Olvass!

KönyvesBlog

Kati Hiekkapelto: „Néha olyan jó a sok szart kikiabálni magamból”

2016. február 12. .konyvesblog.

katih.jpgFotó: Szalkai Réka

A finn Kati Hiekkapelto nem az első olyan írónő, aki megmutatta, hogy a krimi nem kizárólagosan férfi műfaj. Későn kezdett el írni, előtte bevándorlókkal foglalkozott, diplomamunkájának témája a bevándorlókat sújtó rasszizmus és erőszak volt. Vajdasági magyar férje volt, és ezért akár magyarul is kérdezhettük volna. Ma is aktív punk zenész. Első hazánkban megjelent könyve, a Kolibri vérbeli detektívregény, amely azonban a mai Finnországról is görbe tükröt tart elénk.

A rendőrnő Annának éppenséggel nem telik nyugodtan az első napja új munkahelyén. Egy bevándorló családból származó lány telefonál az őrsre, akivel saját bevallása szerint a saját családja akar végezni. Majd pedig egy fiatal nő holttestét találják meg az erdő szélén; az áldozatot sörétes puskával fejbe lőtték. A gyilkosságról hamar kiderül, hogy lesz folytatása, a bizonyítékok száma azonban csekély. Anna egyfajta önkéntes akcióval próbálja megmenteni a könyv elején betelefonáló kurd bevándorlólányt, miközben a saját démonaival, félelmeivel, emlékeivel is meg kell küzdenie.

Kati Hiekkapelto gyerekként imádta a krimiket. Kilencéves korától saját detektívirodája volt. Nagyon keményen dolgozott, ahogy fogalmaz, a szomszédai között ugyanis rengeteg volt a bűnöző – persze csak a képzeletében. Egyke lévén a saját világában élt, ahol bűntényeket derített fel nap mint nap. Az eseteket nem mellékesen a Detektívek kézikönyvéből (Civardi-Hindley-Wilkes) merítette. Ez a rajzokkal illusztrált, izgalmas képeskönyv volt gyerekkorában a bibliája.

Kati Hiekkapelto: Kolibri

Fordította: Bába Laura, Athenaeum Kiadó, 2015, 516 oldal, 3490 HUF

 

Lehet, hogy eljött a nők ideje a detektívirodalomban, vetettem fel Hiekkapeltónak, aki úgy vélte, hogy természetesen még mindig nem teljes az egyenjogúság, még Skandináviában sem. Finnországban például az Év legjobb bűnügyi regénye elismerést már több mint harminc éve adják át az arra kijelölt írónak, de eddig csak három alkalommal kapta meg nő, holott Hiekkapelto szerint bőven lett volna arra érdemes író a női szerzők között is. A férfi dominancia szerinte amúgy az egész művészvilágra jellemző, még náluk is, holott a finnek híresek a nemi egyenjogúságról. A Kolibriben is ezért lett nő a főszereplő, mivel Hiekkapelto úgy véli, a mai patriarchális társadalmakban egy nő számára teljesen másmilyen az élet, és ő erről is akart írni, „persze anélkül, hogy túlzásba vinném a feminista hátszelet.”

Az írónő az észak-finnországi Ouluban született, és bár elismeri, hogy van a személyiségében, és ezáltal az írásmódjában is egyfajta sarkkör-közeli nyersesség, mégis, saját városa csak részleteiben jelenik meg a műveiben. A Kolibriben például fontos volt Hiekkapelto számára, hogy a regény színhelyéül szolgáló település ne egy konkrét hely legyen. Ezzel egyidejűleg azonban érzékeltetni akart egyfajta földrajzi pontosságot is: „Mivel jómagam sem akartam eltévedni a saját történetemben, rajzoltam tehát egy térképet, utcanevekkel, egy olyan településről, amely leginkább Turku, Helsinki és persze Oulu keveréke.”

A Kolibri ugyanakkor egy kicsit a miénk is, magyaroké. Főszereplője, Fekete Anna nemcsak, hogy női detektív, hanem vajdasági magyar is. Bevándorló, akinek a regény elején kijut a rasszista megjegyzésekből is. „Ez valós helyzetjelentés a mai Finnországból?” – kérdezem az írónőt, aki rávágja: „A finnekről az a hír járja külföldön, hogy befogadóak az idegenekkel szemben, mégis minden egyes nap találkozom rasszizmussal, akár intézményes, akár személyes formában”. Hozzáteszi: főleg az északi országrész népessége rasszista és alkot zárt társadalmat.

