Olvass!

KönyvesBlog

A nyugati társadalom a saját szabadságát korlátozza

2015. november 29. Rostás Eni

het_konyve1_1_14.JPGMargaret Mead sosem volt, poros, tankönyvszagú tudós, Lily King lírai tisztelgése mégis egészen új dimenziót ad a 20. század legnépszerűbb, és talán legnyughatatlanabb antropológusának, akiről nemcsak egy filmfesztivált, de a Vénusz legnagyobb kráterét is elnevezték. Az új dimenzióval ugyanakkor nagyon óvatosan kell bánni: az Eufória történetét épp annyira kell komolyan venni, mint a valóságra figyelmeztető feliratot a Fargo elején. Margaret Mead megjárta Polinézia és Új-Guinea szigeteit, élt békés és erőszakos törzsek között, ám King élete legnehezebb terepére küldi: egy szakmai féltékenységgel súlyosbított, durva és végzetes szerelmi háromszög legmeredekebb csúcsára. A hét könyve 2014 Kirkus-díjasa, ami megjelenésének évében egyetlen fontos év végi listáról sem hiányozhatott.

Lily King a harmincas években kapcsolódik be Margaret Mead (1901-1978), vagy ahogy ő nevezi, Nell Stone életébe, évekkel tudományos bestsellerré váló első könyve, a Coming of Age in Samoa (a regényben A kirakirák gyermekei) után. Nell és férje, Schuyler ’Fen’ Fenwick Ausztráliába készülnek egy nem túl sikeres új-guineai terepmunka után, ám amikor egy karácsonyi vacsorán összetalálkoznak a rivális antropológussal, Andrew Banksonnal, Melbourne helyett a Sepik folyó felé veszik az irányt. Fent a valóságban Reo Fortune-nek, Banksont Gregory Batesonnak hívták, előbbi Margaret Mead második férje volt, utóbbi harmadik férje és egyetlen gyermekének apja. Bár a három ember a harmincas években tényleg találkozott, a King által bemutatott trió sorsa nem is alakulhatott volna másképpen az övékénél. A valóságtól drasztikusan eltérő végkifejlet ellenére King számos momentumát felhasználta múzsái életének. Nell szeretőjét, Helent, Mead valóságos szeretőjéről, Ruth Benedictről mintázta (kapcsolatukról bővebben: Lois W. Banner: Intertwined Lives: Margaret Mead, Ruth Benedict and Their Circle), Nell és Fen egy hajóúton találkozott, csakúgy, mint Mead és Fortune, Bankson két fiútestvére pedig épp úgy vesztette életét, ahogy John és Martin Bateson. Előbbi az I. világháborúban esett el, utóbbi a halott bátyja születésnapján, szerelmi bánattól vezérelve kiment a Piccadilly Circusra, és a viszonzatlan szerelem megbosszulója, Anteros szobra alatt főbe lőtte magát.

Ahelyett, hogy a legtöbb kortársnőjéhez hasonlóan tisztes háziasszonyként és családanyaként őszült volna meg, Margaret Mead előbb elvégezte a pszichológia szakot, majd antropológiára váltott, és megkezdte posztgraduális tanulmányait a Columbián. „Az antropológia abban az időben átmenetet képezett a halott, elfeledett emberek tanulmányozásából az élőkébe, és lassan kezdte elengedni azt a merev álláspontot, miszerint minden társadalom természetes és elkerülhetetlen csúcspontja a nyugati modell.” (40. o.) Mead a Columbián találkozott mesterével, a német származású Franz Boas-zal, aki a tudományág egyik központi tételévé emelte a kulturális relativizmust. Boas azt vallotta, hogy a „modern” szinonimájaként emlegetett nyugati világ nem az emberi teljesítmény csúcsa, hanem csak egy példa arra, hogy mit képes elérni az ember, és úgy gondolta, minden kultúrát a saját fogalmai szerint, nem pedig a nyugati értékrendhez viszonyítva kell tanulmányozni. Ő volt az is, aki terepmunkára ösztönözte Meadet: a fiatal antropológushallgató 1925-ben érkezett a polinéz szigetvilágba, és kilenchónapnyi tapasztalatát egybegyúrva 1928-ban jelentette meg a Coming of Age in Samoát, melyben a helyi kamaszlányok felnőtté válását vizsgálta. (magyarul: Szamoa, in: Margaret Mead: Férfi és nő, Osiris, 2003)

