Olvass!

KönyvesBlog

Szíriai menekülteknek gyűjt pénzt Patrick Ness

2015. szeptember 03. .konyvesblog.

Nem csak a nemzetközi hírportálok, de már a nemzetközi könyves oldalak sem tudnak elmenni szó nélkül a menekültkrízis mellett. A Bookriot adott hírt arról, hogy közösségi finanszírozással gyűjt pénzt a Save the Children nevű szervezetnek Patrick Ness (Szólít a szörny, Chaos Walking-trilógia, A daruasszony), és a rövid posztban megemlítették azt is, hogy a legutolsó hírek szerint a Budapesten tartózkodó menekülteket táborokba kényszerítik. 

Az adománygyűjtés talán nem fog működni, írja Ness az eredeti posztban, de belefáradt már abba, hogy a menekülthelyzet miatti kétségbeesését kizárólag Twitter-posztok formájában kiáltsa a világba. Ness bírálta a brit kormányt is, ami szerinte embertelenül gyengén válaszol a krízisre.

A gyűjtés szeptember 17-ig tart, az elérendő cél pedig negyvenezer font, amit már tízezer fonttal haladt meg a több mint ezer adományozó. Az első tizenötezer font kevesebb, mint négy óra alatt jött össze. Az ír szerző, Derek Landy azt ígérte, ha összejön a húszezer font, ő további tízzel fejeli meg az összeget, és tízezer fonttal járult hozzá a gyűjtéshez John Green is.

ITT lehet adakozni (még hasznosabb a mi esetünkben, ha a Migration Aidnek vagy más szervezetnek próbálunk segíteni - a szerk.). A szervezet a szíriai menekültek megsegítésére költi majd a befolyt összeget.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr107758704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.