Olvass!

KönyvesBlog

Kémregény is lehet afrodiziákum

2015. november 17. .konyvesblog.

Úgy tűnik, Ian McEwan nem lassít, és minden második évben ír egy bestsellert. Soron következő (immár tizenkettedik) magyarul is megjelenő regénye az 1970-es évek Nagy-Britanniájába repít vissza bennünket. A múlt eseményeit itt az egyes szám első személyű mesélő, Serena Frome retrospektív naplója tárja fel. Tizennyolc éves korában találkozunk először az anglikán lelkészcsaládból származó főhőssel, akinek jól megrajzolt, kiismerhetetlen karaktere több mint 300 oldalon keresztül képes meglepni és szórakoztatni az olvasót.

Serena legjellemzőbb tulajdonsága, hogy minden tekintetben jobb az átlagnál. Ám pechére, csak egy hajszállal: éppen annyival, hogy ne tudjon észrevétlen maradni, de annyival már nem, hogy valóban nagy teljesítményekre legyen képes. A lány egyetlen szenvedélye a regényolvasás, rendkívüli tempóban falja a lektűröket, ám maga az irodalom kevéssé érdekli. Ámmivel matematikából is elég jó, a frissen bevezetett női kvóta miatt bekerül Cambridge-re matematika szakra, amit kínkeservesen el is végez. Egyetemi évei alatt csak egy területen érik sikerek: vonzó külsejének és a kedvező fiú-lány aránynak köszönhetően nem nehéz udvarlót találnia magának. Közülük egyértelműen a legfontosabb egyik tanára, Tony Canning, aki alapjaiban változtatja meg a főhős jövőjét. rajta keresztül szervezi be a  frissdiplomás Serenát az MI5, feladata pedig az lesz, hogy egy gyanútlan pályakezdő írót, Tom Haleyt antikommunista művek írására ösztönözzön.

Ian McEwan: Mézesmadzag

Fordította: Lukács Laura, Scolar, 2015, 336 oldal, 3950 HUF

 

Tomot először a szövegein keresztül ismerjük meg: Serena még első találkozásuk előtt sorra olvassa a férfi írásait, melyeknek rövid szinopszisait naplójában is megörökíti. A lány a sokszor erotikától fűtött művek alapján a megfigyelt jellemével kapcsolatban egyértelmű következtetéseket von le, s így mire sor kerül a találkozásra, már szinte szerelmes az íróba, akit sikerül is elcsábítania.

Az álirodalmi részletek tulajdonképp a cselekmény mozgatórugójává válnak: Serena számára összemosódik a valóság és az irodalom, az olvasottakat valódi információként raktározza el, és úgy is reagál rájuk, féltékenységet érez például egy szerelmi történetet olvasva.

McEwan, aki köztudottan kedvel irodalmi játékokat szövegeibe beemelni (Vágy és vezeklés, Szombat), most sem tud ellenállni a kísértésnek, s ejt minket ugyanabba a csapdába, amibe Serena is került. Mire a könyv utolsó fejezeteihez érünk, rájövünk, hogy már mi magunk sem tudjuk, a regény melyik síkja a valóság és melyik a fikció. A szerepek ugyanis észrevétlen felcserélődnek: elbeszélőből szereplő, szereplőből elbeszélő lesz. Az eddig megfigyeltként, mellékalakként jelen lévő Tom váratlanul Prosperóként lép elő, kiderül, hogy ő a cselekmények irányítója, és valójában az ő regényét olvassuk. Ennek a nézőpontváltásnak alapvetően nincs jelentősége a történet szempontjából. Így is, úgy is egy fiatal nő útkeresésének vagyunk szemtanúi.

A perspektívaváltást inkább azért fontos tudatosítani, mert az elbeszélői stílus néhány furcsa, oda nem illő megfogalmazásra ad magyarázatot. Például, hogy az eddig nőnek gondolt mesélő miért is időzik olyan sokáig saját teste (különösen a mellei) leírásánál, vagy hogy az erotikus jelenetekben miért csak a női test jelenik meg. Ezeket az elszólásokat egészen idáig annak tulajdoníthattunk, hogy a valódi elbeszélő (McEwan) nem tudja felülírni saját férfitekintetét (male gaze). Ám ezen a ponton a McEwan-rajongók fellélegezhetnek: a hibát nem kedvencük írói képességeiben kell keresni. Csupán a nézőpont többszöri áthelyezéséről van szó (férfi író képzeli el, hogyan írna egy női alak mögé rejtőző másik férfiíró), s veti fel a férfi vs. női textus kérdését.

Az elbeszélésmód elméleti értelmezései azonban csak lehetőségek, a szövegben nincsenek jelen, nem fojtják meg a cselekményt. Akik szeretik McEwan jól olvasható könnyed prózáját, most sem fognak csalódni, hisz a Mézesmadzag igazából nem más, mint egy letehetetlen irodalmi kémregény, valahol félúton Doris Lessing és Ian Fleming között.

Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr728084566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.