Olvass!

KönyvesBlog

Darvasi László: Novelláskötetet még mindig nehezebb írni, mint címet

2015. október 11. Kiss Orsi

darvasi01.jpgFotó: Neményi Márton

Isten. Haza. Csal. címmel jelent meg Darvasi László legújabb novelláskötete, a cím pedig Megyesi Gusztáv publicista szerint leginkább egy olyan kisgazda életpályát idéz, melyet nem sikerült befejeznie Torgyán Józsefnek. A kötet bemutatóját a Margó Irodalmi Fesztivál zárónapján tartották, melyen a novellaságra vágyó tárcákról, az elemelt valóságról és a szegedi boszorkányperekről is szó esett.

Mindenki olvasott tőle? – teszi fel a nyitókérdést közönségének Megyesi Gusztáv, majd magyarázatként felidézi az ÉS-nek egy balatonfüredi író-olvasó találkozóját, ahol a csekély létszámot egy, a vihar elől berobbanó harmincfős csoport emelte meg hirtelen. Utóbbit észak-szlovákiai ápolónők alkották, akik magyarul nem beszéltek, de élénk érdeklődéssel követték a beszélgetést, majd miután megszáradtak, leléptek. A Szabó Ervin Könyvtár termében szombat délután összegyűltek között – a reakciók tekintetében – viszonylag kevés észak-szlovák ápolónőt lehet felfedezni, ráadásul a terem végében is pontosan érzékelhető, ahonnan pedig az írót már nem is lehet látni, csak hallani, melyek azok a pontok, ahol a beszélgetés hirtelen nagyon személyessé, esetenként fájdalmassá válik.

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Magvető Könyvkiadó, 2015, 264 oldal, 3290 HUF

 

Itt azonban még nem tartunk, hiszen Megyesi Gusztáv először is a novellák keletkezését firtatja, mire Darvasi László a világ legtermészetesebb hangján közli, hogy a maga részéről soha nem tudja, hogy mi születik, „csak azt, hogy van”, és azt veszi észre, hogy már írja. A címről tudni kell, hogy néhány éve Keresztury Tibor novelláskötetéről írt az ÉS-be, annak a cikknek volt az alcíme az Isten. Haza. Csal., és amikor a most megjelent novellák háromnegyedével készen volt, már tudta, hogy ez lesz az új kötet címe. Akadt, aki úgy vélelmezte, hogy a címet Parti Nagy Lajos találta ki – Darvasi pedig ezt dicséretnek veszi. Megyesi felvetésére, hogy a jó címhez ír novellákat, igyekezett gyorsan leszögezni, hogy novelláskötetet még mindig nehezebb írni, mint címet.

darvasi02.jpg

A mostani kötet nagyjából harminc novellát tartalmaz, két év alatt állt össze, és csupán két olyan mű olvasható benne, melyek sok évvel ezelőtt születtek; ezek egyike egy romániai történet, a másik pedig egy nyaktól lefelé lebénult apáról szól, akit eladnak. Egy-két novella megírása egyébként már hozza magával a harmadikat, avat be írói műhelytitkaiba Darvasi: „Egy hang megszólal, és az létrehoz egy többé-kevésbé egy dramaturgiai madzagra felhúzható szöveget”.

A novellák alapanyagát sok esetben egy-egy elkapott pillanat adja, például egy „félhajléktalan öregasszony”, aki a Mammut üvegfolyosóján töltötte fel a telefonját. Ez a pillanat adta meg a Pláza című novella alapját. Vagy az az eset, amikor egy ismerős ismerőse, amúgy gyógyszerész, elégette a haszontalannak ítélt papírjait, dokumentumait, és kiderült, hogy a recept bizony nem ég el. Ennek a motívumnak ugyanakkor erős önéletrajzi vonatkozása is van: Darvasi László másfél évvel ezelőtt veszítette el az édesapját, akivel soha nem álltak közel egymáshoz: „A végén jöttem rá, hogy félt az élettől, és szeretni is félt”. Az apa soha nem dobott ki semmit, minden csekket, szelvényt megőrzött, és amikor meghalt, a fiának kellett felszámolnia utána mindent. Ezekből az eseményekből vagy pillanatokból akár három-négy novella is születhet, ugyanakkor soha nem konkrét formában köszönnek vissza, hiszen írásaiban mindig kicsit elemeli őket a valóságtól, és úgy szövi bele azokat a történetbe. Előfordul, hogy a mindennapi villanásokból tárca lesz, de ha valami novella akar lenni, akkor az előbb-utóbb az is lesz. A tárca ugyanis Darvasi szerint folyamatosan visszakiabál, hogy „novella szeretnék lenni!”, mire az író egy idő után belenyugszik: „jó, akkor legyél novella”.

darvasi04.jpg

Szövegeit általában „közléskészre” hozza, igaz, fontosnak érzi tisztázni, hogy hibátlan szöveg nem létezik. Mivel sokat ír, ezért kapcsolata a szövegeivel sajátos. Ha készen van egy novellával, akkor odaadja Grecsó Krisztiánnak, aki az ÉS prózarovatának vezetőjeként javít rajta, majd amikor Darvasi később már kötetbe rendezi, akkor többször átírja, esetenként meghúzza őket. A mostani kötet szerkesztőjével, Turi Tímeával a zárlatokra, a novellák befejezésére figyeltek különösen. A szövegeken persze örökké lehetne javítani, és nem példa nélküli, hogy amikor az ezerszer átfésült, korrigált, „dupla szemüveggel átolvasott, szerelmeskedés előtt és után, ebéd előtt és után” átnézett szöveg megjelenik, „a hiba, ami addig rejtőzött, ráugrik az arcodra”. A novella, ha nem kerül kötetbe, néha elfelejtődik, és azután persze akadnak olyanok, melyek a válogatásnál könnyűnek találtatnak és kiesnek, és akadnak, amelyekből akár egy oldalnyi szöveget is ki kell húzni.

darvasi06.jpgJelenleg egy olyan regényen dolgozik, amely az 1728-as szegedi boszorkánypert dolgozza fel. Annak idején 12 embert égettek el (a kivégzettek száma ennél is több volt) egy olyan koncepciós per végén, melyben főleg nincsteleneket, javasasszonyokat, bogyógyűjtőket vádoltak boszorkánysággal. A történetben korabeli szereplők is felbukkannak, és nyilván „egy bizonyos képet” fest mindegyikükről, ugyanakkor erősen foglalkoztatja, hogy íróként ezt megteheti-e, ez jogos-e – egyelőre azonban mindenki még a saját nevén szerepel a történetben.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr17956422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.