Olvass!

KönyvesBlog

„Minél több tehetség megy el az országból, annál könnyebben tudok érvényesülni én” - Vadászszezon haladóknak

2016. május 14. bolcseszlany

Te szabad vagy? Hamburgerhús lennél inkább vagy harci bika? Beléd törölhetem? – Vadászszezon címmel slambajnokság indult a Hadik Kávéházban, mi a második fordulót néztük meg: a hagyományos nyílt verseny mellett 12 fő mérkőzik meg egy-egy kiemelt feladat szerint. Az első alkalommal a stroytelling volt a házi feladatnak adott kulcsszó, most az interakció. A fellépők többek közt a menekültválságról, az egyház kritikájáról és az anális szex témájáról is slammeltek. Az est házigazdája Horváth Kristóf Színész Bob volt. A Hadik Kávéházban futó Vadászszezont Simon Márton és Závada Péter szervezi: az évi rendszeres országos bajnokság mellett létrehoztak egy többfordulós bajnokságot, ami működik klubként, de izgalmasa feladatok is vannak.

„Beszédhibás színésznek lenni tragikus” – nyitotta meg az estét Horváth Kristóf, egy csomó naranccsal a szájában. „Simon Marci azt mondta, hogy én vagyok a házigazda és, hogy lehetek szellemes, csak ne legyek túl sok” – tette hozzá és persze túl sok volt. A slam poetry bajnokságot módszeresen „amatőr versíró és versmondó versenynek titulálta”, és hosszan szörcsögött a mikrofonba, pusztán csak a kellemetlenkedés kedvéért, mert „az is egy esztétika”.

Ilyen volt az előző

A szakmai zsűri ezen az estén Babiczky Tibor költő/író volt, így elsőként ő foglalhatta el a színpadot, hogy felolvasson saját verseiből: „vodkaszürke alkonyat” és „felizzó cigarettaparázs” elevenedett meg a soraiban, miközben odakint szakadatlanul zuhogott az eső. „Imádok más tapsában állni” – ezt megint csak Horváth Kristóf mondta, majd kiválasztották a többi zsűritagot is, természetesen demokratikus alapon, ahogy az lenni szokott. „Voltál már zsűri? Akkor tudod, hogy a haverokat kell fölpontozni” – figyelmeztette az egyik jelentkezőt a rend kedvéért Színész Bob. A szabályok a szokásosak voltak: egytől tízig pontozhattak, de adhattak fél pontokat is, a meghatározott időtartam pedig ezúttal is három perc és tizenöt másodperc volt.

A fellépők elég változatos témákkal, szövegalkotói- és előadói színvonallal érkeztek. Sebestyén Jakab egy régi szerelmének meglátogatásáról slammelt, Bánóczi Bea a tartós párkapcsolat lehetőségét a Neptun tárgyfelvétel sikerességének esélyeihez hasonlította („A magány, bazdmeg, az a 21. század legnagyobb találmánya”). Nemes Zsófi a Greenpeace aktivistákhoz méltó hevességgel hívta fel a figyelmet a környezetvédelemre („Budapest tüdeje egyre ürül”), Pege Ibolya pedig az ébredés álmos pillanatait osztotta meg velünk: az az igazi fáradtság, amikor a „cigimet iszom, és a kávémat szívom”. Horváth Kristóf már az elején elhatározta, hogy nem fog semmi értelmeseket mondani a produkciókhoz kapcsolódóan, és maradva a jól bevált kellemetlenkedésnél, úgy döntött, a külföldi slamversenyek zsűrijéhez hasonulva inkább nem mond véleményt, hanem össze-vissza beszél valami másról. Ehhez tartotta is magát mindvégig, a versenyzőkről semmit, a Föld állatvilágáról azonban meglehetősen sokat beszélt a slamek közti szünetekben. A sértődékeny muslicáktól a bonobókig, az egyedfejlődés legtöbb szintjének szentelt néhány mondatot.  

