Olvass!

KönyvesBlog

A családok önmagukat fojtják meg

2016. május 08. valuska

Első mondat: Lágy dunai szél lebegteti a Lehel piac utcafrontján, a Nemzeti Dohánybolt előtt a muskátlit.

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az - így kezdte Lev Tolsztoj az Anna Kareninát. A hét könyvének választott Jelmezbál egyfelől nagyszerűen bizonyítja ezt a tételmondatot, másfelől bemutatja, hogy egyáltalán nincsenek már boldog családok, amelyeket vírusként fertőz a rengeteg titok és elhallgatás. Egy családba viszont mindenki beviszi a saját életét, és vele titkait is. Hogyan menekülhetünk az emlékek és az elhallgatások elől egy jobb élet reményében? Sehogy.

Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Magvető, 2016, 296 oldal, 3490 Ft

 

Újlipótvárosból indul Grecsó Krisztián izgalmas családi detektívtörténete, amelyben a detektív szerepét nemcsak a saját családtörténetét kutató Vera, hanem az olvasó is betölti. Előre-hátra lapozok a könyvben olvasás közben, jegyzetelem a szereplőket, a kapcsolati viszonyokat, próbálom előbb megfejteni a megoldást, mint ahogy a regény teszi, illetve vissza-visszalapozok, hogy lássam a 17. és 5. fejezetben megírt Vera történetének változását, vagy ugyanazt csináljam Bernát Árpival, akit már a 3. fejezetben megismerünk, de a 8. és 10. fejezet is újraírja ezt a képet. A Jelmezbálról rengeteg dolgot el lehet spoilerezni, de ellenállok a kísértésnek, ígérem, így csak annyit írok ide, ami a fülszövegből is kiderül: két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra.

Grecsó megteremtette a Szegedtől hatvan kilométerre lévő Sáraságot, ami olyan szimbolikus hellyé vált, ahol minden megtörténhet, és a maga sűrűségében ábrázolja az ún. életet. A Jelmezbál nagyszerűsége abban rejlik, hogy őszintén szembenéz a különböző szereplők történetével, és nem a család fogalmából vezeti le az egyéneket, hanem pont fordítva, a személyek felől igyekszik megérteni, hogyan is működnek a családok. Általában rosszul, mert ha a család tagjai felől közelítünk, akkor titkokat, az emlékek eltörlését, valamint rengeteg elvárást találunk, amelyek szinte láthatatlanul határozzák meg életünket. A család fogalma ugyanis felszámolja az egyén személyes vágyait, céljait és természetesen lehetőségeit is, ugyanis a családba rengeteg olyan történetet viszünk, amiről mások semmit sem tudnak, miközben az én saját történetem elbeszélhetetlen a családtagjaim története nélkül. Az elhallgatás egyszerre működteti és rombolja a családokat, nem csak a Jelmezbálban.

Látszólag roppant egyszerű dolgok vannak ebben a regényben, valaki húsz éve nem mozdul ki a lakásából, más külföldre megy tanítani, valaki visszaköltözik a Sáraságba, de vannak szerelmesek, magányosak, diákok és tanárok is. A hétköznapi problémáknál fojtogatóbbat el sem tudok képzelni, és a Jelmezbál nem sok reményt ad arra, hogy az emberek élete nem borzasztó magányos és reménytelen, mert lehetetlen lerázni a családokkal együtt járó elvárásokat.

A regény alcímében a szerző a mozaikos jelzőt használja, mert ez a könyv bátran szakít a lineáris elbeszélői szerkezettel, ide-oda ugrálunk az időben, így egy-egy fejezet novellaként is megállja a helyét, de csak addig, amíg egy következő fejezet át nem írja. Sok-sok nézőpontból mesélik a regény történetét, és a sok nézőpont át-átírja egymást. Nincs egy történet, hanem végtelen számú van, még pontosabban annyi, ahányan elmesélik. A sok nézőpontból az is következik, hogy nincs egy igazság, ami alá minden történetelemet nyugodtan elrendezhetünk, ettől lesz nyomasztó és borzongató ez a regény. Bonyolódnak a családtörténetek, a jelentéktelennek látszó utalások értékelődnek fel később, miközben kiderül, milyen rohadt és reménytelen ez a világ, amiben mindenkit csak a hagyományokból és közösségekből következő elvárások és beskatulyázások működtetnek. A korábbi, nagy ívű, kerek családregények után Grecsó a családtörténet műfaját írja szét, nincsenek családok, csak olyan személyek, akik családokhoz akarnak tartozni, és ez végtelenül szomorú.

A Jelmezbál alapvetően a Sáraságban játszódik, de mégis Budapestről indul, sőt többször vissza-visszatérünk ide: a főváros olyan emléktemetőként működik, ahol az ember látszólag könnyebben szabadulhat emlékeitől, de végleg itt sem törölheti el őket (“És Pest, Angyalföld remek környék, soha sehol olyan könnyen nem feledtek emberek, mint erre” (7)). A könyv központi kérdése az emlékezés: bizonyos szereplők emlékezni akarnak, a többségük viszont menekül az emlékezés elől, mert az is csak megköti az életeket. Grecsó nagyszerűen építi fel az emlékezés és nem-emlékezés kettősségéből következő fojtogató világot. A rövid életfilozófia így hangzik: “El kell felejteni az életet, akkor lehet tovább élni”.

A regény tizenhét fejezetében a szerző hétköznapinak látszó nagy témákat emel be, mint például a gyilkosság, a rák, a magány, a homoszexualitás, az időskor, a vallás, a szexualitás vagy a nőiség kérdései. A Jelmezbál erőssége ezeknek a témáknak a sűrűségéből következik, a szerző érzékenyen ábrázolja szereplői sorsát, mintha mindegyikhez személyes köze lenne. Darida Éva, Bernát Árpád vagy Dániel Máté karakterei élni kezdenek, és akárhány nézőpontból is közelít a szöveg hozzájuk, olvasóként számomra fontosak lesznek, nem szurkolok senkinek, mert a legszerencsétlenebb karakterben is van valami, amit meg akarok érteni. Grecsó regénye eléri, hogy minden szereplő érdekeljen, minden probléma további kérdéseket vessen fel, amelyek az olvasót is arra késztetik, hogy bevonódjon.

A Jelmezbállal Grecsó Krisztián bátran elmozdult eddigi prózájától, sokkal többet vállal, a lineáris történetmesélést teljesen felborította, hogy így nagyobb teret adjon az egyes karaktertörténetek mélységének is. A Jelmezbál ráadásul az a könyv, amit az elolvasás után rögtön újra kell olvasni, hogy az egyes motívumokat, jelzéseket még jobban felfejthessük, mert másodjára új hangsúlyok alakulnak ki, és erre csak kevés könyv képes.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr58697154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.