Olvass!

KönyvesBlog

Internetes zaklatás: észre se veszed, és már a homlokodon van a célkereszt

2016. február 21. Kiss Orsi

het_konyve1_1_11_1.JPG

„csak egy kis fereg vagy egy kopedelem a vilagnak jobb lene ha nem lennel (…) ha barkinek szolsz megolunk ugyse hinne neked senki”

Ráber Patrik teljesen olyan, mint egy átlagos kamasz. Ráber Patrik mégis teljesen más, mint egy átlagos kamasz. Petrit és Bukowskit olvas, szabadidejében pedig egy diákszínházban próbál, amivel még az osztály legszebb lányának az érdeklődését is sikerül felkeltenie. Ráber Patrik hamarosan célpont lesz: az iskolában először csak a tízóraiját veszik el, majd a pénzét, a végén pedig elkezdenek ömleni a kéretlen üzenetek. „Nem is voltak szavak, egy nagy, összefüggő massza volt. Gyűlöletmassza. Félelemmassza.” Az érzékeny, a világ rezdüléseire fogékony fiú eleinte biztos abban, hogy kezelni tudja a helyzetet, ami végül nemcsak az online, hanem az offline világban is egyre durvul. A zaklatók befurakodnak a mindennapjaiba, a gondolataiba, aláássák az önbizalmát, és a végén eljuttatják arra a pontra, ahonnan  már nincs visszaút. A Massza a hét könyve.

Teljesen mindegy, hogy diákról, szülőről, vagy tanárról van szó, eleinte nagyjából mindenki azzal ámítja magát, hogy ő úgyis kezelni tudja majd a helyzetet. Hiszen normálisak vagyunk, kultúrlények, mindent meg lehet beszélni, nem?, ez itt a huszonegyedik század. Meg különben is, zaklatni mindig csak másokat szoktak, a nyomorultakat meg a bénákat, a másmilyeneket. De mi az a pont, amikor a valamilyenből másmilyen lesz? És ki mondta azt, hogy ez bárkit célponttá tehet? Ki dönti el, hogy én vagyok a nyomorult meg a béna, és egészen pontosan mikor került célkereszt a homlokom közepére?

Kalapos Éva: Massza

Manó Könyvek, 2016, 240 oldal, 2990 HUF

 

Kalapos Éva eddig főleg a D.A.C.-könyveiről volt ismert, legújabb Massza című kötete (olvass bele ITT) azonban témájánál fogva egészen biztosan az idei év egyik legfontosabb ifjúsági regénye, sokat fognak még beszélni róla. Főhőse a hatosztályos gimnáziumba járó Patrik, aki szinte villámgyorsan, számára érthetetlenül, a környezete számára pedig észrevétlenül válik az iskolai, majd az internetes zaklatás áldozatává. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A kötet végén a Tények és tévhitek fejezet azt állítja, hogy a bullying magyarul nem zaklatás, hanem megfélemlítést jelent. Én nem tudom elválasztani a kettőt, egyértelmű ok-okozati összefüggés van a két tevékenység között, ám az egészen nyilvánvaló, hogy a Massza alaptézise, cselekményének mozgatórugója, utóbbiból, azaz a megfélemlítésből ered. A félelem ugyanis dermeszt. Pusztít. Legfőképpen azt, akiben gyökeret ver. Az ember, aki fél, már nem hisz abban, hogy bárki segíteni tud. Sem a család, sem a barátok, az iskola meg pláne nem. A legrosszabb, hogy már saját magában sem hisz, és egy idő után elkezd a fejében motoszkálni a gondolat: mi van, ha nekik van igazuk?

Hasonló utat jár be Ráber Patrik: neki az a legnagyobb bűne, hogy járni kezd a lánnyal, akire az osztály alfahímje is szemet vetett. A dolog hétköznapi piszkoskodásnak indul: elveszik a tízóraiját és a pénzét. Nem engedik be a mosdóba. Aztán elkezdenek ömleni az üzenetek, megállás nélkül. A fiú tudja, hogy az egészet hagynia kellene a fenébe, oda se kellene figyelnie. De ez legfeljebb a mesékben működik így, és nem egy középiskolában:

„Azt hittem, ha csesztetni kezdenek valakit, annak van valami íve, lassan kezdik, aztán egyre durvulnak, vagy mittomén. De nem. Azon a délutánon negyvenkétszer írtak nekem. Győző és Subi.”

