Olvass!

KönyvesBlog

Sárkányok, ogrék és koboldok lakják az amnéziás Britanniát

2015. augusztus 09. Kiss Orsi

het_konyve1_1_12.JPG

Zavarba ejtően érdekes Kazuo Ishiguro új könyve: a The Buried Giant fő helyszíne a kora középkori Britannia nem sokkal Artúr király halála után, melyben a britonok és a szászok látszólagos nyugalomban élnek egymás mellett a rómaiak által hátrahagyott provincia szélfútta vidékein. A történet kezdetén egy idős pár kel útra, hogy megkeresse évek óta nem látott fiát, vándorlásukat azonban ogrék, koboldok, és még egy valódi sárkány felbukkanása is nehezíti. Ishiguro könyve azonban csak látszólag egy szépirodalomba oltott Trónok harca light, hiszen az író megint kedvenc témájához, az emlékezéshez, az emlékezés és az identitás összefüggéseihez nyúl: az emlékezés és a felejtés ezúttal pedig nem csak az egyén, hanem egy-egy adott közösség életét is alapvetően befolyásolja. Mítoszok, fantasy figurák, történelmi tények keverednek ebben a műfaji hibridben, amelyet a jövő évi könyvfesztiválra jelentet meg az Európa (az előzetes hírek szerint Az eltemetett óriás lesz a címe), viszont annyi kérdés és gondolat merült fel a regény elolvasása után, hogy ezért lett már most a The Buried Giant a hét könyve.

Ishigurónak legutóbb 2005-ben jelent meg könyve (ez volt a Ne engedj el, film is készült belőle), és jó tíz év kellett, hogy befejezze a The Buried Giantet. A japán származású, de gyerekkora óta Nagy-Britanniában élő író amúgy sem ontja a könyveket, eddig összesen hét regénye jelent meg, jó ötéves időközökben, ezzel az utolsóval pedig alaposan megszenvedhetett, az első változatot ugyanis a felesége javaslatára, úgy, ahogy volt, kidobta a kukába, és újrakezdte az egész történetet. Amely ezúttal a poszt-artúri korba vezet, amikor valódi országról még nem is beszélhetünk, a véres csatáknak azonban egyelőre vége, a britonok és a szászok látszólagos békében élnek egymás mellett.

Egy idős házaspár, a sajátjai között különös számkivetettségben élő Axl és Beatrice („Perhaps these were not their exact or full names, but for ease, this is how we will refer to them.” ~ Talán nem ez volt a pontos vagy a teljes nevük, de a könnyebbség kedvéért így fogunk utalni rájuk.) egy szép napon útra kel, hogy megkeressék évek óta nem látott fiukat. Hogy miért ment el a fiú, hogy azóta miért nem látogatták egymást, milyen titkok, traumák, évtizedes sértettségek húzódhatnak a háttérben, arról nem csak az olvasónak, de magának a párnak sincs fogalma. Amnéziával küzdenek – magyarázatuk szerint ennek az okozója a rejtélyes köd („mist”) –, amely csak múltbéli emlékképek felvillanását engedélyezi, és nincsenek igazán pontos emlékeik arról, hogyan élték le egymás mellett az elmúlt néhány évtizedet. Ha vannak is kérdéseik, egyikőjük sem tudja rá a választ.

Az azonban bizonyosnak látszik, hogy néhány napi járóföldre lakik tőlük a fiuk, aki majd – ebben bíznak – támaszuk lesz öreg napjaikban. A vidék, amelyen át kell vágniuk, legfeljebb csak nyomokban emlékeztet a mai Angliára: a rómaiak már eltűntek, épületeik, útjaik az enyészeté lettek, amerre a szem ellát, néptelen és műveletlen földek, sziklás hegyek és lápok tárulnak az utazó szeme elé. Meg köd, amely kiváló búvóhelyet nyújt a vidéken portyázó, és a falvakra időről időre rátörő ogréknak. És itt jön az első csavar: a The Buried Giant ugyanis a valós történelmi és a brit mondavilág egyes elemeit fantasy figurákkal tűzdelte tele. A szászokat és a britonokat ogrék tartják rettegésben, az utazóra koboldok támadhatnak, Sir Gawain, Artúr király öregecske lovagja pedig Querig, a sárkány lekaszabolását tartja élete céljának. A történetben felbukkan még egy rettenthetetlen szász harcos, Wistan, aki a britonok között nevelkedett, de élénk emlékei vannak a múltbéli mészárlásokról, egy Edwin nevű megsebzett kisfiú, akire biztos halál várna az övéi között, meg egy kolostor, melynek papjai egészen brutális módon keresik a bűnbocsánatot. A The Buried Giant azonban a legnagyobb jóindulattal is csak egy soft fantasy, és a műfaj jellegzetes elemei (talán az egy sárkányt kivéve) sok esetben tökéletesen feleslegesek, és nem adnak hozzá a történethez annyit, hogy értelme legyen megsorozni a cselekményt velük.

