Olvass!

KönyvesBlog

A fehér király megmutatja, milyen borzasztó tud lenni a való világ

2016. június 20. Rostás Eni

fk1.jpgFotók: The White King/Facebook

Egy évvel ezelőtt Etyeken és a Dunakanyarban kezdett forogni A fehér király, amit szombat este mutattak be az Edinburghi Filmfesztivál Best of British szekciójában. Dragomán György 2005-ben jelentette meg második regényét, sőt regényes novellafüzérét, amelyben a 12 éves Dzsátá perspektívájából tapasztaljuk meg egy fiktív, de a romániaira erősen emlékeztető diktatúra mindennapjait. Egy diktatúrában alig mozdul az idő, de egy gyereknek sokkal hamarabb fel kell nőnie, különösen, ha az apját politikai fogolyként hurcolják munkatáborba, ám ez nem jelenti azt, hogy kimaradnának az életéből a Pál utcai fiúkat idéző bandaháborúk, az iskolai lógást szolgáló trükkök vagy a szülők elől gondosan rejtegetett kincsek, a köves parittyától a puskaporszagú töltényhüvelyig.

Kapcsolódó cikkünk:

Dragomán: Az apró pontatlanságok sokkal jobban zavarnának, mint a radikálisan másfajta értelmezés

A tavaly nyári tervek szerint A fehér királyból adaptált filmet 2016 első negyedévének egyik fesztiválján szerették volna bemutatni, és abszolút közönségfilmnek szánták. Előbbi nem jött be, utóbbi viszont a trailert látva abszolút bejöhet. A skót krimiszerző, Ian Rankin már június 16-án arról twittelt, hogy látta a filmet, amit szívszaggatónak és nagyon időszerűnek talált, a Screendaily pedig leginkább a látványra és a történetre koncentráló cikkben emelte ki a főszereplőt, a Dzsátát alakító brit-olasz Lorenzo Allchurch játékát. 

A filmben olyan sztárok bukkannak fel, mint a szupermodellből színésznővé avanzsált Agyness Deyn, aki Dzsátá anyját alakítja, a Brazil Sam Rowlyja (fiatalabbaknak: a Trónok harca Főverebe), vagyis Jonathan Pryce, aki Dzsáta nagyapjának szerepében mutatja magát kőkeménynek, Harry Potter nagynénje, Fiona Shaw, akiből most nagymama lett vagy épp Greta Scacchi, aki Meade tábornokot testesíti meg, akit a könyvben ebben a formában hiába keresnénk. A filmben pedig hiába keressük majd a címadó fehér királyt, ami nem fehér, hanem opálosan áttetsző üveg, a sakktábla mögött pedig nem a zseniális afrika-fejezet „öreg, sovány néger bácsija” ül, hanem az Ex Machina Alicia Vikanderét idéző robot. Dragomán a forgatáson tett látogatásai során Pryce-szal Samuel Beckettről és Harold Pinterről beszélgetett, „elmesélte, hogy Pinter fiatalon és öregen is rendezte a saját darabjában és hogy milyen érdekes volt látni a különbséget”, Deynnel pedig „Steinbeckről, mert épp őt olvasta a forgatás szüneteiben.” Mi egy etyeki éjszakai forgatáson jártunk, épp úgy, mint a bíró lánya a mesében: ott is voltunk, meg nem is.

13434835_579148305580362_4179572406978998276_n_1.jpg

Nem sok jóra számít az ember, ha egy Dragomán-adaptáció forgatására menet döglött rókát lát az út szélén. De az valószínűleg eszébe sem jut, hogy félreértés miatt potyautasként vesz majd részt mindenben. Olyan sokféle néven szólítottak már meg levélben a Renitől az Editen át egészen a legutóbbi, kicsit unorthodox Szabolcsig, hogy a szemem sem rebbent, amikor a sajtós Hi Erin felszólítással küldte el az emailjét. Egészen addig, amíg a fotóssal együtt meg nem érkeztünk Etyekre, ahol kiderült, hogy legalább egyikünknek ott sem kéne lennie, Erinnek pedig semmi köze hozzám. Mivel lelki társnak tekintek mindenkit, aki egy lényeges infót tartalmazó levelet véletlenül rossz címre küld, próbálok nem gondolni arra, hogy erről az egészről a róka tehet, miközben a Korda stúdió parkolójából egy kisbusszal, az MTI-vel és a filmes finanszírozási rendszereket tanulmányozó Guardiannel bezötyögünk az aznap esti forgatási helyszínre, az Etyeki Kúriához, ahol az egyik producer, Teun Hilte és Lorenzo Allchurch mesél kicsit a filmről.

