Olvass!

KönyvesBlog

Dragomán rendszeresen elveszik az utazásai során

2016. február 22. valuska

taipei4-.jpg

A magyar díszvendégség pörög a Tajpeji Nemzetközi Könyvvásáron, de Dragomán György rebellisként mindennap a nyakába veszi a várost, hogy elvesszen benne, és így fedezze fel azt, illetve picit saját magát is, a végeredménynek meg minden esetben köze lesz az írásaihoz is. Az íróval egy helyen találkoztam minden nap, reggelinél az étteremben, amikor pár szóban elárulta, merre járt korábban: így tudtam meg, melyik templomba érdemes mindenképp elmenni, és megosztotta tapasztalatait a világ egyik legmagasabb épületének, a Taipei 101 toronyháznak a mínusz egyedik szintjén működő Din Tai Fungról, a Michelin csillagos étteremlánc gőzgombócairól is. 

A Tajpeji Nemzetközi Könyvvásáron Mautner Zsófia és Gárdos Péter mellett Dragomán György is kiemelt szerző, A fehér királyt már kiadták kínaiul, remélhetőleg a Máglya is megjelenik: "Rendesek, hogy ráírják latin betűkkel a neved, hogy felismerjed a regényed. Nehéz elhinni, hogy te írtad a könyvet" - ennél távolabb nem kerülhet szerző és könyve egymástól: "Szürreális volt, amikor megkaptam a lefordított regényt, mert az könyvtárggyá vált".

Az első beszélgetésen a Máglyának olyan tökéletes egymondatos összefoglalóját adta, hogy nem értem, miért csak a Facebookon nyomja a kontentet, a Twitteren miért nem. Ha nem tudná valaki, eláruljuk, hogy a Máglyában "két boszorkány küzd a forradalom következményeivel". Mondjuk a regényben nem írja le róluk, hogy boszorkányok. A pódiumbeszélgetésen láthatóan ő is meglepődött ezen a szuper szüzséjén, mert mosolyogva hozzátette, hogy nem fantasyre kell gondolni. "Nem írnám a könyvborítóra ezt a mondatot, de egy beszélgetésen ez még belefér. Meg kell tanulni beszélni a könyvedről, mert szükség van rá, ha kijön a nyomdából" - állítja Dragomán.

A fehér király és a Máglya című regények nemcsak Magyarországon értek el kritikai és közönségsikert, hanem a világ számos pontján. A fordítás ennek ellenére nehéz ügy, Dragomán például nem annyira szereti, ha közvetítő nyelven keresztül fordítják további nyelvekre a regényeit, egyfelől túl sok minden alakul át és veszik el a fordítás közben, másfelől ha már van egy olyan kedvesen őrült kínai fordító, aki a magyar regényekre áldozza az életét, megérdemli, hogy ő dolgozhasson velük, jegyzi meg mosolyogva. Ellenpéldaként az Isztambul című regényt jegyző Nobel-díjas Orhan Pamukot említi, aki nem irtózik attól, hogy egy erős angol fordításból dolgozzanak a további fordítók. Ez nemcsak művészeti kérdés, hanem üzleti is: nyilván könnyebben és gyorsabban lehet egy nagy közvetítőnyelvből dolgozni, több és jobb fordítót találni, hiszen kevés kínai fordító dolgozik magyar szövegből, így a regénynek is nehezebb eljutnia például Tajvanra (egy fordítóval, Yu Zeminnel interjúztunk is, ő megkapta Tajvanon a legjobb fordításért járó Open Book Awardot Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének első kötetéért, A néma tartományért, egyébként Dragománt is fordítja).

"Az író mindig dolgozik" - vallja Dragomán, aki az utazás során is jó alibinek tartja, ha az ember író. "A megfigyelői nézőpont a sajátoddá válik, ha ezt a mesterséged űzöd." Szerinte soha nincs baj abból, ha valamit nem néz meg egy út során, mert helyette lát mást, és ugyanúgy gyűjti az élményt: amit talál és átél, az csak az övé lesz, és az később így vagy úgy, de beépül az írásába. A lényeg, hogy nem szabad stresszelni azon, hogy nem látunk mindent.

Eleinte kereste a témát az utazásai során, de közben rájött, hogy ha a keresésre koncentrál, akkor nem fogja tudni, miből lesz valójában téma, és az nem talál rá. Az élmény és az emlékezet mindennél fontosabb, ezért például előfordul néha, hogy jegyzetel, pedig szerinte nem lenne szabad. "Az emlékezet működését befolyásolja, ha leírod, amit láttál vagy átéltél. A fényképezés jó lehet, de a képet nem szabad megnézni. Csak akkor tudok írni valamiről, ha eszembe jut. Ha jegyzetelek, akkor túlzottan meghatározza a gondolkodásomat. Ezért nem jó megfogalmazni, mit láttál, mert naplószerűvé válik: láttam valamit tegnap, és tudom, hogy be fog épülni az írásomba, de ha megfogalmazom, akkor most dolgozom rajta, és nem akkor, amikor írok. A kérdés az, hogyan tud beépülni egy élmény az írásba?" Azt el tudja képzelni, hogy egy olyan szólistát ír össze Tajpej végén, amely megfelelő katalizátorként működhet számára a későbbiekben. Erre egy példát is hoz Berlinből: 2006-ban töltött ott félévet családjával, naponta átment a Britzer Gartenen, tudta, hogy egyszer megírja, de végül csak tavaly, 2015-ben írta be egy novellába a helyet, miközben nem is erről a helyről akart írni.

Dragomán aktívan járja Tajpejt, minél többet szeretne látni belőle, és egyedül intenzívebben éli meg a hatásokat. "Random állomásokon szállok le, kóborolok, mert a tudatos tervezés turistaként fáraszt." Egy dolog zavarja csupán, ha egy nyelvvel nem tud mit kezdeni, se olvasni, se megérteni nem képes, és ezt Tajpejben rendszeresen átéli. "Ebben az a jó, hogy egy szót sem értek."

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr468409584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.