Olvass!

KönyvesBlog

Totth Benedek: Nem akartam megfelelni senkinek és semminek

2016. február 16. Kiss Orsi

Fotó: Neményi Márton

A happy end alkatilag távol áll tőlem – mondja Totth Benedek, pedig valószínűleg minden elsőkötetes olyan indításról álmodik, mint amilyen Holtverseny című kötetének kijutott. A regény 2014 egyik legnagyobb könyves meglepetése volt, jelentős kritikai és közönségsikert ért el, az addig főként műfordítóként ismert Totth pedig októberben elnyerte érte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Az Aegon-díjas Péterfy Gergely laudációjában vakmerő, indulatos és szenvedélyes könyvnek nevezte a Holtversenyt: „Egy merő trip az egész, a szereplők sorsának gyorsaságával zakatolunk végig ezen a hátborzongató, horrorisztikus világon.” Totth Benedek jó tíz évig dolgozott a könyvön, többször megakadt vele, és más történetekbe fogott, de végül mindig visszatért a Holtversenyhez. A regény elejét például többször újraírta, az első öt oldalnak legalább ötven változata létezett. A könyv agresszív, obszcén nyelvezetét nem érzi öncélúnak, ám azt fontosnak tartja megjegyezni, hogy a Holtverseny nyelve egy soha nem létezett holt nyelv. Gyakorolt-e valaha öncenzúrát, mit jelent számára a város, ahol a született, és melyik könyv fordításába halt kis híján bele? A Margó-díjas Totth Benedek káromkodásokról, McCarthyról és bevállalós kamaszkönyvekről is mesélt.

Kamaszgyilkosság

A Holtverseny nem dokumentumregény, nem egy konkrét esetet dolgoz fel, mint Truman Capote Hidegvérrel című könyve. A történet néhány, a sajtóban megjelent és bárki számára hozzáférhető információn kívül semmiben sem egyezik a kaposvári kamaszgyilkossággal. Megrázott az ügy, mint valószínűleg mindenkit, aki hallott vagy olvasott róla, de nem akartam, és ha teljesen őszinte akarok lenni, nem is mertem jobban elmélyedni a részletekben. Azt hiszem, a valós események súlya alatt valószínűleg össze is roppant volna a Holtverseny. Amikor elkezdtem a regényt, nem tudtam, hová fut majd ki a történet, nem terveztem meg a befejezést, bár a happy end mint olyan, alkatilag igen távol áll tőlem. Nem is emlékszem a pillanatra, amikor a könyv magába szippantotta a valós eseményeket, amikor a regénybeli történet összeért a valósággal.

Könyves Magazin 2015/5.

Libri-Shopline, 2015, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Kisváros

Kézenfekvőnek tűnt, hogy olyan helyszínt válasszak, amit jól ismerek, és mivel kamaszokról akartam írni, jó megoldásnak látszott, ha ott játszódik a történet, ahol a kamaszkoromat töltöttem. A fejemben az első pillanattól kezdve ez a kisváros volt a helyszín. Abban is biztos voltam, hogy nem akarom megnevezni, mert legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság a szülővárosom és a regény képzeletbeli kisvárosa között. Nem akartam megkötni a kezemet, nem törekedtem valósághű ábrázolásra, szükség esetén, ha mondjuk a dramaturgia úgy kívánta, szemrebbenés nélkül átépítettem a helyszíneket. A kaposváriak, ismerősök és nem ismerősök egyaránt, többnyire lelkesek voltak, nem sokan írtak még erről a helyről, alig néhány regény játszódik csak a városban, és szerintem értékelték az összekacsintásokat, azokat az apró utalásokat, amiket csak azok érthetnek, akik ott éltek-élnek. Például a híres graffitit a börtön falán, amit sajnos már rég eltüntettek. A mai napig kaposvárinak érzem magam, pedig több mint húsz éve máshol lakom, és valahányszor hazalátogatok, kicsit megint újra kamasz lehetek.

Kapcsolódó cikkek:

Totth Benedek nyerte az első Margó-díjat!

Totth Benedek a Holtversenyt nem szánta kamaszregénynek

Az öt legígéretesebb elsőkönyves: Totth Benedek

Ez a könyv tele van túlzásokkal [Könyves podcast#4: Totth Benedek]

A nihil még soha nem volt ilyen szórakoztató (kritika)

Káromkodás

Nem gyakoroltam öncenzúrát, legalábbis a káromkodások tekintetében, és ez talán érezhető is a szövegen. Az írás nekem sok szempontból egyenlő a szabadsággal, nem akartam senkinek és semminek megfelelni. Azt hiszem, csak a józan ész és a szakszerű szerkesztői meglátások befolyásolták a szöveg tartalmát. Nem éreztem öncélúnak, hogy ennyire agresszív nyelven meséljem el ezt a történetet, és a visszajelzések alapján sikerült úgy megoldani, hogy az olvasók elfogadják, vagy legalábbis megszokják a stílust. Több ismerősömtől is hallottam, hogy többet káromkodtak, amikor a Holtversenyt olvasták. Persze, ha ilyen regisztert választ az ember, és ennyire a beszélt nyelvi fordulatokra épít, akkor benne van a pakliban, hogy a szöveg gyorsan elavul, de bízom benne, hogy azért pár évig még el lehet röhögni a dumákon. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Holtverseny nyelve kitalált nyelv. Egy soha nem létezett holt nyelv.

Cormac McCarthy

McCarthytól két regényt fordítottam, az első Az út volt, a második az Átkelés. Utóbbi nekem jobban tetszik, annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy majdnem belehaltam a fordításba, szó szerint. Négy hónapom volt lefordítani a regényt, miközben McCarthy valószínűleg évekig dolgozott rajta. Ő a vérével ír, és azt hiszem, a fordítóinak is a vérüket kell adniuk, hogy valamit áthozzanak a szövegeiből. Máshogy ezt nem lehet, nem érdemes csinálni, még akkor sem, ha ma Magyarországon nincsenek meg a feltételei annak, hogy a fordítók elmélyedjenek egy ilyen sűrűségű szöveg kimunkálásában. Nem tagadom, elég nagy hatással voltak rám McCarthy regényei. Írtam olyan szövegeket, amelyekben a „mester” stílusát utánoztam, de hamar kiderült, hogy amit ő zseniálisan csinál, az nekem jobb esetben is csak röhejesen megy, így aztán felhagytam a kísérletezéssel. Bár arról még nem tettem le, hogy egyszer a Véres délkörök stílusában megírjak egy brutális és apokaliptikus betyárregényt.

Ifjúsági irodalom

Meglepett, amikor először hallottam, hogy a Holtverseny ifjúsági regényként is olvasható. Az biztos, hogy az angol-amerikai könyvkiadásban a young adult kategóriába sorolt művek sokkal bevállalósabbak, sokkal keményebb témákat dolgoznak fel azoknál a könyveknél, amelyek az én emlékeimben ifjúsági irodalomként élnek. Az utóbbi években talán nálunk is elindult valami, a magyar írók is elkezdték feszegetni az ifjúsági irodalom határait, ezzel együtt pedig fontos, de szőnyeg alá söpört témákat dolgoznak fel. Hallottam 14-15 évesekről, akik elolvasták a Holtversenyt. Úgy vagyok vele, hogy ha van kivel kibeszélni az élményt, megvitatni a felmerülő kérdéseket, akkor nem lehet gond. Bízom azokban a szülőkben, tanárokban, akik a gyerekeik kezébe adják a könyvet. Én annak idején A Legyek Urát szerettem nagyon, de az véletlen, hogy ez a történet is gyilkosságba torkollik.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr848395106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.