Olvass!

KönyvesBlog

Az épp pozícióba kerülő lenyúlja a közpénzt - Vita az állami tehetségkutatóról

2016. március 05. Rostás Eni

elte-5575.jpg

Szálinger Balázs, Kabai Lóránt, Fehér Renátó, Varga Betti, Orbán János Dénes, Vörös István Mezey Katalin (fotó: Valuska Gábor)

-Tudtatok volna fizetni a hallgatóknak?

-Még az oktatóknak se tudunk.

A fenti kérdezz-felelek Fehér Renátó (moderátor) és Vörös István (kerekasztal-beszélgető) között zajlott az ELTE Bölcsésztudományi karán, egy olyan beszélgetésen, amelynek fókuszában a tehetséggondozás, és a fiatal magyar irodalom jelene és jövője állt, és a maga szikárságával rá is világított, miért kell beszélni minderről. Az írószervezetek (tehát az irodalom ¾-e) által nem megfelelően elosztottnak talált közpénz miatt. Vörös tavaly a Pázmányon indított volna kreatív írás- és kritikus MA-képzést (kreatív írást már több mint tíz éve lehet tanulni a Pázmányon, ám az még nem önálló diplomát adott, hanem egy kiegészítő bejegyzést a diplomába - a szerk.), ám hiába hagyta jóvá a szakot az akkreditációs bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma végül nem engedélyezte a meghirdetését. 2016 januárjának elején a kormány meggondolta magát: úgy döntött, már nem is olyan felesleges a művészképzés, és a Nemzeti Vagyonkezelő Alap által biztosított 150 millió forintból létrejött a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KMTG), ami a szárnyai alatt életre hívott Előretolt Helyőrség Íróakadémiával (továbbiakban: Íróakadémia) „a magyar irodalmi élet felfrissítését” tűzte célul maga elé.

A hír hirtelen jött, és felkavarta az irodalmi életet. Pedig Orbán János Dénes (a továbbiakban: OJD), a KMTG irodalmi-szakmai vezetője, az Íróakadémia oktatója, projektfelelőse azt mondja, a cég nem a semmiből bukkant elő. Ő már másfél évvel korábban aláírta a szerződést, ám „építkezés alatt álló intézményről nem lehet nyilatkozni”, így az üzleti terv megszületéséig kötötte a titoktartás. Az írószervezetek kész tények elé lettek állítva, velük a KMTG létrejöttének bejelentése előtt senki nem konzultált. És azóta sem. A ELTE-n lezajlott nyílt vitát a Fiatal Írók Közleményének aláírói kezdeményezték, hogy megtörténjen végre az, aminek már hónapokkal (sőt másfél évvel) korábban meg kellett volna történnie, a kommunikáció. Hogy a vitából az álláspontok nyilvánosság előtt történő ütköztetése helyett végül egymás mellett elbeszélés lett, arról nem ők tehetnek.

A beszélgetés résztvevői:

A tehetségkutatásról: Kabai Lóránt (Műút Szöveggyár), Mezey Katalin (sárvári diákíró tábor), Orbán János Dénes (Előretolt Helyőrség, KMTG), Szálinger Balázs (Hévíz folyóirat), Varga Betti (Fiatal Írók Szövetsége) és Vörös István (Pázmány Péter Katolikus Egyetem - kreatív írás)

A fiatal irodalom rövid és hosszú távú lehetőségeiről: Gaborják Ádám (József Attila Kör), Gács Anna (Szépírók Társasága), Orbán János Dénes (KMTG), Szentmártoni János (Magyar Írószövetség), Szőllőssy Balázs (Fiatal Írók Szövetsége)

„A KMTG célja az anyaországi és határon túli magyar művésztehetségek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése” – nyilatkozta OJD a Könyvesblognak. A cél tehát nemes, de ami még ennél is fontosabb, közös, hiszen a tehetséggondozás panelben részt vevő műhelyek, írószervezetek, intézmények pontosan ezen munkálkodnak. Varga Betti szerint az előzetes szakmai egyeztetés hiánya nem a tehetségkutatással is foglalkozó szervezetek, műhelyek, folyóiratok munkájának kritikája, hanem a munkájuk semmibevétele. Kritikáról Szálinger Balázs szerint sincs szó, szó mindössze arról van, hogy OJD élt a kínálkozó lehetőséggel. 

