Olvass!

KönyvesBlog

Rendet rakni a veszteség után

2015. november 12. Rostás Eni

sam_1861.JPGFotó: Magvető/Facebook

A Magvető meghirdette az őszi költészet napját, és november közepe felé haladva áprilisi tavaszban mutatta be a Margó-díj shortlistes Babiczky Tibor és Csider István Zoltán új versesköteteit. Olyan költői tavasz volt, hogy akár egy Babiczky-verssor is készülhetett volna belőle. Ő az ötödik (Kivilágított ég), Csider pedig a legelső (Rendrakás) verseskötetével érkezett a régi Gödörbe, ahol a versek lüktetését az Amoeba Band nyomatékosította, a késők csak bajosan tudtak ülőhelyet találni, és a „jó napot, tanár úr,(…) holnap megírjuk a fogalmazást?” kérdés is elhangzott. Ha a közös érdeklődést számított volna, a gimis osztályfőnökömmel maximum egy Kraftwerk-koncerten futhattam volna össze, ám olyanból a kétezres évek elején viszonylag kevés volt Heves megyében, és a kortárs költészet szénája sem állt a legjobban a fiatalok körében. Babiczky füstös noir, Csider pedig szétdohányzott tévébemondóhangon olvasta fel előbb a saját, majd a másik verseit veszteségről, feldolgozásról, anyáról. A verscsere olyan erősre sikerült, hogy Babiczky a saját versén elmerengve elfelejtett időben belépni, én pedig még mindig megborzongok, ha eszembe jut a nem lát című Csider-vers. A Kivilágított égről és a Rendrakásról szerkesztőik, Turi Tímea és Szegő János beszélgettek a költőkkel egy olyan esten, ahol semmit sem lehetett nagyon komolyan venni, és mindent nagyon komolyan kellett.

Közös pont: A kiadó először meglepődött, aztán nagyon örült, hogy a két költő együtt akarja bemutatni új köteteit. A két kötetnek tényleg van köze egymáshoz, véli Turi Tímea, Csiderének már a címe is Rendrakás, Babiczky világában pedig benne van a rend iránti igény. A két költő nem beszélte meg, hogy mit fog felolvasni, ezért az est előtti próbán kicsit meg is ijedtek, hogy milyen jól reflektálnak egymásra a versek, vallja be Csider, és nem csak a szokásos minden mindennel összefügg közük van egymáshoz. Babiczky pedig elmeséli, hogy még a versek sorrendjén sem kellett változtatni, ami elég lúdbőröztető élmény volt. Mindketten a veszteség érzéséről és annak feldolgozásáról írnak, ám Szegő szerint nagyon különböző stratégiákkal. Míg Babiczky a hűvösebb, távolibb érzéseket hozza közelebb, Csider az egészen közelit emeli el magától.

Babiczky Tibor: Kivilágított ég

FMagvető, 2015, 64 oldal, 2490 HUF

 

Cigifüst és friss levegő: Van annak valami egészen sajátos bája, hogy két füstmotívumokban ennyire gazdag költő két olyan szerkesztővel találta szemben magát, akik sosem dohányoztak. Szegő a dohányzás művészetre gyakorolt hatásáról faggatózik, Babiczky pedig elmeséli, hogy otthon régóta nem gyújt rá, mindig kimegy az erkélyre, ahol azonnal fák közé, természetközelbe kerül, a természet pedig valahogy mindig utat talál a verseibe. Csider a kötetbe került versei közül egyet sem írt olyan helyen, ahol ne gyújtott volna rá. Mindenhol füstölög, kivéve otthon Mezőtúron és a hatodik kerületi szobájában, amelynek ablakából a burjánzó természetre ugyan nem lát rá, de a friss levegő helyett magába tudja lélegezni Jókai Mór Jókai téren bolyongó szellemét. Gimnáziumában Szép Ernő, Tamkó-Sirató Károly esetleg Szécsi Pál szellemét tudta volna belélegezni, míg Babiczky Pápája Csoórit, Petőfit és Nagy Lászlót fogadta be hosszabb-rövidebb időre. Babiczky abból gondolja, hogy utóbbi sem rajongott túlzottan a városért, hogy Már itt kuksolok című versében egy egész versszakot szánt pápai világfájdalmának.  „Pápa, Pápa, te pokol tornáca/ajtóidon lakkos lakatok/utálattal nézek sok pofára/ha itt maradok, kínhalált halok/hallgatok a szív sugallatára/batyut kötök, hazabaktatok.” Maradunk a légnemű halmazállapotánál, Turi Tímea pedig felteszi a kérdést, ami valószínűleg minden Babiczky-rajongó fejében megfordul majd, miután elolvassa a kötetet: az új versekben ugyanaz a szél fúj, ami a Magas tengerben? A költő még sosem követte ezt a fajta motívumgyűjteményét, az állandó légmozgásban nincs is semmi szándékosság, bár az is lehet, hogy ideje lenne lassan felszerelni egy szélfogót a dohányzós erkélyére.

