Olvass!

KönyvesBlog

Hosszú: Hemingwaynél elszakadt a cérna

2015. október 03. Kiss Orsi

hosszuuuuu_1_2_2.jpg

Kik írják a dicsérő szavakat a könyvek borítójára, mióta veszik komolyan a kutatók a vámpírvadászos sorozatokat, kit hívnak Kína Salman Rushdie-jának, és kinek a levelére írta azt Hemingway, hogy csókold meg a seggem? Mindez kiderül a mostani Hosszúból.

Bevezetés a buffyológiába

Buffy már jó tíz éve nem a vámpírok réme (a sorozat 1997 és 2003 között futott), tudományos körökben mégis egyfajta reneszánszát éli. A sorozat iránti tudományos érdeklődés a The Atlantic szerint azt a nézetet látszik erősíteni, miszerint a tévéműsorokat igenis érdemes irodalomként tanulmányozni. Tény, hogy a „popkulturális örökségek” (értsd: filmek, sorozatok, stb.) közül messze a Buffy-ról készült a legtöbb tanulmány, esszé, könyv (a Slate-nek van egy jópofa grafikája is erről, ide lehet klikkelni érte), amit egyrészt a történetbe szőtt mítoszokkal, allegóriákkal, kulturális referenciákkal lehet magyarázni, de sokakat megmozgat például a sorozat nyelvezete (erről bővebben itt), vagy akár szimbolikája:

„In Buffy, monsters act as physical stand-ins for societal differences and threats: Vampires symbolize sexual predators, werewolves represent bodily forces out of control, and witches tap into tropes about how female power and sexuality is seen as threatening. By fighting the “Big Bad,” Buffy and her friends fight the monsters everyone faces—oppressive authority figures, meaningless rules, confining social norms, sexual awakening, loneliness, redemption—in other words, the terrors of growing up and finding one’s way in the world.”

A cikkért ide érdemes kattintani!

Hemingway mániákusan gyűjtögetett

Hemingwayről már sok mindent állítottak, hiszen amellett, hogy a huszadik századi irodalom meghatározó alkotója, volt már kalandor, meg női szívek összetörője, sőt, még kém is, egy New York-i kiállításból pedig most kiderül, hogy mindennek tetejébe sosem dobott ki semmit, így rengeteg irat, fotó, első ránézésre értéktelen, az írói életmű fényében mégis roppant érdekes emléktárgy közül válogathattak a kurátorok. Az Ernest Hemingway: Between Two Wars (Két háború között) című kiállítás a középiskolai évektől tekinti át az író életét, különös hangsúlyt helyezve a párizsi éveire, vagy ahogy a The New York Times fogalmaz: arra az időszakra, mielőtt Hemingway Hemingway-jé vált volna. A kiállítás anyagából például kiderül, hogy a fiatal Hemingway minden létező papírdarabra írt, ami csak a kezébe került, a napi penzumát pedig gondosan számon tartotta, erről fotó is van, íme:

de részét képezi az a levél is, melyben F. Scott Fitzgerald arra kéri, hogy húzza ki a The Sun Also Rises regénye (itthon Fiesta címmel jelent meg) első két fejezetét, és változtatásokat javasolt a Búcsú a fegyverektől kéziratában is. Ezek között volt, amit Hemingway megfogadott, volt, amit nem. Barátságuk később megromlott, az író pedig ezt biggyesztette a Fitzgerald-levél végére: „Kiss my ass/E.H.”. Az utókornak tényleg nagy szerencséje, hogy Hemingway nem dobott ki semmit, így nemcsak a régi útleveleit őrizte meg, hanem rengeteg fotót, jegyzetfüzetet, és még a bikaviadalok használt jegyeit is.

A teljes sztoriért a NYTimes oldalán érdemes keresgélni!

Kína Salman Rushdie-ja

Salman Rushdie történetét mindenki elég jól ismeri, az íróra A sátáni versek című regénye után fatvát kiáltottak ki, sok évig rendőri védelem alatt élt. A Foreign Policy gigahosszúságú cikkben mutat be most egy Perhat Tursun nevű ujgur írót, akinek 1999-ben jelent meg a The Art of Suicide (Az öngyilkosság művészete) című regénye, ami miatt nagyon hamar Rushdie sorsára jutott ő is. Az ujgurok Hszincsiang tartományban élnek, lélekszámuk körülbelül tízmillió, muszlim vallásúak. Perhat igazából az egyetemen tanult meg kínaiul, a legfőbb motivációja pedig az volt, hogy el tudja olvasni olyan nyugati gondolkodók és szerzők műveit kínai fordításban, mint Schopenhauer, Faulkner, Albert Camus, Franz Kafka, James Joyce, vagy éppen Sigmund Freud. Perhat számára paradox módon így a kínai nyelv nyitott ablakot a nyugati világra. Saját regényét ujgur nyelven írta, és annak tartalma valahogy elkerülte az állami cenzorok figyelmét. Holott a könyvben a nyílt szexuális utalástól az öngyilkosság részletes leírásáig több olyan pont van, amibe bele tudtak volna kötni. Az egyik jelenetben egy jós egy titkos dátumot említ, azt az évet, amikor a civilizáció véget ér. Kritikusai szerint ez az év nem más, mint  Mohamed születési éve, ezzel pedig a könyv - így az érvelés - nem csak a Prófétát, hanem magát az iszlámot is megsértette. Innentől kezdve Perhatot rendszeresen zaklatták telefonon, azzal fenyegették, hogy végzetes autóbaleset érheti, vagy a tálibok teszik majd el láb alól. Perhat hiába cáfolja, hogy bármi negatívat írt volna az iszlámról és annak prófétájáról, megvédeni nem tudja magát, kiadója azóta ugyanis semmit nem hajlandó tőle megjelentetni.

A teljes sztoriért katt ide!

Könyvet ajánlójáról?

A blurbnek nem is tudom, van-e magyar megfelelője: ez az a rövid, rendszerint egymondatos ajánló, melyet egy híres író, kritikus, celebritás jegyez, és a legtöbbször a kötet borítóján kap helyet. A blurb persze kivétel nélkül az adott könyvről szóló dicséret, nem csoda, ha a magával ragadó, letehetetlen, lenyűgöző (a sor folytatható) kifejezések szinte kirobbanthatatlanok belőle. Az persze ciki, ha valaki ugyanazt a dicsérő frázist többször elpuffogtatja, mint tette azt például az Angyal a lépcsőn szerzője, Frank McCourt. A műfaj mindenesetre él és virul, az NPR pedig annak próbált utánajárni, hogy tulajdonképpen minek is köszönheti a népszerűségét. A dolog alapesetben úgy néz ki, hogy ha az adott könyvről megjelenik egy pozitív kritika, akkor a kiadó a cikkből kiragad egy dicsérő mondatot, és ezt teszi a borítóra. Mennyivel praktikusabb azonban, ha már az első kiadáson is ott szerepelhetne a dicsérő szó - ilyen esetben a kéziratot küldik ki írótársaknak, kollégáknak, cserébe az illető majd számíthat arra, hogy egyszer őt fogják felkérni erre. Gary Shteyngart például már művészetté fejlesztette az ajánlók írását, eddig több mint százötvenet jegyzett, és már külön tumblr-oldal szemlézi a legemlékezetesebbeket. Hogy ki volt az első blurb-író, és hogy milyen hatása van a blurbnek az eladásokra, az az NPR cikkéből kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr887880806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.