keres az áldozatoknál egy-egy szál Kozmosz cigaretta? Az irodalomtörténész szépen lassan maga is a gyanúsítottak között találja magát, és ha nem akar börtönbe kerülni, muszáj saját magának nyomozásba kezdenie.

Kalapos Éva: D.A.C. 3. - Kéz a kézben (Manó Könyvek)
A D.A.C. oszlopos tagja, Fellegi Flóra a barátnőivel Balatonudvari felé veszi az irányt, ahol két hét láblóga vár rájuk a nyári szünidő alatt. A nyaralás persze nem lenne teljes némi szerelmi dráma, könnyed nyári flört és persze a kihagyhatatlan stranddiszkó nélkül: „ (…) a balatonudvari buliközönség túlnyomórészt fröccsözgető bácsikból és gyerekes családokból állt, akik körülülték az asztalokat, és két pofára falták a lángost meg a hamburgert. Mindannyian Zsanira pillantottunk, aki széttárta a karját. – Most mi van? Mondtam, hogy nem egy Sziget… – Úgy nézünk ki, mint a Pussycat Dolss egy tanyasi bálon – morogta Ginny, és a pult felé intett. – Legalább igyunk valamit, aztán húzzunk haza!” Persze nem húztak.

Pikler Éva: Balatoni böngésző (Kolibri Gyerekkönyvkiadó)
A legkisebbek se maradnak Balaton nélkül: Pikler Éva kötete nyomozós-kutatós körutazásra hívja az olvasni még nem tudókat a tó körül. A balatoni viharban ugyanis hetven tárgyat kapott fel és sodort messzire a szél. Böngészés (és lapozás) közben feltűnik Keszthely, Szigliget, Tihany, Balatonfüred, Siófok, de ott találjuk a Kis-Balatont vagy Sümeget is. A nyomozást egy tetőn szánkózó tihanyi béka, egy mobilozó sirály vagy épp a Darth Vadert formázó madárijesztő teszi mindenki számára felejthetetlenné.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr567684512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.