Olvass!

KönyvesBlog

Ottliknak és Mándynak a vérében volt az ellenállás és az elegancia

2015. október 07. Rostás Eni

lengyel-mandy-ottlik-nemesnagy.jpgLengyel Balázs, Mándy Iván és Ottlik Géza

Ottlik Géza és Mándy Iván évtizedekig vigaszt, lelket adó barátságát idézte meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészbarátságok-sorozatának legutóbbi állomásán Tarján Tamás, Darvasi Ferenc és Kelecsényi László. Utóbbin Ottlik-póló, közelebbről Iskola a határon, a mellkas közepén hatalmas Medve-felirattal, utoljára Dragomán Györgyön láttam ilyet, az jutott róla eszembe, hogy miért nem alapított még senki punkegyüttest LFS néven. Budapest két oldala fogott kezet egymással a PIMben, Ottlik Budáról nyújtotta a karját Mándy Pestje felé. Míg Ottlik szigorú, komoly felnőttekintettel és örökös reflexióhajlammal bámult az élet arcába, Mándy varázslatos gyerektekintettel csodálkozott rá mindenre. Mindketten nagy helykeresők voltak, épp úgy, mint a szakértői hármas, akik zavartan botorkáltak a helyükre a felvezető alatt. Mándy helyét gyakran védőangyala, vagyis felesége, Simon Judit biztosította, például egy kölni vonatút alkalmával, amikor megszervezte, hogy minden állomáson bizonyosodjanak meg róla, hogy a férje még mindig a vonaton tartózkodik. Simon az első sorban, Buster Keaton a filmvásznon idézte meg Mándyt, de a legendás mondattal senki sem kísértette a sorsot. Október 6. többszörösen gyásznap a magyar irodalomban, nemcsak Mándy, de Kormos István is ezen a napon halt meg, előbbi húsz, utóbbi harmincnyolc éve, a gyász pedig a PIMbe is bekéredzkedett. Kelecsényi Ottlik temetését idézte fel A szabadság enyhe mámora – Ottlik Géza életei című könyvéből, a Farkasréti sírjai között pedig a tegnap elhunyt Göncz Árpád is felbukkant.

ottlik_foto_29.jpgSzigorúságnak nem sok, de önreflexiónak, még inkább őreflexiónak nagyon is van nyoma Ottlik tekintetén a szigligeti csónakban, ami Kelecsényi szerint barátságnál többet, szerelemnél kevesebbet, de mindenképpen valami titkot jelentett.

Buda és Pest: Bár Ottlik kétségkívül budai polgár volt, nem jelenthetjük ki, hogy kizárólag Buda írója lett volna, kezdi Kelecsényi.  Egy egész világ írója volt, és egy nagyvárosé, azé a nagyvárosé, amit a regényeiben Budából formált. Bár Mándy olyannyira tősgyökeres pesti volt, hogy ha nem volt muszáj, ki sem mozdult a Fokföldinyi távolságra lévő Budára, lepestiírózni őt sem ennyire egyszerű. Erősen kötődött a Józsefvároshoz, de olyan író volt, aki folyamatosan íróként figyelt és funkcionált, és nemcsak a Kenyérmező utcát, de minden olyan pesti helyszínt megénekelt, ahol sétái során felbukkant. Darvasi felidézi a Gyár utcai gyerekkort és az Aulich utcát, és persze az író sokat emlegetett édesapját, Mándy Gyula hírlapírót, aki kávéházakból szállodákba, onnan pedig mozikba hordta a válás után vele maradt fiát. Ő volt az is, aki a fiát meglátogató írótársakat olyan legendás történetekkel szórakoztatta, mint hogy hogyan kegyelmezett meg végül Ady Vér és aranyának, aminek „megvágásával” őt bízták meg. (Mándy Gyula nem keverendő össze válogatott druszájával, Mandulával – a szerk.) A kérdés már csak az, hogy a két barát a város melyik pontján találkozott, veti fel Kelecsényi, majd elgondol Budapestről és Szigligetet nevezi meg lehetséges ütközőpontként.

Kártya és foci: Ottlik és Mándy akár a sportpálya szélén is találkozhattak volna, bár a találkozáshoz ugyanazért a sportért kellett volna rajonganiuk. Amikor Ottlik rájött, hogy hiába rohan, a saját idejével valószínűleg nem nyeri meg az 1932-es Los Angeles-i olimpiát, úgy döntött, mégis inkább írni kéne tovább. „(…) a győzelem éppolyan értékű véletlen, mint a vereség” – írja A Valencia-rejtélyben, Kelecsényi pedig úgy érzi, ezt nemcsak bridzsbölcsességként, hanem élettanácsként sem lenne utolsó megfontolni. Mándy inkább azt szerette, ha mások futnak helyette, lehetőleg egy labda után az ellenfél kapujának irányába. Kedvenc csapatát mégsem Pestről választotta, a legszegényebb magyar csapatnak, a budai 33-nak drukkolt, akik hiába játszottak fekete-fehérben, sorsukban és teljesítményükben valahogy mindig a fekete dominált.