Bár OJD előszeretettel hivatkozik arra, hogy az Íróakadémia nem varázsütésre tűnt fel a színen, hiszen az Előretolt Helyőrség már a kilencvenes évek eleje óta működik, stabil intézményrendszert kialakítva az erdélyi irodalomban, nem ő a rangidős tehetségkutató. Még akkor sem, ha állítása szerint ő ért hozzá a legjobban. A sárvári diákíró tábor már 39 éve tárja ki a bemutatkozás ajtaját a diákírók, diákköltők előtt, a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázattal pedig a kilencvenes évek eleje óta a határon túli diákokat is bevonták a közös munkába. Számos olyan szervezet/műhely/folyóirat működik (lsd. a jelenlévők, és az olyan, önmagukat megszervező csoportok, mint a Köménymag vagy a Gömbhalmaz), ami bemutatkozási lehetőséget biztosít a kötet előtt álló szerzőknek, műhelyeket, táborokat szervez, az elsőkönyveseket sem zárja ki a könyvkiadásból, és akkor sem hajtja el a publikálásban bízó fiatalt, ha 40 különböző fájlban küldi el 40 különböző versét. Sőt, még csak nem is az a lényeg neki, hogy jó legyen, amit leközöl (bár az sem utolsó szempont), hanem hogy elindítsa a pályakezdőt azon az úton, aminek a végén szerencsés esetben magára talál. Nem távgyógyít, nem távgondoz, ám a mű mellett az egyénre is figyel, és a katedrás költőképzés helyett az egyéni igényekhez igazodva segíti a pályakezdő munkáját. Szálinger Balázs szerint ugyanakkor tehetnek ők bármit, ha a fiatal szerző nem áll készen a folytatásra, és az első publikációja után eltűnik a süllyesztőben. 

elte-5539.jpg

Az ösztöndíjasok (vagy ahogy OJD nevezi: ifjú palánták) érdekeit a KMTG is fontosnak tartja. „A szabad akarat és a művészi szabadság jegyében minden tanítvány kijelölheti a saját útját, a tanítványok és oktatók közösen dolgozzák ki a stratégiát, aminek fő nyomvonalához tartják magukat a pályázat futamideje alatt” – olvasható a honlapjukon, ám a diákok nemcsak a saját útjukat jelölhetik ki, de még az oktatás milyenségébe, minőségébe is beleszólhatnak . A képzésben részt vevő 30 diák fogja majd kiválasztani, hogy a hat állandó oktató mellett kiktől szeretne tanulni, OJD szerint ugyanis ők a legilletékesebbek.

Mi a baja az írószervezeteknek és a potenciális pályázóknak a KMTG-val és az Íróakadémiával?

A nem demokratikus módon megszerzett közpénz:

  • Az Íróakadémia „Rejtő Jenő Előretolt Helyőrség című kultkönyvének nevét viseli, melynek költő-hőse, Troppauer Hümér öklével küzdött az irodalomért”. A beszélgetés második paneljében részt vevő írószervezetek mindegyike egyetért abban, hogy az irodalomcsinálásra fordítható pénz jó dolog, ám az ökölcsapás, amit a KMTG és az Íróakadémia felbukkanása jelentett, váratlanul érte őket.
  • A KMTG nem akar a már meglévő írószervezetek konkurenciája lenni, jelenti ki OJD, nem is tudna, hiszen nem írószövetség, hanem gazdasági társaság, és megtámadni sem akarja őket, hiszen pénzosztó szervezetként is működik majd. OJD nem tartja magát felelősnek azért, hogy más írószervezetek nem tudnak pénzt szerezni maguknak, ráadásul a pénz nem az EMMI-től vagy az NKA-tól érkezett, tehát nem a már meglévő szervezetektől vonta el a támogatást, hanem maximum egy stadionépítéstől.

