Olvass!

KönyvesBlog

Végül az egész összerogy a saját súlya alatt

2015. augusztus 28. Rusznyák Csaba

Első mondat: Én vagyok a rossz hír hozója.

Nehéz megfogni, hogy mi is akar lenni a fordítóként megismert Pék Zoltán első regénye. Már azon kívül, hogy egyfajta karakterközpontú disztópia, vagy afféle sötét, alvilági krimi, vagy inkább kommentár társadalomról, jelenről és jövőről, és… szóval nem, nem „azon kívül”, hanem úgy mindenestül nehéz megfogni.

A Feljövök érted a város alól főhőse az árvaházban igen mostoha körülmények közt felnőtt Corvinus, aki egy megnyomorodott, kettészakadt, furcsa Budapesten tengeti napjait, jóval a város, az ország és talán a világ összeomlása után, és most elvállalja egy eltűnt gyerek felkutatását. A nyomozás nem várt találkozásokhoz, rejtélyekhez vezet, és akár bizonyos régi sérelmek megbosszulásának lehetőségéhez is.

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Agave Könyvek, 2015, 240 oldal, 2980 HUF C

 

A könyv problémái Pék prózájánál kezdődnek. Corvinus egyes szám első személyű narrációja a legrosszabb, legelhasználtabb noir-toposzokat idézi, a különbség csak az, hogy ebben a könyvben minden túlgondolt, túldíszített. A valószínűleg mívesnek, igényesnek, urambocsá’ szépirodalminak szánt szöveg mesterkélt megfogalmazásokkal, a dögösség és a tökösség illúziójáért csápoló tőmondatokkal fárasztja az olvasót, a nagyot, bölcset, frappánsat mondani akarás mindent valamiféle frusztráló balladai félhomályba von, amely ráadásul bámulatos gyorsasággal, tíz-húsz oldal után elnyel történetet, karaktert, mindent, nem egy gondosan megszerkesztett mondatnak, velős gondolatnak pedig egyenesen értelme sincs.

Péken eluralkodott valamiféle kényszer, hogy a legegyszerűbb közlendőket is (mellesleg trágárkodással sűrűn tarkított) fellengzőséggel fogalmazza meg, de ha egyszer minden ugyanabban a tudatosan választott, csúcsra járatott „szuperstílusban” van megírva, a nagy fordulat éppúgy, mint a cselekmény két pontja közti pisiszünet, akkor annak az a vége, hogy semminek sincs súlya.

Maga a stilisztikai máz még csak-csak feldolgozható lenne, ha nem a semmire kenték volna rá. Corvinus papírmaséfigurája csupa nagyzolás, csupa póz, hiába ismerjük meg a múltját, figurája, attitűdje nincs felépítve, a mellékalakoknak pedig még ennyi sem jutott. A sztori szövésében Pék bevet mindent, ami eszébe jut a red herringtől az aktuálpolitikai utalásokig, de a cselekmény közben épphogy csak csoszog előre, hogy aztán már nagyjából a könyv kétharmadánál odaérjen a fináléhoz, a maradék oldalakat pedig lomha szálelvarrással, merengéssel töltse (ebből egyébként is sok van).

A Feljövök érted a város alól csak azért nem teljesen reménytelen eset, mert Péknek egyértelműen vannak remek ötletei, van érzéke a világépítéshez (még akkor is, ha a részletekből sosem áll össze egy nagy egész), így végül is szolgál érdekes és élvezetes pillanatokkal. De attól még nagyon kurta-furcsa az egész: olyan, mintha a szerző szégyellt volna egy tisztán műfaji, pörgős művel előállni, ezért próbált valami többet, nagyobbat belevinni, ahhoz azonban már nem volt meg a kellő érzéke, így végül az egész összerogy a saját súlya és fontossága alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr597662244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.