Ishiguro ugyanis még mindig abban a legjobb, amiért például a Napok romjai vagy A dombok halvány képe című könyveit nagyra tartják. A legégetőbb kérdés nála az, hogyan emlékezünk, milyen képeket őrzünk a múltból, és ezek a képek, emlékek, benyomások, sajátos értelmezések, ferdítések, önbecsapások, hiányok hogyan formálják és adják ki egy-egy ember identitását. Axl és Beatrice szinte semmire sem emlékeznek egész addigi életükből, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy mélységesen és feltétel nélkül szeressék egymást. Ha van biztos pont az életükben, akkor éppen az egymás iránti szeretetük és odaadásuk az. Amikor útjuk során lassan világossá válik számukra, hogy a „köd” megszüntethető, és ezzel esély nyílik arra, hogy visszanyerjék emlékképeiket, a kezdeti örömöt szinte rögtön kétségek váltják fel: vajon akkor is szeretni fog a másik, ha kiderül, mit tettem ellene a múltban? Mi jobb: ha emlékezünk, vagy ha feledésben tartunk dolgokat? Utóbbi kérdés ráadásul nem csak az egyén, hanem a közösség szintjén is kardinális fontosságú. A törékeny békét szászok és britonok között paradox módon éppen a feledés tartja életben, és ha emlékezni kezdenek, akkor – ahogy arra az egyik szereplő rá is mutat – biztosan újra kitör az öldöklés közöttük. Ishiguro több helyen elmondta, hogy a könyv ötletét az egykori Jugoszlávia felbomlása, majd az ezt követő délszláv háború adta, amikor – a külső szemlélő számára – addig látszólag harmonikusan egymás mellett élő népcsoportok tagjai egymás torkának estek. Nem akart azonban egy konkrét országról írni, a fenti jelenség ugyanis több időben és több helyen is megfigyelhető volt – ebből a szempontból érdemes csak a jelenlegi közel-keleti helyzetre gondolni, de a második világháború idejéből is rengeteg hasonló történet maradt fent.

A regény elolvasása után azonban nem világos, hogy mi a jobb: vitatott eszközökkel fenntartani a látszólagos békét és nyugalmat, tudván, hogy a feszültséget nem oldottuk fel, csak elnyomtuk, ezzel ugyanakkor emberi életeket kímélünk meg, vagy szabadjára engedni minden indulatot? Ishiguro nem ad erre egyértelmű választ. Az egyén és a közösség érdekei nem igazán vágnak egybe, és az idős pár is rájön egy idő után, hogy ami elméletileg adomány az ő számukra (visszanyerik az emlékeiket), az nem feltétlenül lesz az a tágabb közösség számára. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi amnézia ez esetben eléggé szelektív (a könyvben felbukkanó két lovag például a jelek szerint nem szenved benne), de ami ennél is meglepőbb, hogy a történelem alakítóit éppúgy sújtja (például az idős Axlt, akiről apránként derül ki, hogy a múltban fontos pozíciót tölthetett be), mint azok áldozatait, a passzív résztvevőket.

Istenigazából nem derül ki, hogy Ishiguro mit is akart írni: történelmi regényt, fantasyt, egy regényt az emberi természetről, a mesterségesen létrehozott közösségi amnéziáról, vagy az egyéni emlékezet esetlegességéről? Nagy eséllyel mindezek összességét, az egyensúly a fenti elemek között azonban elcsúszott, ettől függetlenül ezek megléte többféle olvasatot adhat a regénynek, így biztosan lesz, aki inkább fantasyként, más pedig egy nagyobb szimbolikával bíró történetként fogja olvasni. A regénynek érezhetően több előképe van, így ha a Beowulf története, J.R.R. Tolkien vagy C.S. Lewis neve merül fel, az valószínűleg nem teljesen a véletlen műve, Sir Gawain pedig elég egyértelmű Monthy Piton-os vonásokat mutat, bár ez nem valószínű, hogy kimondott írói szándék lett volna. Ishiguro prózája azonban még mindig lehengerlő, letisztult és magával sodró, a befejező mondata pedig egyike a legszebbeknek, melyeket az utóbbi időben olvastam.

A regény a 2016-os könyvfesztiválra jelenik meg magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában. A megfilmesítés joga Scott Rudin producernél van, neki olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Nem vénnek való vidék, A tetovált lány vagy A Grand Budapest Hotel. Azért ez nem olyan rossz lista.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr437676892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.