Olvass!

KönyvesBlog

Potozky László kapta az idei Békés Pál-díjat

2016. március 24. .konyvesblog.

12782432_10154010038289547_463980107_n.jpgHetés Andrea, Potozky László, Merényi Ágnes, Závada Pál és Reményi József Tamás a díjátadón a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Fotó:Szegő János/Magvető)

A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság az író végakaratához híven díjat alapított, amelyet idén már negyedik alkalommal ítéltek oda. A Békés Pál-díjat 2016-ban Potozky László kapta Éles című regényéért. Az Éles nálunk a hét könyve volt, akkor ezt írtuk róla:

Az Éles hipermaszkulin szöveg, ami eleinte A szépség és a szörnyeteg narratívája mentén építkezik: a borzasztó elbeszélőnk megismerkedik az egyetemista lánnyal, Katjéval, akinek nem a Diákhitel, hanem a prostitúció jelenti a biztos anyagi létet, bár mindkettőben közös, hogy rohadt nehéz az ilyen üzleti konstrukciókból normálisan kiszállni. Persze Katje is borzasztó sztorikkal terhelt, de legalább van egy pillanat, amikor azt hihetjük, hogy egymást ki tudják húzni abból a reménytelen, mocsárszerű élethelyzetből, amibe szép lassan belecsúsztak. Nem spoiler, de nem sikerül nekik, csak a fájdalom lett egyre mélyebb és kiterjedtebb.

Az Éles olyan, mintha Bartis Attila megírná a Született gyilkosok előtörténetét, amiből kiderül, hogy egy párkapcsolat működése a terror legháziasítottabb formája. Az egymás basztatásába és nyomasztásába belefulladó, az egymást látható és láthatatlan szerepjátékokon keresztül uraló párkapcsolat mindennapos, ahogy az is, hogy a párkapcsolatok nem egymás elfogadásáról, hanem a másik feletti uralkodásról szólnak.

Potozky László: Éles

Magvető, 2015, 240 oldal, 2990 Ft

"Huszonegyedik születésnapomra úgy döntöttem, meglepem magam egy igazi munkáslánnyal."

 

A díjat a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma, Závada Pál, a kuratórium elnöke, Merényi Ágnes szerkesztő és Reményi József Tamás író, irodalomtörténész ítéli oda. A százezer forintos jutalmat olyan szerző kaphatja, aki a megelőző időszakban különösen értékes prózai művel hívta fel magára a figyelmet.  

Az első Békés Pál-díjat Tompa Andrea kapta 2013-ban, őt Csabai László és Kiss Tibor Noé követte.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr328523030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.