Olvass!

KönyvesBlog

A Kickstarteren gyűjt pénzt új otthonára a Vonnegut-múzeum

2016. július 05. .konyvesblog.

5853ba660747da5afcce307bd75371b4_original.jpgVonnegut dolgozószobájának replikája

Kurt Vonnegutot olyan szoros kapcsolat fűzte szülővárosához, hogy egyszer azt nyilatkozta, az összes vicce Indianapolis, az orrpolipja is Indianapolis, és minden, amit az emberek szeretnek benne, az is Indianapolis. Hét évvel ezelőtt néhány indianapolisi elhatározta, hogy emléket állít az író és a város kapcsolatának, ezért létrehoztak egy múzeumot és egy kulturális forrásközpontot Vonnegutnak és azoknak az elveknek, amikben hitt: a szabad véleménynyilvánításnak, a békés együttélésnek, a közerkölcsnek. A múzeumból, ahol megtekinthető például az 1917 óta a hadseregben megsérült vagy meghalt katonáknak járó Bíbor Szív kitüntetése, levelek, amelyekben visszautasították a munkáját és egy bontatlan levél, amit Vonnegut apja írt a fiának, mialatt az egy drezdai húsraktárban próbálta túlélni a város bombázását, világszenzáció lett: 200 ezer ember látogatta meg vagy vett részt a különböző programjain.  2015-ben a Lonely Planet rátette a Vonnegut könyvtárat azoknak a dolgoknak a listájára, amiért érdemes Indianapolisba látogatni.

Kapcsolódó cikkünk:

Ön vett volna autót Kurt Vonneguttól?

Ezek után nem túl meglepő, hogy múzeum/emlékkönyvtár kinőtte az épületet, ahol eddig helyet kapott, ezért most új otthont keres. 750 ezer dollárra van szükségük, hogy be tudjanak költözni az új épületbe, a pénz pedig a Kickstarteren szeretnének összegyűjteni,

f39e5a64615f5f35a6084964fbd66484_original.jpgAz új épület

A pénzt az épület megvásárlására és felújítására fordítanák, a múzeum az új helyen a tervek szerint  2017 tavaszán nyitná meg a kapuit, épp tíz évvel Vonnegut halála után. Terveznek egy új kiállítást is, amelynek középpontjában a cenzúra és Az ötös számú vágóhíd áll majd, és azt is, hogy egy öngyilkosság-megelőzési és zaklatásellenes program indításához szövetségre lépnek a helyi profi focicsapattal, az Indy Elevennel. 

Már csak 9 nap van hátra a kampányból, de eddig még a hetvenezer dollárt sem lépték át az adományok. ITT lehet adakozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr898867444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.