Ha a stadionépítéstől vonnák el, azt ugyanúgy az adófizetőktől vonnák el, emlékeztette a közönségben ülő Závada Péter, ám OJD szerint nem lehet tudni, hogy az adófizetők egyetértenének-e a KTN létrehozásával, „talán erről is népszavazást kellett volna tartani”. Összehasonlításképpen:

A KMTG-nek kiosztott összeg: 150 millió forint, ebből évi 48 millió az ösztöndíjkeret, 20 millió a könyvkiadási alap, a maradék 82 millió pedig többek közt a határon túlról érkező oktatók elszállásolására megy majd (A KMTG összművészeti szervezetként kíván működni a jövőben, vagyis képzőművészeti, zenei téren is számíthatunk meglepetésekre)

A Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a Magyar Írószövetség állami támogatása összesen: 166 millió forint

Arról, hogy ki kapja az Akadémia 10 mentorának járó havi bruttó 150-250 ezer forintot, az OJD által kiválasztott oktatók döntenek. Összehasonlításképpen:

A Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj 13 nyertesének havi bruttó 100 ezer forintos támogatásáról a 4 írószervezet és az Magyar Művészeti Akadémia által delegált összesen 7 tagú kuratórium dönt.

A Móricz-ösztöndíj mögött is állami cég, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. áll, ez tehát nem zárta volna ki egy szakmai kuratórium életre hívását, még akkor sem, ha annak hiányát OJD a KMTG gazdasági jellegével magyarázza.

A létrehozást megelőző szakmai egyeztetés teljes hiánya

  • OJD (vagy ahogy a közösségben emlegeti valaki: a magyar irodalom Andy Vajnája) sajnálja, hogy másnak nem jutott eszébe a pénzszerzés, ám a Szépírók Társaságának elnöke, Gács Anna elutasítja az erősebb kutya baszik elvet. A KMTG az írószervezetekkel történő mindenféle előzetes egyeztetés nélkül jött létre, és Gács szerint a fő probléma épp a konszenzus és a szakmai szempontok teljes hiánya. Ehelyett egy új klientúra kiépítése zajlik, szó sincs a közpénzek demokratikus elosztásáról, az épp pozícióba kerülő lenyúlja a pénz (most éppen OJD), a kérdés már csak az, hogy a lenyúlható pénz-e a fontosabb, vagy a politikai törésvonalak áthidalása.
  • Ha a KMTG alapítói egyeztettek volna a szakmai szervezetekkel, vázolja a JAK álláspontját az elnök, Gaborják Ádám, akkor kiderült volna, hogy a valós problémát nem az elhibázott tehetségkutatás jelenti, hanem a forráshiány, a folyóirat-kollégium felszámolása, az elmaradozó működési támogatások.
  • Szőllőssy Balázs FISZ titkár szerint nincs még minden veszve, ha a KMTG elölről tudná kezdeni az egészet, akkor ők benne lennének a tárgyalásban, de ehhez arra lenne szükség, hogy a többi írószervezet is benne legyen.
  • A Szépírók Társasága kizárólag akkor tárgyalna, ha csoda történne, ami semmissé teszi az eddig történteket, de a részvételükkel semmit sem fognak legitimálni.

elte-5546.jpg

  • Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnökeként vesz részt a kerekasztal-beszélgetésben, felszólalásaiból mégis inkább a KMTG felügyelőbizottságának elnöki pozíciója hallatszik ki. Nem tagadja, hogy örült volna, ha saját szervezete kapja a pénzt, de úgy véli, adni kell egy esélyt az Íróakadémiának, és meg kell várni, mi lesz a dologból. Az előzetes szakmai egyeztetéssel ő is egyetértett volna, ám ha már így alakult, azt mondja, legalább ne démonizáljuk a dolgokat.
  • Závada Péter szerint szó sincs arról, hogy bárki is ellenségeskedni akarna, itt alapvető erkölcsi normákról kell beszélni, és arról, hogy egyszerűen vannak dolgok, amik nem vállalhatók.
  • A morális dilemma a kultúrpolitikában (is) bevett kijárásos rendszerrel hozható összefüggésbe, folytatja Gács, ennek a rendszernek pedig nem a diskurzussal lesz vége. Kizárólag az ehhez asszisztáló szervezetek tudnak véget vetni neki, méghozzá úgy, hogy nem kopogtatnak tovább pénzért a nekik épp megfelelő helyeken. 