mandy_foto_31_1991_getz-dij_goncz.jpgMándy és Göncz Árpád

A mozi, a mozi: Ottlik főműve, Az iskola a határon sosem került vászonra, bár forgatókönyvalakban létezett, ám több könyvét is megfilmesítették: a Hajnali háztetőkből és A Valencia-rejtélyből is Dömölky János forgatott tévéfilmet. Ottlik nem nagyon járt moziba, sőt, sokáig még tévét sem nézett, ám egy idő után „megtört a gerince”, és vásárolt egy kisképernyős televíziót. Mándy szinte minden pesti moziban otthon érezte magát: amikor John Bátki elvitte magával az Éjszaka a Földön című Jarmusch-klasszikusra, a pénztáros a sötét teremben megkocogtatta a vállát, és mintegy tiszteletdíjként a kezébe nyomta a belépő árát. Mándy pedig, mintha mi sem lenne természetesebb, zsebre vágta a pénzt, nem törődve azzal az aprósággal, hogy mindkettőjük belépőjét Bátki fizette. Mándy nemcsak nézőként, de szereplőként is kapcsolatba került a filmmel: néhány másodpercre felbukkant Szabó István néhány filmjében, a Balázs Béla Stúdió 1963-as Elek Judit-rendezésében, a Találkozás című dokumentarista rövidfilmben pedig még az egyik főszerepet, a házassági hirdetésre jelentkező férfi figuráját is ő formálta meg. Kelecsényi filmes körökben találta meg azt a topikot is, amellyel mind Ottlik, mind Mándy figyelmét fel tudta kelteni. Mikor Karády Katalinról írt könyvének első kiadása megjelent, mindkettőjüknek küldött belőle példányt. Ottlik egy Lukács-fürdőt ábrázoló képeslapon köszönte meg az ajándékot, Mándy pedig, aki nem nagyon válaszolt senkinek, felhívta telefonon. Kelecsényit Nemeskürthy István, a Hajnali háztetők (ma úgy mondjuk) producere mutatta be Ottliknak a Hajnali háztetők előkészületének idején, Mándyval pedig a Gorkij fasori filmklubban ismerkedett meg.

Barátság és elegancia: Mándy és Ottlik barátsága a II. világháborút követő években különösen erős volt, bár Tarján szerint arról sem feledkezhetünk meg, hogy egyikőjük sem volt egyszerű természet. Ottlik például még abban is egyetértett a barátaival (például Vas Istvánnal), hogy nem ért velük egyet semmiben. Születésnapján Vas megjelentetett egy névtelen újságcikket, amelyben szeretettel ugyan, de erősen piszkálta Ottlikot, aki később egy eddig nyilvánosságra nem került, és Kelecsényi szerint jobb, ha nem is kerülő Pista és a Népszabadság című glosszában leplezte le az árulót. Bár Ottlikban és Mándyban első pillantásra több volt a különbség, mint a hasonlóság, egyvalamiben kétségkívül hasonlítottak: az eleganciájukban. (Bár ha az első pillantásunk a vállra omló ősz hajakra irányul, akkor lehet, hogy azok a bizonyos különbözőségek már elsőre sem olyan szembetűnőek.) Az elegancia nemcsak a fizikai megjelenésükben materializálódott, lelki elegancia is volt, ami sugárzott a szövegeikből: egyiküknél sem voltak hamis mondatok és felesleges sorok. Darvasi szerint Mándyban nagyadag polgári ellenállás lakozott, nem akarta észrevenni, hogy miben kell élni 1948 után, tovább hordta hol a saját, nehezebb időkben az apja öltönyeit, de bármit is viselt, mindent elegánssá tudott varázsolni magán.

Iskola a pálya szélén: „Magyar–francia–matematika szakra akartam beiratkozni, ki is töltöttem a nagy barna íveket, de a tanárképzőben figyelmeztettek, hogy ez együtt nem megy, húzzam ki a matematikát. Vitatkozni próbáltam, még csak nem is válaszoltak, persze; mire dühömben kihúztam a magyart és a franciát” – vázolta pályaválasztási nehézségeit Ottlik, ám a matekszakon végül találkozott egy olyan emberrel, akiről csak földöntúli szeretettel tudott nyilatkozni. Fejér Lipót legendás tanár volt, olyannyira, hogy még azok a nyilas fiatalok is tátott szájjal hallgatták, aki nyilvánvalóan botrányokozási szándékkal ültek be az órájára. Mándy szövegeiben egyfajta transzcendencia lakozik, fejti meg az író fejérlipótságát, földöntúliságát Darvasi: Mándy besűríti a történetet, kerüli a fogalmakat, míg Ottlik erősen racionális, fogalmi gondolkodású ember. Légy ellenállás, idézi végül Babitsot Kelecsényi, a babitsi intelmeket pedig mind Ottlik, mind Mándy komolyan vette. Mindketten olyan korban éltek, amikor leginkább az ellenállás segített megőrizni a szuverenitást.

Fotók: PIM

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr37925070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.