Lily King: Eufória

Fordította:Szűr-Szabó Katalin, Tarandus, 2015, 272 oldal, 2990 HUF

 

A szamoai lányok szabadon élvezhették az élet minden területét, így a szexet is. Nem kötötték őket olyan nyugati (ti. modern) normák, mint a házasságkötés előtti szexuális élet tabuja, vagy legalább egy komoly, és persze házasságban kicsúcsosodó párkapcsolat, kamaszkoruk így kevésbé volt neurotikus és problémás, mint nyugati kortársaiké. Se nem misztifikálták, se nem démonizálták a szexualitást, már egészen kicsi koruktól az élet természetes velejárójának tekintették, olyasminek, amit nem kell a hálószoba négy fala közé zárni, és mások előtt szörnyű titokként kezelni. Könyvében Mead nemcsak a kutatási eredményeiről számolt be, de a csendes-óceáni társadalmak bemutatásán keresztül fontos társadalmi és genderkérdéseket vetett fel, válaszaival pedig a merev nyugati (ti. modern) kultúrát kritizálta.

A Mead-hoax. A botrány Margaret Meadet sem kerülte el, bár az ausztrál antropológus, Derek Freeman vádjait már nem érhette meg. Freeman, aki maga is megfordult Szamoán, a nyolcvanas években azt állította: minden, amiről Mead beszámolt a kötetben, két helyi kamaszlány tréfás kedvének és élénk fantáziájának szüleménye. Szerinte a lányok egyszerűen hülyét csináltak az antropológusból, aki minden megállapítását az ő beszámolóikra alapozta. Bizonyítékait 1983-ban, a Margaret Mead and Samoa: The Making and Unmaking of an Anthropological Myth című kötetben publikálta.  

A botrányról bővebben:

Paul Shankman: The Trashing of Margaret Mead - Shankman több ponton is problémásnak érzi Freeman bizonyítékait. Könyvében arra jut, hogy a professzor teljesen Mead megszállottjává vált, és úgy érezte, meg kell mentenie a tudományt a nő mondvacsinált ideológiáitól.

Huszár Ágnes: Margaret Mead megvezetése 

Utasi Krisztina: A megvezetés dialektikája

A trió találkozásának idején Nell egy törött bokával és számos kisebb sérüléssel bajlódik, ám Bankson (látszólag) még nála is nagyobb terhet hordoz. Akkorra már túl van testvérei halálán, egy öngyilkossági kísérleten, új-guineai terepmunkája pedig valójában menekülés a túlságosan gondoskodó édesanyja elől. Banksont rabul ejti a különös pár kisugárzása és energiája, ezért úgy dönt, nem hagyja, hogy túl messzire távolodjanak tőle. Elviszi őket a tamok közé, ám akkor még egyikőjük sem sejti, hogy a dzsungelben töltött néhány hónap alatt nem a törzs, hanem hármójuk kapcsolata kerül majd mikroszkóp alá. King nagyon okosan bánik a csönddel, épp annyi fényt enged át a balladai homályon, hogy a kirakós néma darabkáit egymás mellé illesztve idővel minden egyértelművé váljon. Bankson visszaemlékezéseiből, Nell terepen készült feljegyzéseiből és a civilizációból (ti. nyugati, modern világ) érkező levelekből Margaret Mead érzékeny portréja rajzolódik ki, King pedig szerelmi háromszögnek álcázva a nyugati társadalom összes gyengeségére rávilágít.

batesonmeadfortune.jpgBateson, Mead és Fortune 1933-ban (kép forrása)

Egy szerelmi háromszög menedzselése még a modern (ti. nyugati)  világ díszletei között sem egyszerű feladat, ám az új-guineai dzsungelben (ti. extrém körülmények között) még nagyobb kihívás. A dzsungel nemcsak díszletül, hanem katalizátorul is szolgál, elszigeteltségével, megzabolázhatatlanságával felszínre hozza és felerősíti az emberben burjánzó érzelmeket, aggályokat, vágyakat és vádakat.  

