Olvass!

KönyvesBlog

Hosszú: Mrs. Dalloway helyett bújjunk Mrs. Trump fejébe!

2016. július 02. Kiss Orsi

Majd nyáron elolvassuk!, mondjuk egész évben, és hát, helló, itt van, ez is eljött, csőre töltve azokkal a könyvekkel, melyeknek helyük van a saját olvasmánylistán, csak a magazinos-könyvfesztes-könyvheti és egyéb őrületek miatt akkor és ott éppen tolódtak. Így kerül most egymás mellé a világháborús napló meg az irodalomtörténeti fejtegetés a kamaszkrimivel és a kreatív öntuninggal. Utóbbihoz kapcsolódik a mai Hosszú egyik darabja is, amely arra keresi a választ, hogy mégis mi a haszna, ha íróként valakit örökké visszautasítanak, de néhány perc erejéig republikánus elnökjelölt-feleségek is lehetünk, és kiderül az is, hogy íróként milyen sokat profitálhatunk egy csúnya vírusfertőzésből.

Mrs. Trump virágot rendel

A The New York Times Book Review felkérte a nigériai Chimamanda Ngozi Adichie-t, hogy írjon egy novellát az amerikai választásokról. Az írás The Arrangements címmel jelent meg, és Donald Trump feleségének, Melaniának szemszögéből meséli el egy nap történetét. A novella rögtön egy hommage-zsal indít, az első mondat ugyanis így hangzik:

Melania decided she would order the flowers herself.

utalva ezzel Virginia Woolf híres kezdőmondatára:

Mrs Dalloway said she would buy the flowers herself. (Tandori Dezső fordításában: Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway).

A novellában az önállóság egyik legnagyszerűbb manifesztálódásának az tűnik, hogy Melania nem a szokott virágosnál (ami természetesen a legjobb virágos az egész városban) nem a megszokott virágokat rendeli, mindennek tetejébe pedig nem is Donald számlájára íratja, hanem maga fizeti. Ám a milliárdos feleségeknek sem fenékig Dom Perignon az élet, ott vannak például az előző házasságból származó leánygyermekek, akik gondoskodás mögé rejtett fullánkjaikkal okoznak fájdalmat az immáron hármas számú feleségnek. A lelkesen twitterező férjről már nem is beszélve, aki az sms-eseknél nem bajlódik a személyes üzenetekkel, ha a Crtl C+Crtl V is megteszi. De mi lesz, ha történetesen nyerni fog?

She sagged suddenly with terror, imagining what would happen if Donald actually won. Everything would change. Her contentment would crack into pieces. The relentless intrusions into their lives; those horrible media people who never gave Donald any credit would get even worse. She had never questioned Donald’s dreams because they did not collide with her need for peace. Only once, when he was angry about something to do with his TV show, and abruptly decided to leave her and Barron in Paris and go back to New York, she had asked him quietly, “When will it be enough?” She had been rubbing her caviar cream on Barron’s cheeks — he was about 6 then — and Donald ignored her question and said, “Keep doing that and you’ll turn that kid into a sissy.”

A teljes novelláért katt ide!

Ishigurónak Proust és egy vírus változtatta meg az írói életét

A Brexit-szavazás másnapján jelent meg a The Guardianben Kazuo Ishiguro esszéje (nincs összefüggés, még mielőtt…), amely a thatcheri Anglia korszellemét, valamint egy írói pálya kezdetét idézi meg. Ishiguro akkoriban egy alagsori lakásban élt a feleségével, a szomszédban a Virgin Records stúdiójával. A hangszigetelés kitűnő volt, így az akkor 26 éves szerző nyugodtan tudott dolgozni az étkezőasztalnál. A lebegő világ művésze című regényét 1981 szeptemberében kezdte el, A dombok halvány képe (ITT írtunk róla) megjelenés előtt állt, ugyanakkor – írja most Ishiguro – egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az írás tölti majd ki az életét. Ishiguro ráadásul akkor szociális munkásként dolgozott, és mindennap korán kelt – részben szolidaritást vállalva ezzel a város másik végében dolgozó feleségével, részben pedig azért, hogy még a munka előtt teljesítse napi 90 perces írói penzumát. Utálta a kényszerű időbeosztást. Első regénye megjelenése, majd egy forgatókönyvírói munka a BBC-nél változtatott a munkamódszerén, írói látásmódjára ugyanakkor egy eléggé triviális esemény volt a legnagyobb hatással:

„Breakthrough moments for a novelist are often like this: scruffy, private little events. Looking back now, I can see that those three days recovering from a virus in a bedroom in Sydenham, going over the same 20 pages of Proust, were a key turning point in my writing life – one much more significant than, say, the receiving of a major award or walking down red carpets at film premieres. Everything I have subsequently written has been determined by the revelations that came to me during those days.”

A teljes esszéért ide kattintsatok!

A cél: 100 visszautasítás

A visszautasított íróknak nyújthat vigaszt Kim Liao LitHub-cikke, akit csak a tavalyi évben 43-szor utasítottak el irodalmi magazinok, illetve dobták vissza az írórezidensi és ösztöndíj-pályázatait. A 43-as szám amúgy kicsit sem törte le, főként mivel a célja az évi 100 volt. Történt ugyanis, hogy egy barátja rendre szuper rezidensi helyeket nyert el, ennek eredményeként pedig más dolga sem volt, csak írni-írni hónapokon keresztül. Amikor a cikkszerző a titkáról faggatta, a következő tanácsot adta neki:

„Collect rejections. Set rejection goals. I know someone who shoots for one hundred rejections in a year, because if you work that hard to get so many rejections, you’re sure to get a few acceptances, too.”

A tanács egész szakmai életét megváltoztatta. A nagy számok törvénye ugyanis a művészetekben is érvényesíti hatását. Kim Liao egy keramikus osztály kísérletét hozza fel példaként, ahol a csoport egyik felének egyetlen, ám minőségi darabot kellett produkálnia, míg a másik felének ugyanannyi idő alatt minél többet kellett előállítania. Érdekes mód, a nagy tömegben gyártók jöttek ki jobban a kísérletből, míg ugyanis az első csoport végig a tökéletességre törekedett, addig a többiek rengeteget kísérleteztek, gyakoroltak, és lehetőségük volt arra is, hogy a hibáikból tanuljanak. Nincs ez másként az írásnál sem, igaz, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor az alkotónak hátra kell lépnie és önkritikusan szemügyre kell vennie addigi produktumát:

„Being a writer sometimes feels like a paradox. Yes, we should be unswerving in our missions to put passion down on paper, unearthing our deepest secrets and most beautiful bits of humanity. But then, later, each of us must step back from those raw pieces of ourselves and critically assess, revise, and—brace yourself—sell them to the hungry and unsympathetic public. This latter process is not only excruciating for most of us (hell, if we were good at sales we would be making good money working in sales), but it can poison that earlier, unselfconscious creative act of composition.”

Az esszéből kiderül, hogy a visszautasítás stációit a legnagyobbaknak is végig kell járniuk (ugye, Mr. King?), valamint megtudhatjuk, hogy a visszautasítást miért nevezi a szerző a társalgás egyik speciális formájának.

Reményre vágyók erre! 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr158860668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.