Ugyanakkor nem Fekete Anna az egyedüli bevándorló a Kolibriben. Kati Hiekkapelto abban a legelejétől fogva biztos volt, hogy a főhőse nemcsak nő, hanem bevándorló is lesz. Aztán rájött, ez csak egyetlen történet, miközben minden egyes embernek megvan a saját sztorija. Szélesíteni akarta tehát a látókört, és így született meg Bihar, az egyik bűnügyi szál hősnője, aki kurd bevándorlók gyermeke. Anna európai, húsz éve él Finnországban, akcentus nélkül beszéli a nyelvet, néhány rasszista kollégáján kívül mindenki elfogadja. Szinte már finnek is számítana, csak a szívében nem érzi magát annak. Bihar viszont komoly démonokkal küzd meg a saját családján belül is, amely egy teljesen más kultúrát képvisel. Nem véletlenül született számos tanulmány arról, hogy minél távolabbról érkezik a bevándorló, annál nehezebb az integrációja. Több ilyen karakter is van a regényben.

A történet szerint az áldozatok mellett egy azték isten medálját találják Annáék. „Huitzilopochtli a nap istene, és ez tökéletesen illett a könyv tematikájába, hiszen a regényem egyben az őszről is szól, arról, ahogy fokozatosan egyre sötétebb lesz minden” – avat be az író a részletekbe. Hozzáteszi: az aztékok ezen istenük kedvéért rengeteg embert feláldoztak abban a hitben, hogy így a nap biztosan másnap is felkel. Ezt Hiekkapelto először nem is tudta, és állítja, amikor az azték istenséget beleírta a regénybe, csak tetszett neki a medál meg az ötlet, hogy a gyilkos egyfajta aláírásként jelet hagy a tett helyszínén. Mondhatni, ösztönösen esett a választása az isten-figurára.

„A könyveimnek mindig csak az eleje és a vége volt meg előre, ezek is csak nagy vonalakban” – meséli, amikor intuitív írásmódszeréről faggatom. „Az összes többi momentum az írás folyamatával lett meg. Általában minden napot négy óra írással kezdek, aztán a hátralevő időben inkább mást csinálok, mert annyira kiürülök a pár órás intenzív alkotás alatt. Több biztos nem is menne” – vallja a módszeréről Kati Hiekkapelto. Megerősíti: előre nem tervez meg szinte semmit sem, ugyanakkor biztosít arról is, hogy több száz oldal megírása után azért nem árt, ha az ember jól szervezett és összeszedett. „De nem akarom megakadályozni a szöveget abban, hogy önmagától nőjön, fejlődjön” – húzza alá.

Kati Hiekkapelto a harmincas éveiben kezdett el írni. Gyermekkora óta imádott festeni, művészeti iskolába is járt, de végül ebből csak hobbi lett. „Egyik nap aztán, már olyan harmincéves koromban, előkerült a kamaszkori naplóm, az interrailes vonatutazásaimról. Rájöttem, nem is írok rosszul, sőt. Először e napló alapján akartam lejegyezni egy képzeletbeli történetet, így kezdődött az egész” – emlékezik vissza. Ekkor megemlíti Annie Proulx amerikai írónőt: „Szerintem fantasztikusak a művei, az egyik kedvencem. Ő már ötvenéves is elmúlt, amikor az első könyve megjelent. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy az embernek meglegyen a kellő élettapasztalata, amikor írásra adja a fejét. Én például korábban tanítottam bevándorló gyermekeket, vajdasági magyar férjem volt, miatta tanultam meg magyarul, és a térségben is töltöttem hosszabb időt: a Kolibrit, úgy érzem, nem tudtam volna így megírni, ha mindez nem képezi korábban az életem részét” – teszi hozzá. A vajdasági magyar olvasók ezt nyíltan megerősítik: Hiekkapelto tökéletes empátiával átlátta sorstörténetüket.

Finnországban a Kolibrinek a folytatása is megjelent már, jelenleg a harmadik részen dolgozik. A kérdésre, hogy összesen hány kötetet tervez, az írónő felnevet: „Ó, ez nem így működik!” Ahogy fogalmaz, amíg van a dologban szufla, addig szívesen folytatja, így például már a fejében van a negyedik rész alapötlete is. Ugyanakkor erőltetni sohasem fogja, hiszen nem akarja, hogy gépiessé, mechanikussá váljon az írás, és csak azért, hogy egy újabb könyve legyen, nem fog egy másik résznek nekikezdeni. „Persze, ennek a veszélye még nem áll fenn” – teszi hozzá mosolyogva.

Kati Hiekkapelto azonban nem csak a betűkkel zsonglőrködik. Van egy punk zenekara is. A fellépések sokat tesznek azért, hogy kiegyensúlyozott maradjon: „Néha olyan jó a sok szart kikiabálni magamból”. Sőt, Hiekkapelto úgy érzi, világéletében punk marad. Lázadó, anarchista, aki azt a szerepet sohasem fogadja el, amelyet a társadalom akar ráerőltetni: most éppen a középkorú nőét, akinek megmondanák, hogyan viselkedjen, hogyan öltözködjön. Hiekkapelto tojik a világra. Méghozzá büszkén.

Szerző: Szalkai Réka

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr278379388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.