Az első: Csider első köteténél talán egy kérdés sem lehet olyan evidens, mint a könyvbemutatókon legnépszerűbb: hogyan készült a kötet? A Rendrakás nem klasszikus elsőkötet, nem százötven meglévő versből kellett kiválogatni azt a néhányat, ami már elég egy önálló kötethez. Tudatosan konceptuális munka, ami 2012 egyik nyári reggelén kezdett formálódni, amikor Csider egy valakiknek valamit mondásból hazaért a szobájába. A kötet anyaga három etapban jött létre: azon a reggelen úgy érezte, elindult valami, egyforma hosszúságú, hangulatú versek születtek, melyek közül végül egy sem került bele a kötetbe. A Rendrakás szövegei egy régebbi veszteségből, édesanyja halálából táplálkoznak. Sokáig nem beszélt erről: öt évnek kellett eltelnie az anya halála és a versírás között, hogy a szövegek érvényesek legyenek , és ne a saját veszteségén kesergő költő képét keltsék. Nehéz munka volt, vallja be Csider, de a versek pár hónappal későbbi visszaolvasása még nehezebb volt. A kötet narrátorának, CS.P.-nek (akiről mindig az jut eszembe: Csiderpion) azért kellett megszületnie, mert ritkán érzi jónak az olyan szövegeket, amik végig E/1.-ben íródnak, és nem szeret úgy verset olvasni, hogy minden sort megpróbál megfeleltetni a költő személyének. Az, hogy CS.P.-ben mennyi van saját magából, naponta változik. Csider állandóan javított és csiszolt és átírt, olyannyira, hogy még a nyomdába adás után is belepiszkált volna a szövegbe, ám akkor már késő volt. „Dermesztő érzés, hogy már nem tudsz belenyúlni.”

Csider István Zoltán: Rendrakás

Magvető, 2015, 80 oldal, 2490 HUF

 

Íróként is költő: A Kivilágított égben több alteregó is akad, napkeleti bölcsek, pásztorok, kocsmázók, Turi pedig úgy érzi, a költő ezzel kicsit a személyiség kioltására is törekedett. Hogy ki beszél a verseiben, azt Babiczky nem tudja megmondani, ha meg tudná, nem tudta volna megírni a hangokat. Teljes bizonyossággal kijelentheti, hogy ő beszél, de ugyanilyen bizonyossággal kijelentheti azt is, hogy valaki  egészen más. Nincs rá receptje, hogyan hívható elő egy bizonyos hang, „talán skizofrén vagyok”, bár a skizofrénokkal is csak akkor van baj, ha a bennük lakó személyiségek megpróbálnak szétköltözni. Amit versben megír, azt prózában is el lehetne mondani, ezért lett a Magas tenger verstemető, „tizenöt sírgödörrel.” Nem tud úgy dolgozni, ahogy egy klasszikus prózaíró, mert „a prózaíráshoz segg kell”, neki meg épp az nincsen. Prózát is csak kampányszerűen, 2-3 felfokozott héttel, majd akár félév szünettel tud írni, és írás közben nemhogy a teljes könyvben, de a következő fejezetben sem tudja, mi fog történni.

Simonbeef és Pionslam: Bár Simon Mártonnak nehezére esett teljesíteni a Magvető  kérését, és gonoszkodni (csúnya angol kifejezéssel beefelni, még csúnyább magyarral basztatni) egy kicsit barátkollégájával (vagy kollégabarátjával), Babiczky Tiborral, a szövegén nyoma sem volt az erőlködésnek.  Babiczkyval 1998-ban, a pápai református gimnázium kollégiumában találkozott először elsős korában, hajnal három körül, amikor az „éppenhogycsak” nagyon részeg végzős betámolygott a szobájukban, és megkérdezte, hogy van-e Isten. Simon akkor még nem tudta, hogy Babiczky, akiből később a „kudarcorientált, öngyűlölő bölcsész mintapéldánya” lett, erre egy egész életművet fog majd felépíteni. Ha szuperhősszerepeket osztanánk a költőkre, Pilinszkynek Batman, Oravecznek Hulk, Marnónak pedig egyértelműen Magneto jelmezét kéne magára öltenie (itt most álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük magunk elé a Szajlai Zöld Embert), Babiczky meg lehetne Pókember, még inkább Peter Parker kollégája a lapnál, ahol dolgozik. Világa az alsós irodalomkönyvekből lehet ismerős, nap, ház, fák, csillagok, bebizonyítva ezzel, hogy a kortárs költészetnek nem feltétele az intellektualitás. Babiczky csendben tűr, pedig már Simon sem bírja röhögés nélkül, nekem pedig még a toll is kiesik a kezemből, mikor a szép, de számára eddig ismeretlen Szilágyi Lenke-borítófotót dicséri.

Egy könyvbemutató nem stand up comedy-est, kettő meg pláne nem, ezért a sok komolytalan vicc végül komoly vallomásba fordul: Babiczky Tibor új kötete szép, a legegyszerűbb jó értelmében. Egyszerű, a szó legszebbjó értelmében. Az embernek tiszta lesz tőle a keze, ha megfogja, erre pedig Simon szerint nem sokan képesek. „Itt most rend van”, fordul Csider felé Pion István, aki slamban mondja el, beef nélkül lassan, meg-megállva, (sőt rapben is ugyanazt, ha már dupla az esemény), beszél anyáról, akit képen sem, de ott mégis, hátsó kertről, ami neki is tetszene, és még Pilinszkyről is, aki elfelejtette leoltani a villanyt. Babiczky és Csider rendet rak a színpadon.  

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr228073596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.