Az est egyik legsikeresebb versenyzője Kendeffy Gábor volt, frappáns, nyelvi játékokkal teletűzdelt slamjéből a népnemzetiség kritikája hallatszott ki: „A népszínjáték érjen véget/ Alakítsunk árnyéknépet”. Husz Krisztián azt illusztrálta, hogy egy jó slam, hogyan nyal be a zsűrinek, a közönségnek, meg egyáltalán, az egész világnak („pár alpári poén: pipa”). Fata Dániel pedig „aggodalmát” fejezte ki, amiért túl népszerű az anális szex, és a témát a lélek „bonyolultságával” kötötte össze: „Tudja az egész Unió, hogy nálunk a puni jó”. Tóth Kata boncmesterként vájkált az élet rejtelmeiben. A menekültkérdést vette elő Gábor Tamás Indiana, aki arra szólította fel a közönséget, hogy mindenki csukja be a szemét: képek elevenedtek meg az európai valóságból, összekeveredett fehér és színes bőrű, kivándorló és bevándorló, jó és rossz. Futó Benedek erdélyi tanulmányútjáról számolt be, Szén Benjamin pedig erős egyházkritikát gyakorolt: „tiltólistára kellene tenni az egyházat, mert nem valósághű”. Az utolsó versenyző, Békési Zoltán a költői pályafutás nehézségeiről sztorizgatott, számos intertextuális utalással és néhány lemondó sóhajjal karöltve: „Minél több tehetség megy el az országból, annál könnyebben tudok érvényesülni én.”

A program második felében a „nagyérdemű és tisztelt csőcselék” az eredményhirdetés helyett a slamtorna második fordulójának lehetett szem- és fültanúja. A zsűrinek ezúttal az előadáson és a szövegen kívül az interakciót is pontoznia kellett. Mielőtt a hat slammer belekezdett volna a valódi versenybe, kisebb szakmai vita kerekedett arról, legyen-e időkorlát („Na, ilyen lehet egy miniszterelnöknek” – panaszkodott Horváth Kristóf a nagy döntésképtelenségben), a közönség végül megszavazta a szabadságot a fellépőknek.

A versenyben Kemény Zsófi kezdett: miközben pénzügyi gondokról slammelt, kalapjába gyűjtötte a közönség adományait: koldult, hátha mégsem kell „szoktatnia a szívét a Blaha aluljárójához” vagy meghúzódnia a „Chuck Norris- híd alatt”. Bárány Bence arra sarkallta a közönségét szövegében, hogy a telefon kameráján keresztül kövesse előadását, és a képek uralmáról szóló slambe némi önkritikát is belecsempészett: „Van olyan kép, amin az arcom hetven százaléka száj”. Bíró Dénes a részvételi demokráciát elevenítette meg. „Intelmek a 2020-as slammerereknek” című kiáltványának pontjait a közönségnek kellett megszavazni „Állj” és „Né” felkiáltással. Véleményünk nem igazán volt egységesnek nevezhető, de egy két törvényt azért sikerült elfogadni, például, hogy „A slam nem kamaszpanasznap” vagy, hogy „A barátság fontosabb, mint egy teamslam döntő”. Tengler Gergely úgy teljesesítette a közönséggel való kapcsolatfelvétel feladatát, hogy közben kibújt alóla: „Minden interakcióban van, válasz nélkül is.” Szegedi Fanni aziránt érdeklődött slamjében, hogy mit törölhet belénk?” Javaslatai elég széles skálán mozogtak. Molnár Péter pedig a szabadság jelentéséről kérdezgetett minket: „Te szabad vagy, vagy csak féled, mit jelent az, ha szabad vagy?” Aztán végigrohant a termen és a karzaton: „Te szabad vagy?” Válasz sokféle volt: igen, nem, senki sem az, szabad bölcsész. „És te szabad vagy?” – kiabált be valaki a slam végén. „Tanulom” – hangzott a slammer válasza.

„A véget nem érő, fárasztó és küzdelmes este” – ahogy Színész Bob fogalmazott, az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával mégiscsak véget ért. A helyezettek némi pénzjutalmat és bookline könyvcsomagot, valamint Koby-különdíjakat vehették át „csinos és közjegyző által bevizsgált hostesseinktől”, leginkább Simon Marcitól. A nyitott verseny első helyezettje Kendeffy Gábor lett, a „bonyolult versenyen” pedig Tengler Gergely vitte a prímet.

(Ha felkerülnek a Facebookra az esemény képei, mi is frissítjük cikkünket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr808716366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.