Az üzenetek beférkőznek az agyába, az álmaiba, a hétköznapjaiba. Nem tud úgy lélegezni, úgy enni, úgy lenni, hogy ne jutnának eszébe az aljasságok, melyek a nap huszonnégy órájában ömlenek rá. Paranoiás lesz, és amikor egy időre leállnak az üzenetek, csak arra vár, mikor indul be újra az áradat. Szólni valamilyen egészen félreértelmezett szeméremből nem mer: a korosztályában senki nem akar spicliskedni, beköpni a másikat, és ezzel a többiek megvetésének tárgyává válni. Az iskola eleve szóba sem jöhet: a tanárok egy része nem érti – és őket igazából nem is érdekli –, hogy minek nyomogatják a gyerekek egész nap a telefonjaikat. Az igazgató a problémás eseteket úgy oldja meg, hogy másik iskolába küldi a delikvenst – függetlenül attól, hogy áldozatról vagy elkövetőről van-e szó.

A cselekmény egy adott pontján Patrik eljut oda, hogy nem látván más kiutat, az anyjához fordul – és durván lepattan róla. Az anya ugyanis csak a trágár szavakat látja, és biztos abban, hogy a gyerekek csak összevesztek, és ha a fia szépen kéri, akkor az osztálytársai bizonyára nem küldenek több csúnya üzenetet. Patrik vákuumba kerül, ráadásul a múltban ő is elkövetett egy hibát, ami most rettenetesen visszaüt. A láthatatlan áldozatból mindenki által megvetett tettes lesz, és szó szerint minden összeomlik körülötte.

Az eseményspirál Patrik szemszögéből bomlik szét, a környezetében felbukkanó figuráknak tényleg csak mellékszerep jut, akárcsak zaklatóinak, akik az esetek túlnyomó többségében üzeneteiken keresztül nyilvánulnak meg. A felnőttek szinte kizárólag egydimenziós, értetlen, fafejű figurák, nincs közöttük egy sem, akihez bizalommal fordulhatnak a fiú, ami elsőre nagyon egysíkúnak tűnhet, a statisztikák azonban alátámasztani látszanak ezt.

Egy 2014-es felmérésből például az derül ki, hogy a megkérdezett fiatalok több mint fele nem árulja el a szüleinek, ha internetes zaklatás áldozata lesz. A válaszadók több mint felét érte már online zaklatás, és negyedük rendszeresen ki is van téve ennek. A közösségi oldalakat használó tizenévesek fele (55 százalék) volt már szemtanúja annak, hogy másokat zaklatnak az interneten, 95 százalékuk ugyanakkor szó nélkül hagyta ezt.

Ráber Patrik iskolájában sem ő az egyetlen, akit megtalálnak azok, akik nagyobbnak és erősebbnek érzik magukat attól, ha nicknevek mögé bújva onthatják a mocskot másokra. Az aljas megjegyzéseket az ismerősök mégsem távolítják el az oldalaikról – mintha azzal, hogy törlik az üzeneteket, egy csapásra beismernék, hogy igenis fáj nekik a gyalázkodás. Patrik sokáig nem érti az okát, míg kifordított logikájával rá nem jön, hogy maga a bántás is felfogható egyfajta visszaigazolásként:

„Most viszont már tudtam, hogy látni valamit, akkor is, ha hányadék, és fájdalmat okoz, még mindig jobb, mint nem látni. Lehet, hogy mind mazochisták vagyunk? És nemcsak a lájkokért vagyunk megkattanva, hanem bármilyen visszajelzésért? Ha aláznak, legalább foglalkoznak veled. Nem számít, hogy te vagy az alsó küszöb, tényező vagy. A rossz valami is jobb a semminél.”

Patrik kezdeti passzivitásába, tehetetlenségébe, frusztrációjába, valamint környezetének érzéketlenségébe szinte kódolva van a végkifejlet. A Masszában nincs feloldás, az üzenete, még ha kicsit szájba rágós, a sötét végkifejletből eleve adja magát. Éppen ezért lenne fontos, hogy a szülők ne csak azzal nyugtatgassák a lelkiismeretüket, hogy a potenciális áldozatnak vélt gyerekeik kezébe nyomják ezt vagy más hasonló könyvet, nem árt, ha válaszaik, de még jobb, ha valódi kérdéseik is vannak a saját gyerekeik felé.

Az internetes zaklatásról és megfélemlítésről még több információ a Kék Vonal oldalán olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr768407782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.