A tekintély hiánya

  • Bár az oktatók (Nagy Koppány Zsolt, Pál Dániel Levente, Farkas Wellmann Endre, Farkas Wellmann Éva, és a beszédtechnikát, színpadi jelenlétet oktató Szilágyi Tamás) szerinte egyenként kiváló emberek, Gács felteszi a kérdést, hogy az Akadémiának van-e olyan szakmai tekintélye, amire érdemes ennyi pénzt elkölteni, majd gyorsan meg is válaszolja: nincs. Egy képzést az oktatóinak neve határoz meg, az Akadémia pedig ebben a tekintetben nem versenyezhet az írószervezetekkel, de még a nagy nevekkel diákokat toborzó fizetős írótanfolyamokkal sem. Ezt pedig remek hírnek tartja, mert meggyőződése, hogy OJD nem ezzel a gárdával akart dolgozni. Keringtek a hírek arról, hogy hányan utasították vissza a megkeresését, vagyis döntöttek úgy, hogy nem adják el pénzért a lelküket, sokan találták gyanúsnak az egészet, ez pedig azt mutatja, hogy van még morális szakmai közösség a magyar irodalomban.  
  • OJD elismeri, hogy kezdetben több közreműködőre gondolt, és voltak, akik visszautasították, ám ezen szerinte nincs mit csodálkozni, hiszen az ügy a kezdetektől fogva átpolitizált.
  • Az átpolitizáltság már azzal elkezdődött, emlékeztet Fehér Renátó, hogy OJD zárt ajtók mögött kötött megállapodást a kormánnyal a saját bizniszére.

Politikai stigma

  • Ha egy adott író adott szövegében, vagy akár a teljes életművében bármilyen formában megjelenik a párthűség, az kizárólag az adott író felelőssége, véli OJD, aki erdélyiként különösen érzékeny az ilyesmire. Erdélyben ahhoz voltak szokva (ő és a generációjánál idősebbek), hogy minden korban kicsikarják a forrásokat a munkájukhoz, de hogy pártolója legyen a rendszerhű irodalomnak, ahhoz már eleget olvasott pártköltészetet. Aki olyan akrosztichonokra számítana az Íróakadémia növendékeitől, amelyekből Orbán Viktor neve olvasható ki, annak csalódnia kell.
  • Szentmártoni szerint az írószervezetek az elmúlt 25 évben már épp eleget bajlódtak az átpolitizáltsággal, hiszen a rendszerváltás után a különböző érdekkörök kialakulásával a szakadékok mélyülni kezdtek, ám nagyon fontosnak tartja, hogy a mai fiatalok ne kövessenek el hasonló hibát.
  • A potenciális pályázók viszont nem tudják figyelmen kívül hagyni az ösztöndíjjal járó politikai stigmákat, mert ma már az is jelent valamit, hogy melyik lapban publikálnak, hát még egy ilyen szervezettel való bárminemű együttműködés.
  • OJD nem hiszi, hogy a magyar irodalomban akadna bárki, aki azért forralna bosszút a fiatal pályázók ellen, mert éltek egy lehetőséggel, ám megnyugtat mindenkit, már most van annyi minőségi pályázó, akikkel fel lehet tölteni a 30 helyet. Bár szerinte a demokrácia nem a legmegfelelőbb kormányzati rendszer, az akadémia nagyon demokratikusan működik majd. Ha nem tetszik (a rendszer), bárkinek lehetősége lesz felállni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr978446106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.