„Amikor egy bizonyos néppel kapcsolatban egyetlen ember a szaktekintély, miről tudunk meg többet, amikor az elemzést olvassuk: a népről vagy az antropológusról?” (185.o.)

- kérdi Bankson, az Eufória esetében pedig a válasz egyértelműen az antropológus. Megismerjük ugyan Új-Guinea fiktív törzseinek néhány jellegzetességét, sőt King még két erősen erotizált szertartást is bemutat, ám teljes figyelmét soha nem a mumbanyókra, tamokra, kionákra, hanem a fehér emberre irányítja, így aki egzotikus (Weyer Balázs remek cikke az egzotikum problematikájáról ITT) dzsungelolvasmányra számít, az lehet, hogy csalódni fog. King minden modernséget (ti. nyugatiságot) leizzaszt hőseiről, szó szerint, hiszen könyvében mindegyikük bűzlik és betegséget párologtat, és pusztán legalapvetőbb szükségleteikre (a legjobbnak lenni) és legzsigeribb vágyaikra (birtokolni) koncentrál. Csupa olyasmire, ami modern (ti. nyugati) keretek közé szorítva kezelhető, ám terepen végzetessé válhat.

Bár King hősei ugyanazt a nyelvet beszélik, három különböző kultúrából érkeznek (Nell amerikai, Bankson angol, Fen ausztrál), és a társas kapcsolatokhoz is különbözőképpen viszonyulnak. Terepmunkái során Nell a szabadságot keresi, olyan embercsoport után kutat, amelynek tagjai teret adnak egymásnak, és a saját igényeik szerint élnek. A tamok nem állnak messze ettől, ám Nell képtelen követni a példájukat. Sorsának alakulása az Eufória legkeserűbb tanulsága: a nyugati (ti. modern) társadalom tagjaiban olyan mélyen gyökereznek a modern (ti. nyugati) világ normái és elvárásrendszere, hogy még a boldogság szigetén sem képesek levetkőzni ezeket. Bármit is tesznek, soha nem lesznek teljesen szabadok, próbálkozásaik épp úgy halálra vannak ítélve, mint az iker- és elsőszülött gyerekek a regénybeli mumbanyóknál.

„Úgy két hónapnyi terepmunka után az a pillanat, amikor az ember azt hiszi, végre megragadta a hely lényegét. Hirtelen minden elérhetőnek tűnik. De ez csak érzéki csalódás, hiszen még csak nyolc hetet töltöttünk ott, és ezt a teljes kétségbeesés követi, hogy sikerül-e valaha bármit is megértenünk. De abban az egyetlen pillanatban úgy érezzük, hogy a hely teljesen a miénk. Ez a legrövidebb, legtisztább eufória.” (57.o.)

Nell a regénybe többször is átéli a legtisztább eufóriát és az azzal járó kétségbeesést, Bankson esetében pedig az eufória kiváltó oka is ő lesz. Bankson nem a birtokolható, szexuális tárgyat, hanem a sajátos nézőpontból vizsgálódó, lelkes és szenvedélyes tudóst látja benne, a közelében visszanyeri élet- és munkakedvét, ám az újjászületésnek ára van.

„Nell és Fen elűzték az öngyilkosság felé hajló gondolataimat. De mit hagytak helyette? Vad vágyakat, érzések hatalmas árját, amelyben nem bírtam kiigazodni, fájdalmat, amelynek, úgy tűnt, nincs más neve, csak a szűkölködés. Szűkölködöm. Tárgytalan ige. Nincs tárgya. A halálvágy ellentéte. De alig valamivel volt csak elviselhetőbb.” (94.o.)