Fülledt júliusi péntek este van, az a fajta, amikor elég csak rágondolnia, az ember még a könyv második fejezetének jéghideg forrásvizét is kiizzadja, a vihar pedig már ott lapul az etyeki dombok mögött. Fotósunk három másodperc alatt fokozódik sofőrré, mert kiderül, hogy képeket még úgy sem készíthet, hogy csak a hónapokkal később megjelenő anyagban használjuk fel őket. Erin ezzel valószínűleg teljesen tisztában van.

Bár A fehér királyt magyar és román rendezők is szerették volna vászonra vinni, végül egy brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel lett a befutó, akiknek ez az első nagyjátékfilmjük. A film nemcsak azért készült családi vállalkozásban, mert a rendező-forgatókönyvíró-producer duó házasok, hanem azért is, mert még a filmzenét is egy rokon, Tittel anyja, Joanna Bruzdowicz komponálta.

„Nagyon filmesen látok, ezért rengeteg megkeresést kaptam és kapok rendezőktől. Sokan szeretnék, hogy én írjam a filmet, de többnyire az aktuális regényemmel vagyok elfoglalva, nem érdekel a feladat, hogy forgatókönyvet írjak abból, amit egyszer már megírtam” – meséli Dragomán, aki aznap este a forgatáson is felbukkant, és hozta magával eposzi jelzőjét, a legboldogabb magyar írót is. A fehér király jogait már tíz éve egy New York-i ügynökség kezeli, Helfrecht és Tittel pedig épp akkor jelentkeztek, amikor felszabadultak a jogok, amelyeket korábban egy amerikai-német opció kötött le. A film végül kettejük és egy producer, Philip Munger közös produkciós cége, az Oiffy gyártásában készült el, a Yellow Knife közreműködésével és a Chimney Group utómunkájával. Magyar partnerül a Protont választották, idén április végén pedig az is kiderült, hogy a forgalmazója az amszterdami székhelyű Fortissimo Films lesz. A fehér királynak már magyar forgalmazója is van, méghozzá a Vertigo Média, a hazai bemutató jövő év elejére várható. 

„Tetszett a lelkesedésük, azt se bántam, hogy szabadon akarják értelmezni a helyszínt”

– mondja az alkotópárosról Dragomán, a szabadon értelmezés pedig olyan hatásosra sikerült, hogy az előzetes, és a forgatáson látott standfotók alapján az sem lenne meglepő, ha a rajongói B-közép nem örülne majd a drónokkal és neonfényben úszó sportkocsikkal megtámogatott sci-fi disztópiának. A film világában a technikai különbség az osztálykülönbség metaforája: minél gazdagabb és magasabb rangú valaki, annál élesebb, színesebb és high-techebb a környezete is.

11168419_457088314453029_7907234700066067431_n.jpgAgyness Deyn, vagyis Dzsátá anyja a forgatáson

A fehér királyt szombat este majdnem egyszerre kezdték vetíteni Russell Mulcahy klasszikusával, a Hegylakóval, és bár Dzsátá sosem forgatott kardot lenyúzott állatokba bugyolálva a skót felföldön, de még csak a Prodán apukájától elcsórt bajonettet sem lengette meg a búzamező csatajelenetében, a két film üzenete nem is áll olyan távol egymástól. Csak egy maradhat: a diktatúra vagy a szabadság. A brit adaptációban nyoma sincs Ceaușescu Romániájának, illetve épp csak annyira, amennyire mondjuk az észak-koreai rezsimnek vagy Erdogan épülő-szépülő rendszerének. A Dzsátá által megélt diktatúra univerzális, zsigeri és mindenki számára ugyanazt jelenti, aki a mindenkori teljhatalom rossz oldalára születik. Erőszakot, rettegést és elnyomást. Hilte szerint bizonyos körülményekre van szükség, hogy ilyesmi megtörténhessen, és Görögországot hozza példaként, ahol tavaly nyáron nem álltak túl jól a dolgok, azt viszont nem gondolja, hogy ma fontosabb lenne elnyomó rezsimekről szóló filmeket forgatni, mint 15-20 éve.

„Régebben a filmek azért születtek, hogy szórakoztassanak, például a szerelemmel, de az utóbbi időben sokkal hétköznapibb szociálisan is releváns mozit csinálni. Ennek elég sok köze van a jól értesültséghez, hiszen a szociális média miatt mindenről szinte élőben hallunk.”

