Olvass!

KönyvesBlog

A szerelem beteljesítetlen, a maszturbáció halálos is lehet

2015. szeptember 27. Kiss Orsi

het_konyve1_1_14.JPG

„Élt egyszer egy híres író, Aksel Sandemose, aki azt mondta, csak két dologról érdemes írni: a szerelemről és a gyilkosságról” – mesélte Jo Nesbø, amikor májusban interjút adott a Könyvesblognak. Az ő preferenciáit elég jól ismerjük, hiszen talán nincs is nála menőbb és népszerűbb kortárs krimiíró, a szerelem viszont sokkal rizikósabb terep, nem csoda, ha a Nesbø-hősök társas kapcsolatai is eléggé hullámzóak. Na, de itt van most Hilde Østby (ráadásul elsőkönyves!, és norvég!, és nő!), aki pontról pontra elmagyarázza nekünk, hogy mi fán terem a szerelem és a vágy, amely legalább olyan demokratikus, mint a halál, nem válogat, és rabigába hajt férfiakat és nőket, fiatalokat és öregeket, ismert és ismeretlen teremtményeket. A vágyakozás enciklopédiája a hét könyve.

Kezdjük ott, hogy a szerelmen nincs mit mérni. Nincs egzakt adatokkal megfogható és rögzíthető kiterjedése, mélysége, intenzitása, azokat, akik művelik, nem lehet objektív és tudományosan kikezdhetetlen kategóriákba sorolni. A szerelemnek nincs iránytűje, miközben pedig „ott vannak a világítótornyok, a térképek, a tájfutó-terepek és sífutópályák, vannak barométerek, hőmérők, teleszkópok, jelzőállomások, órák, metronómok, jól kalibrált spektrométerek és már van GPS is”. Utóbbiak azonban legfeljebb a földrajzi tájékozódást segítik, az érzelmit ugyanúgy homályban hagyják.

Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája

Fordította: Pap Vera-Ágnes, Park Kiadó, 2015, 244 oldal, 2900 HUF

 

Ezek szerint minden mérhető, csak éppen a szerelem nem? Hilde Østby, pontosabban irodalmi alteregója, Liv Vestby nem hagyja ezt annyiban, egy enciklopédiát alkot, melyben betűről betűre haladva, A-tól Z-ig igyekszik legalább felskiccelni a szerelem természetrajzát. Azon belül is inkább a vágyét, amely tematikus vezérfonálként húzódik végig a köteten, és köti össze Dante történetét a névtelen olasz könyvtároséval, a milói Vénuszét egy lelkiismeretes bicikliszerelő lányéval vagy éppen Boleyn Annáéval. A kötet regényként definiálja önmagát, mégis abc-sorrendbe kényszerített novellákra bomlik, történeteit és szereplőit legfeljebb közös motivációik és hasonló érzéseik kötik össze. Østby a szerelmet lényegében tehát egyetlen pontból bontja ki, ez pedig a vágy, amely az esetek többségében beteljesítetlen és kielégítetlen marad. A vágy azonban ugyanúgy sokféle lehet, mint maga az ember, így férfiak vágynak nőkre, nők férfiakra, férfiak férfiakra, nők nőkre. Férfiak vágynak a beteljesülésre, nők a tudásra.

A történetekben szereplők vágyai ugyanakkor nagyon ritkán kölcsönösek, és koncentrálódnak egymásra – vagy ha mégis, időben nem feltétlenül sóvárognak egymás után pont ott és pont akkor, mint a másik. A legszebb példája ennek Dante és Beatrice vágyakozásának østby-i értelmezése: nála ugyanis Beatrice volt, aki először szerelembe esett, gyakorlatilag viszonzatlanul, és a lány halálát végeredményben nem más okozta, mint az érintetlenség: „Miután heteken át hevesen és folyamatosan maszturbált, ujjai kisebesedtek, s végül a folyadékhiány és az alultápláltság következtében, alig huszonöt évesen meghalt”. A vágyakozás enciklopédiájában nem ő az egyetlen, akinek ilyen sors jutott.

Østby szabadon és tágan értelmezi azokat a kiindulási pontokat, melyeket a világtörténelem és a világirodalom leghíresebb szerelmesei kínálnak. Kifacsarja a Biblia történeteit (nála például Onán története alapvetően egy nőhöz kötődik, nem pedig férfihoz), teljesen új értelmezésben tálalja VIII. Henrik gyilkos sóvárgását (így Boleyn Anna az Angliában akkor még ritkaságnak számító kávénak köszönheti királyi szerencséjét, majd ennek hiányában szerencsétlenségét), egy tesztoszterontól duzzadó férfiöltözőbe adaptálja Trisztán és Izolda legendáját, a Lolitát pedig keresztezi F. Scott Fitzgerald Benjamin Button-történetével.

Alternatív történeteket kreál, melyek szereplői és motivációi ismerősek lehetnek, mégis teljesen más síkon mozognak: a kétdimenziós irodalmi és történelmi alakok ugyanis hirtelen vértől és vágytól duzzadó érző lények lesznek, akik idejük nagy részét a másik iránti sóvárgással töltik. Közben pedig semmiben sem különböznek azoktól a névtelen figuráktól, akik bár vágyaikat szintén egy-egy versben vagy installációban örökítik meg, ezeket azonban jobbára a kutya sem ismeri. A névtelen olasz könyvtáros például halálosan beleszeret a lányba, aki csak az épület vécéjét keresi kétségbeesetten, de ide tartozik az ismeretlen újságíró is, aki annyira beleszeretett a miniszterasszonyba, hogy végül a vesztét okozta, vagy a bölcsészből lett bicikliszerelő, akinek egy egyéjszakás kaland, ha boldogságot nem is, következményeiben azonban elismerést és hírnevet hozott.

Østby a Margón. Hilde Østby az őszi Margó Különkiadás vendége lesz, a szerzővel Winkler Nóra beszélget október 8-án a Muzikumban. Fellép: Dollár Papa Gyermekei.

További részletekért katt ide! >>

Mindemellett nem lehet nem felismerni, hogy Østby/Vestby saját magát is beleírta a történeteibe, saját élményei, tapasztalatai, örömei és boldogtalanságai visszaköszönnek például a K és a V betűs szócikkek alatt. Ezek ugyanakkor azok a részek, ahol a könyvre végig jellemző könnyedség, szellemesség és szórakoztató frivolság mintha megakadna, az önreflexió tétovább, és talán az emlékezés fájdalmasságából adódóan elnagyoltabb is. Østby azonban feltalálja magát, és ugyanúgy fikcióval lazítja saját sóvárgását és esetenkénti érzelmi nyomorúságát, mint teszi azt, mondjuk, Júdás, Jeanne d’Arc vagy Josephine császárné esetében. Így bizonyára sokkal könnyebb neki is.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr837842348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.