Olvass!

KönyvesBlog

"Úgy beszél, ahogy ír, és úgy ír, ahogy beszél" - Ungvári 85

2015. szeptember 18. Rostás Eni

ungvari-2360.jpgFotó: Valuska Gábor

Ungvári Tamás 85. születésnapját ünnepelték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban: Főiskola) Ódry Színpadán barátok, kollégák, tanítványok, és kiadója, a Scolar, amely eddig 18 kötetét, 1 hangoskönyvét és az enciklopédiáinak ünnepi kiadását jelentette meg. A helyszín nem véletlen, Ungvári korábban tanított a „szabadság birodalmában.” A főiskola néhai rektora, Várkonyi Zoltán feltelefonálta, és közölte vele, hogy Nagy Péter akadémikus elaludt az órán, ő pedig nagyon szeretne végre megszabadulni tőle, mert igazából már az apját is utálta. Ungvári azt tanít, amit akar, csak jöjjön, és mentse meg. Ungvári ment, és miközben az órákon „szórta az igét”, ő is rengeteget tanult. Nádasdy Kálmántól például minden folyosói találkozásuk alkalmával egy-egy nagy zeneszerző komplett életét és munkásságát. A bölcsészkar után a Színmű egészen üdítő volt számára, mert ott legalább nem jelentették fel az embert, amiért angol irodalomként oktatta az amerikai származású Henry Jamest. Ha egyetlen eredményt kellene választania a munkásságából, az is a főiskolához kötődne: az egykori színészhallgatók ugyanis egyedül neki köszönhették, hogy az államvizsgán nem marxizmusból, hanem magyar irodalomból kellett vizsgázniuk.

Hegedűs D., Eszenyi: Ha minden könyvet a Szentlélek diktál, akkor Ungvári Tamás könyveit is, egészíti ki GB Shaw szavait az egykori tanítvány, Hegedűs D. Géza, aki ma a Színmű rektorhelyettese. Hegedűs D.-nek az ünnepelt segített rendszerbe szervezni a fiatal főiskolásként a fejében kavargó kérdéseket, kételyeket, és azt is tőle tanulta meg, hogy az ember drámai lény, „Isten világba kitett gyermeke”, aki „örök válságban és önkorrekcióban” él. Ő rajzolta meg előtte a kultúránk két önarcképét, a faustizmust és a donjuanizmust, és ő verte örökre a fejébe, hogy sosem az egyén van a hatalmat gyakorlókért, hanem a hatalmat gyakorlók az egyénért, hogy minden kisebbségi társadalmat a többségi társadalommal azonos jogok illetnek meg, és hogy alkotni intellektuális energia nélkül nem lehet, de nem is érdemes. Jó néhány évvel ezelőtt Eszenyi Enikő négyest kapott Ungváritól, mert a vizsgán nem jutott eszébe a Bűn és bűnhődés Marmeládov úrjának neve. Eszenyi Ungvári tudásanyagát, sármját dicséri, és megköszöni egykori tanárának, hogy benéz néha a színházba, és ellátja tanácsaival. "Elemezz, figyelj, taníts", üzente a Vígszínház igazgatója, akinek szavait távollétében Érsek-Obádovics Mercédesz tolmácsolta.

Spiró: Amikor Spiró György a hatvanas évek elején-közepén úgy döntött, hogy drámaíró, sőt dramaturg lesz, körülnézett kicsit a hazai színtéren, hogy mégis ki mindenki foglalkozik ilyesmivel. Arról, hogy mi is az a dramaturg, nem sok fogalma volt, azt mondja, azóta csak még kevesebb. Két különös figurát talált, akik állandóan színházról és modern irodalomról szövegeltek: Elbert Jánost és Ungvári Tamást. Mindketten iszonyúan idegesítették, mert túl sok mindent olvastak és csináltak egyszerre. Kicsit felszínesnek is tartotta őket, mert ő az irodalmat szent dolognak tartotta, azok ketten meg rendkívül profánul beszéltek róla: írásban és szóban is folyamatosan fecsegtek. Ungvári egy időben ráadásul még a bulvárban is felbukkant, mint házasságszédelgő, ő pedig még kevésbé szimpatizált vele. Elbert és Ungvári közül az utóbbi volt a szerénytelenebb, egyenesen „hordta magát”. Spiró 1984-ben utazott először Amerikába, ahol az európai álszerénységet nem annyira gyakorolták: mindenki épp olyan volt, mint Ungvári, ha nem dicsérték őket, akkor dicsérték ők magukat, bár azt meg kell hagyni, hogy tulajdonképpen igazat mondtak. Az amerikai egyetemeken tanárnak lenni egyenesen szolgaság, véli Spiró, a diákok kizsákmányolják a tanáraikat, és akár az éjszaka közepén is felhívják őket, ha valami gondjuk, kérdésük akad. Aki Amerikában jó tanár akar lenni, annak felszínesen kell beszélnie, fecsegnie kell, mert az amerikai diák nem tud semmit, nem olvasott semmit. Ungvári Tamás, aki szerint nincs semmi baj az amerikai egyetemekkel, épp ezt a fecserészést csinálta Magyarországon, Spiró pedig Amerikából hazatérve sokkal megbocsájtóbb lett vele szemben. A rendszerváltás környékén Spirónak rá kellett jönnie, hogy az a műveltséganyag, ami Kelet-Európára addig jellemző volt, megszűnőfélben van, a diákok már nem olvasnak, és már csak úgy lehet nekik tudást átadni, ha az Ungvári-féle módszerhez folyamodik az ember. "Amerika elöntötte a térséget", és Elbert és Ungvári attitűdje körülbelül az egyetlen módszer maradt, amivel a gyerekeket tudáshoz lehetett juttatni, a nagyon elvont, filozofikus fogalmazás már csak egy maroknyi embert vonzott.