A Stone-Fenwick házaspár az eredeti tervek szerint közösen tanulmányozta volna a tamok társadalmát, ám a férfi hamar önállósítatja magát, és a megszerzett tudást esze ágában sincs megosztani feleségével. Kit érdekelne az ő könyve, ha a nagy Nell Stone is publikálna egyet ugyanabban a témában, kérdi, ideiglenes tam otthonuk pedig innentől nemcsak testi, de komoly szakmai féltékenység és rivalizálás színhelyévé is válik.

„Hát nem érted? Egyensúlynak kell lennie. Egy férfi nem lehet hatalom nélkül; ez nem így működik.” (250.o.)

Egy újabb nyugati (ti. modern) társadalomban gyökeredző probléma, ami beindítja a végjátékot. A nyugati világ nem hagyja, hogy elfelejtsék: Nellt a dzsungelben is megtalálják a jogdíjak és a rajongói levelek, hiába próbálja Fen akár ököllel is bizonygatni, hogy jobb nála. Már az is zavarja, hogy Nell nőközpontú társadalomként látja a tamokat, azt pedig végképp nem hajlandó elfogadni, hogy feleségét többre tartja a szakma, ezért addig fitogtatja férfiasságát és rátermettségét, amíg nemcsak a saját, de Nell és Bankson életét is veszélybe sodorja.

Adaptáció. A regényből az a Michael Apted (Gorillák a ködben, James Bond: A világ nem elég, Masters of Sex) forgat filmet, akinek 1994-ben már volt egy Nell nevű főhőse. Nellt, a remetelányt akkor Jodie Foster alakította, az interneten pedig már meg is kezdődtek a találgatások az Eufória főszereplőjéről. Paul Shankman például Michelle Williams mellett tette le a voksát.

A dzsungel mellett van még egy fontos katalizátor a regényben, mégpedig egy könyv, ami az őrület szélére hajszolja a Nell-Fen-Bankson triót. Nell volt szeretőjének, Helennek könyve a Mi vs. Ők nézőpontot és a magántulajdont istenítő modern világot ostorozza, és azt tartja a legnagyobb problémának, hogy a nyugati civilizáció nem érti más népek kultúráját. Fen Helen könyvénél sem az elméleti hátterére koncentrál, hanem arra, hogy azt egy nő vetette papírra.

„Megengedhető-e a költői szabadság a jó tudós számára?” (183.o.) - kérdi Helen túl költőinek, szépelgőnek minősített mondatait olvasva, kritikája pedig felesége munkásságának is szól. (Margaret Mead sem riadt vissza a költői képek használatától tudományos könyveiben, a Szamoában például a lágy, barna háztetőkön elterülő hajnalról, és a pálmafák hátterekén szürkén csillogó tengerről írt.)

Miután a trió teljes révületben, egy éjszaka alatt végigrágja magát a köteten, Helen bátorságától (vagy ahogy Fen nevezi, devianciájától, hisztérikusságától) megrészegülve munkához látnak, és egy túlfűtött, pattanásig feszített, csodálatos jelenetben megalkotják a Rácsot, amely a négy égtáj mellé sorolja az emberi természet összes jellegzetes tulajdonságát. (Margaret Mead sosem publikálta az elméletet.) Magukat is bekategorizálva egymásnak feszül agresszív, birtokolni vágyó Észak (Fen), és érzékeny, engedékeny Dél (Nell, Bankson), az addig csak a levegőben, elharapott félmondatokban vibráló feszültség hirtelen tapinthatóvá, kimondottá válik. King párbeszédei húsba vágóak, ironikusak és minden mondatukkal a nyugat (ti. modern világ) neurózisát visszhangozzák.

A regény utolsó fejezetei olyanok, mint azok a főcím előtt felvillanó feliratok, amik a szereplők további sorsának alakulásáról tájékoztatják a nézőt. King talán túl sokat akar elmondani bennük néhány oldal alatt, ám ez alig von le valamit könyve értékéből. Az Eufória hatalmas háttértudással, remek stílusban megalkotott tour de force. Az idei év egyik legjobb magyarra fordított fikciója.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr358124166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.