Olvass!

KönyvesBlog

Színpadra állítják Harper Lee klasszikusát

2016. február 12. .konyvesblog.

A Ne bántsátok a feketerigót! a Broadwayre tart, a színházi adaptációt Aaron Sorkin Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer és drámaíró jegyzi. A darabot várhatóan a 2017-18-as színházi évadban mutatják be, a rendező Bartlett Sher lesz, a producere pedig az a Scott Rudin, akivel Sorkin már a Steve Jobs és a Social Network - A közösségi háló című filmeken is együtt dolgozott.

A regényből 1962-ban készült egy filmfeldolgozás, melyben Gregory Peck játszotta a kisvárosi védőügyvédet, Atticus Finchet. Harper Lee nagyon szerette a filmadaptációt, ugyanakkor 1978-ban azt mondta egy interjúban, hogy bár rengeteg ajánlatot kapott, hogy musicalt, tévéfilmet vagy színdarabot írjanak a regényéből, ő mindig visszautasította azokat.

1990-ben Christopher Sergel ugyanakkor színpadra állította a történetet, mégpedig Harper Lee szülővárosában, Monroeville-ben, melyet azóta is minden tavasszal előadnak helyi színészek közreműködésével.

Az azonban egészen biztos, hogy Lee tavaly megjelent második könyve teljesen új megvilágításba helyezi majd Sorkin adaptációját is. 2015 egyik irodalmi szenzációja volt, amikor kiderült, hogy 55 évvel a Ne bántsátok a feketerigót! után új regényt ad ki Harper Lee. A Menj, állíts őrt! bár időben korábban keletkezett, mégis egyfajta folytatásnak tekinthető, a rajongókat ugyanakkor sokkolta, hogy az első könyvben még az igazság feddhetetlen bajnokaként feltűnt Atticus a Menj, állíts őrt!-ben már rasszista húrokat penget. A kérdés már csak az, hogy Sorkin rehabilitálja-e majd Atticust, vagy a második kötet miatt teljesen új árnyalatokkal gazdagítja-e karakterét.  

Forrás: HuffPost

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr268383420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.