Spiró szerint Ungvárit mindig az érdekli, amit éppen olvas, és ha azt mondja, hogy egy tévés vagy rádiós beszélgetés plusz ötezer olvasót hoz a konyhára, akkor azt ő el is hiszi neki. Vannak ugyan furcsaságok az életművében, a Beatles-bibliát például, amivel először a megjelenése évében, 1969-ben találkozott a nógrádverőcei építőtáborban, sosem értette. Ahhoz, hogy Ungvári olyan jól tudja csinálni, ami csinál, például kiváló memória szükséges. Pár éve az egyik megjelenő könyve kapcsán beszélgetett vele, és úgy döntött „megfingatja” egy kicsit. Kérdezett tőle valamit a szovjet irodalomról, mert tudta, hogy az annyira nem az ő terepe, de nem sikerült megfognia. Ungvári mindent tud, és mindenre emlékszik, úgy beszél, ahogy ír, és úgy ír, ahogy beszél, állítja Spiró, aki korábban csak két ilyen embert ismert: Molnár Gál Pétert és Kardos G. Györgyöt.

Balázsovits: Jó harminc évvel ezelőtt Ungvári barátjával, Mensáros Lászlóval tért be a New York kávéházban (akkor még: Hungária), ahol Mensáros bemutatta őt egy vörös loboncú fiatalembernek. A vörös lobonc azóta már nincs meg, de Ungvári és születésnapi beszélgetőtársa, Balázsovits Lajos barátsága azóta is töretlen. A Balázsovits-családhoz nemcsak ez a barátság kapcsolja, hanem egy elképesztő hangú lány is, aki még Ungvári fiatal dramaturg korában jelentkezett a főiskolára. „Nem vesszük fel, de felvesszük” - hangzott az ítélet, mert a lánynak a tanulmányai megkezdése előtt el kellett játszania egy főszerepet a Petőfi Színházban. A lányt Almási Évának hívták, aki Balázsovits Lajos felesége volt.

Szülők: "Nem voltak értelmiségik, ez nagyon a javukra szól” - meséli rajongásig szeretett szüleiről Ungvári. Szorgalmas iparosemberek voltak, akik fiuk taníttatására helyezték a hangsúlyt: angolra és franciára járatták, német nevelőnőt fogadtak mellé, olasz iskolába küldték. Nyelvtudásban nem veri ugyan a 11 nyelvet beszélő Spirót, de azért ő is elég jól elboldogul, bár a kelet nyelvek iránt nem igazán van érzéke. A nyelvtanulás szerinte mindössze szorgalom dolga, csak az a baj vele, hogy amikor egy új nyelvet megtanul, egy másikat máris elfelejt. Amikor megszülettek a gyerekei, azt gondolta, hogy rengeteg nyelven felírja majd nekik egy papírra, hogy MENEKÜLJ. Szerinte ugyanis a menekülés lett a 21. század alaptémája, ezért most mindenkinek jó menekülést kíván.

Irodalmi hősök: Egy véletlennek köszönhetően Ungvári bekerült az Írószövetség folyóiratának szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Aczél Tamás Vietnamba kívánt utazni éppen, a szerkesztő, Hegedűs Zoltán pedig Dunaújvárosba, hogy a helyi bányászokról forgasson. Felvették hát, hogy legyen valaki, aki leoltja utánuk a villanyt, neki pedig hirtelen Füst Milánt kellett hívogatnia, hogy adja már le végre az anyagot, és Veres Pétert kellett győzködnie arról, hogy a négyszáz oldalas novellácskája sehogyan sem fog beférni a kétszáz oldalas újságba. Egyszer még maga Rákosi Mátyás is rátelefonált, Ungvári pedig „majdnem bepisilt”. Irodalmi hőseit, Tersánszky Józsi Jenőt, Déry Tibort, Németh Lászlót, Illyés Gyulát a folyóirat miatt személyesen is megismerte, Tamási Áronnal pedig, aki a szomszédjában lakott, még egy közös irhakabátjuk is volt. Akkoriban mindketten nagyon szegények voltak, ezért megosztoztak a kabáton, amit Tamási dobott be a közösbe: az volt a trükk, hogy amikor az egyikük elhagyta a házat, a másikuknak otthon kellett maradnia. Tamásit nem zavarta különösebben az otthonmaradás, ugyanis akkor már a sokadik fiatal feleségét fogyasztotta, és bőven volt dolga a hálószoba négy fala között is.

Stricik, kurvák: Mielőtt megházasodott volna, Ungvári az éjszakában is gyakran megfordult. Vonzották az olyan „félelmetes karrierek,” mint például a striciség: lenyűgözve bámult egy tizennégy nőt futtató, Kálmán Béla nevű stricit, aki jól megélt választott foglalkozásából. Egy kurvát is felemleget, akinek a jelenlétében minden lány tartotta a száját, mert kolléganőjük Müller őrnagy néven tett jelentéseket a társairól. Azt, hogy 1956-ban nem vitték el a rendőrök, szintén éjszakai életének köszönhette: néhány napig ugyanis a lányok bújtatták a Pipacs nevű lebujban. Négy-öt napot töltöttt a műintézményben, és ha rendőrök jöttek, egyszerűen felállt egy vécékagylóra, hogy a fülkébe benézve ne vegyék észre a lábát.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr847796774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.