A nagyságrendileg ötmillió dollárból (hogy öt-e vagy négy és fél, ahhoz a görög eseményeknek is lesz köze, viccelődött félig komolyan Hilte a forgatáson) készült filmnél nem a szükséges összeg megszerzése volt a legnehezebb, hanem az, hogy ezzel a költségvetéssel mind a forgatókönyvhöz, mind a rendezők ambíciójához hűek tudjanak maradni, akik a producer szerint szerencsére nincsenek tisztában azzal, hogy mi mennyibe kerül. „Még ha angolul készült is el, határozottan úgy látom, hogy Magyarország az egyik székhelye” – válaszolta arra a felvetésre, hogy a magyarok kicsit a magukénak fogják érezni a filmet, és szerinte így is kell tenniük. Reméli, hogy A fehér király beindítja Helfrecht és Tittel karrierjét (hasonlókat kívánt nekik Dragomán György is, interjúnkat ITT olvashatod), és azt is, hogy jól fog majd rezonálni a közönséggel.

11242684_733694726740224_6284860790159034644_o.jpgA két Dzsátá (forrás: Dragomán György/Facbook)

A Dzsátát alakító Lorenzo Allchurch szerint a filmben ábrázolt világ borzasztó hely, ahol az erőszak leszivárog a gyerekek szintjére, elég csak a Frunza testvérekkel folytatott bandaháborúra vagy a kegyetlen, macskás beavatásra gondolni, az emberek pedig nem támogatják egymást. Dzsátá és édesanyja a legszegényebb réteghez tartoznak, helyzetük a film elején politikai fogolyként elhurcolt apa miatt az áruló címkével súlyosbodik.

 „A fehér király annak a reflexiója, hogy milyen borzasztó tud lenni néhány hely a való világban. Dzsátát olyannak látom, aki kicsit megváltozik mindattól, ami körülötte történik, de igazából jó ember, és mindig jót próbál cselekedni, még akkor is, ha tudja, bajba fog keveredni.”

Amikor a kettejük közötti hasonlóságtól kérdezem, Allchurch annyit mond, mindketten tudnak nagyon kedvesek, de elviselhetetlenek is lenni, majd hozzáteszi, hogy számára talán a heti ötnapos folyamatos és kemény munka volt a legnehezebb. Különösen, ha az embernek éppen vakációja van.

 „Nem számít, milyen rossz dolgok történnek veled, mindig emlékezned kell arra, hogy ki vagy és hűnek kell maradnod önmagadhoz”

– vázolja a film üzenetét Allchurch, aki a casting utolsó szakaszába érve kezdte el olvasni a könyvet, amit nagyon erősnek és megindítónak talált. A szereplők, így a nagyjátékfilmben rögtön főszereppel debütáló Allchurch is rengeteg anyagot és háttérsztorit kaptak a karaktereikről és a The Homelandként (A Szülőföld) emlegetett diktatúráról, mert „egy kicsit jobban meg kell értened a történetet, még azokat a részeit is, amiket a közönség nem lát”. Épp, mint Dragomán és A fehér király Miki bácsija, akiről egyedül ő tudja, miért vakult meg: amikor egy fordítója közel járt a megoldáshoz, nem árulhatta el neki, hogy igaza van, mert nem akarta, hogy a fordító azzal a tudattal dolgozzon a könyvön. Allchurchnek viszont elárulta, hogy mit is jelent a neve.  

„A Dzsátá például olyasmi volt, amihez ragaszkodtam. Abba semmiképpen nem egyeztem volna bele, hogy más nevet kapjon.”

A jelenetben Dzsáta és anyja, aki a filmes keresztségben a Hannah nevet kapta, egy ajtó előtt várnak bebocsájtásra, a dombok mögül a hangok alapján egyre közelebb jön a vihar, én pedig Magyarország szépségeiről beszélgetek a sajtóssal, aki azt is elárulja, hogy az egyik őse magyar, egy politikus az 1800-as évekből, lássuk csak, hogy is hívják, Kossuth. Arról, hogy milyen érzés az utóbbi évek legsikeresebb magyar regényéből készülő, színes, angolul beszélő film forgatásán találkozni Kossuth Lajos távoli ősével, az jut eszembe, amit Dragomán válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen volt látni, ahogy Dzsátá önéletrajzi jegyeket mutató karaktere megelevenedik a kamera előtt: „Meglehetősen szürreális.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr458822162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.