Olvass!

KönyvesBlog

Most is régen van

2016. május 04. .konyvesblog.

Marton László Távolodó új kötetének novellái - korábbi könyveihez hasonlóan - egyazon világban történnek. Ez a világ az író életének színtere, ami persze nem feltétlenül és nem is elsősorban tér, sokkal inkább idő. A megélt és belakott idő, mégoly belakhatatlan világban is, mint amiben történik, mert itt állandó idő van, a sosem múló múlt. Nézzük csak az eddigi köteteket: Folyamatos múlt, Mindig régen van, Az utolsó funky, Bakelitszomj. Legutóbb a Bakelitszomj kapcsán tárgyaltuk Távolodó világát, és bár az utóbbi években a vinyl-, azaz bakelitlemezek új reneszánszukat élik, sőt, ma jobb lemezgyűjtőnek lenni, mint eddig a poptörténelem során bármikor, mégis, ez a formátum egyértelműen a lemezkiadás és zenehallgatás múltjához tartozik. Sőt, inkább állandó megújulása és színpadra kerülése okán összeköt világokat és megteremti a folyamatos jelen-idő illúzióját. Mindenesetre szerves része Távolodó magánmitológiájának, egy soha el nem múló támasza valóságészlelésének. Akárcsak maga a zene, az underground/alternatív rock, a funky, a post-punk, a folk és world music, amelyek szinte szétszálazhatatlanná tesznek szubjektív és objektív történeteket - magát a történelmet, privát szférává nemesítve mindent, ami érdekes a külső világból. Itt talán ki is mondhatjuk: nagyjából csak annak van értelme, ami átmegy a személyes szűrőn, csak azt érdemes meghallgatni és elolvasni, ami már átszüremlett egy értő személyiségen, és a tények pelyváját lehántva a leglényegi történet áll előttünk, ez pedig a személyessé vált történelem.

Marton László Távolodó: Senkiföldje 

L'Harmattan, 2016, 132 oldal, 1990 HUF

 

Távolodó tudja ezt, sőt ilyen szinten, mint ő, csak igen kevesen tudják a megfoghatatlant és nehezen közölhetőt elmesélni. A Senkiföldje minden értelemben szerves folytatása a Bakelitszomjnak, és bár az kifejezetten egy-egy lemez kapcsán tárt fel mélységeket és magasságokat az apró történések lényegéből, és bár meglepő lehet, ezek ettől minden határt átlépve váltak szinte lélegzetelállítóan izgalmassá és az élet legfontosabb kalandjaivá. Ugyanis valójában nincs semmi más igazán izgalmas az életben, mint teszem azt meglátogatni az édesanyánkat, aki mindenkinél jobban ki bír zökkenteni bennünket, miközben a régi könyveink közt turkálva rálelünk arra, ami éppen az adott pillanatban megment bennünket a teljes aláhullástól, főleg, ha közben újra átéljük az idevágó szerelmi tébolyt, és szembenézünk azzal, amit már nem is szívesen vállalunk fel a saját életünkből. Itt mindennek, a legkisebb mozdulatnak is hatalmas tétje van, és csak azért tudjuk, hogy sikerült túlélni egy reggeli felkelést, egy utazást, egy előadást, vagy az említett látogatást az anyánál, mert a szerző meg bírta írni.

Annyira személyesek ezek a történetek, hogy még családi fotók is vannak a kötetben: gyerekkori kép a nővérrel, anyuka a Poldi nevű macskával, katonafotók, színpadképek alternatív színházi előadásokból, amelyekben a szerző fontos szerepeket játszott, valamint az egyetlen fotó az istenként tisztelt és szeretett apáról, aki stílszerűen kivehetetlen a képen. Még Távolodó egyik legkedvesebb zenei hőse, a francia Lo’Jo főembere is ott virít, ezzel is egyértelművé téve, a magánmitológia része minden és mindenki, aki és ami meg lett élve és írva az évek alatt. Ez a mindent beemelés a sava-borsa a könyvnek – és ez már eddigi köteteinél is így volt -, amikor például a Leárazásban odajutunk, hogy az áruház felé kocsikázva Zita Swoon szól, akitől a kedvenc CD ki se került a lejátszóból vagy egy éve, és belemerülünk egy közbeszúrt zenekari portréba, fel sem merül, hogy tájidegen területen járnánk.

Meg van harcolva Távolodó világában minden másodpercért, semmi sincs ingyen, vagy csak úgy a lendület okán sem esnek meg a dolgok, bele kell rakni az életbe minden erőt, folytonosan áldozatokat kell hozni, hogy tovább lendüljön a következő pillanatig, amit szörnyen nehéz kibírni, miközben ezekben a pillanatokban egész világok mutatkoznak meg. Csodás tehetsége van Marton Lászlónak, hogy ezeket kibontsa és elemelje az időtől éppúgy, mint minden egyéb támasztól. Ezen kívül mestere a tömörítésnek is, de senki ne gondolja, hogy nehéz vagy kínos ezeket a novellákat átrágni, épp ellenkezőleg, ritkán olvasni ilyen egészségesen csillogó és lendületes humorral megírt történeteket. A Másvilág című novella például így indul:

„Úgy ébredtem, mint egy kiszúrt gumimatrac, amit senki nem akar megragasztani. Magamba pumpáltam egy tripla kávét, aztán elhúztam a függönyt, és kinyitottam az erkélyajtót. Odalent éppen a kukákat ürítették a szemetesek, de még simán elfértem volna valamelyikben. Ennél távolabbra nem láttam.”

Lehet, hogy szeretnénk azt hinni, a világ tele van mindenféle érdekes dolgokkal és történésekkel pedig már rég kiürült, és csak színes kacat és üveggyöngy közt botladozunk, így nagy-nagy szükségünk van az olyan szerzőkre, mint Marton László Távolodó, aki kíméletlen őszinteséggel szembesít bennünket illúzióinkkal, és képes megmutatni az egyetlen kivezető utat a pokoli senkiföldjéről, ez pedig nem más, mint az önmagunkra ébredés kőkemény valósága, a fontos pillanatok felismerése. Valójában nem is a múltban merülünk itt el, mert a múlt mindig a jelen pillanatból van szemlélve, így kapunk egy kis lehetőséget a rálátásra és a józanodásra.

Marton László Távolodó méltatlanul alulértékelt szerző, legalábbis nem látni, hogy ünnepelnék, új könyveit türelmetlenül várnák, ami az útjelző remekeknek kijárna. Szerzőnk saját bevallása szerint sem törődik különösképpen az irodalmi kapcsolatépítéssel, nem forog a megfelelő körökben, ám sajnálatos is, hogy ez szükséges lenne ahhoz, hogy az őt megillető szinten legyen elismerve munkássága. Mindenestre én most szólok: ne keresgéljenek tovább, ha nem is tudták pontosan, mi hiányzik annyira mostanában, hogy a kibillent és ádázul acsarkodó létet valahogy elviselhetővé tegyék egy picit, a Senkiföldje című könyvvel a kézben a folytonos felismerések örömével röhöghetik szembe.

 Szerző: Rácz Mihály



A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr28640078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.