Olvass!

KönyvesBlog

Az irodalmi díjak legfőbb veszélye, hogy benne tartanak valamiben

2016. július 19. Rostás Eni

Extra lendületet ad, garantálja a szakmai és kritikai figyelmet, és ha csak ceruzával is, de beírja a neved az irodalomtörténetbe. Csak a baj van vele, kontrollálja a jövőt és kínos helyzetbe hoz. A Sorvezetőben ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogyan mit jelent az irodalmi díj egy írónak, költőnek, és változtat-e valamit azon, ahogy alkotóként tekint magára.

Sepsi László (a Dunajcsik Mátyás Lehetőség 2016-os nyertese)

sepsi_kredit_nagy_eszteranna.JPGFotó: Nagy Eszteranna

Korábban nem kaptam semmilyen díjat, csak futottak még-típusú oklevelet iskolai versenyeken, amikre ránézel, és rögtön tudod, hogy nem is igazi díjak, csak amolyan kartonplacebók, hogy ne sírva menj haza. Így hát a Dunajcsik Mátyás Lehetőség előtti időszak nem volt könnyű, de most már jobb. Ebben az esetben persze összemosódik a könyvmegjelenés és díj, hiszen itt a könyvmegjelenés és DM ajánlása maga a jutalom, ezért kicsit nehéz szétszálazni, hogy amikor örülök, akkor melyiknek is örülök éppen. Éjszakánként néha azon kapom magam, hogy gyengéden simogatom a borítóra nyomott hollófigurát, kedves dolgokat suttogok neki, aztán a párnám alá teszem, és úgy alszom el. Olykor felriadok, mert ellenőriznem kell, hogy ott van-e még.

A díjak általában inkább csak olvasóként érdekelnek: irányjelzők, hogy bizonyos típusú könyvekből mit érdemes beszerezni, jó pár díjnak évtizedekre visszamenőleg szívesen válogatok a shortlistjéből. Ha viszont íróként, vagyis úgy-ahogy érintettként nézek rájuk, csak a baj van velük. Olyanok, mint amikor bejön a tanár néni, rábök valakire a csoportból, és azt mondja, ezen a héten te vagy a legszebb. Akkor is kínos a helyzet, ha te vagy, akire ráböktek, mert fel kell állni a többiek előtt, hogy jól megnézhessék maguknak a te híres szépségedet, meg akkor is, ha nem rád böktek, mert akkor meg rögtön azon kezdesz rágódni, hogy miért születtél ilyen rondának. Úgyhogy talán az a legszerencsésebb stratégia, ha kizárólag olvasóként foglalkozom a díjakkal: ha olyan kapta, akinek személy szerint kedvelem az írásait, akkor örülök neki (mert ez is igazolja, milyen pompás ítélőerővel bírok), ha meg nem, akkor elkönyvelem, hogy ezt a díjat nem az én ízlésemhez szabták (és egyébként is tök béna díj).

Könyves magazin 2016/3.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 870 HUF

 

A pozitív visszajelzések, legyen ez akár konkrétan egy díj, akár egy sima dicséret, mindig adnak egy kis extra lendületet, de azután, hogy kifújt a jutalommámor és visszaültem a gép elé írni, vagy csak a következő ötletemet csiszolgatom, nem sok dolgom marad velük. Munka közben kizárólag a saját elvárásaimnak akarok megfelelni, ha ebben olyasmik vegyülnének, mint egy korábban megkapott vagy akár egy belátható távolságban lévő díj szempontrendszere, akkor a megfelelési kényszer valószínűleg csak megmérgezné az egész folyamatot. Aztán ha mégis odaítélnek valamit, amit ráadásul vállalhatónak is tartok, akkor újra örömködök kicsit, megint beteszem a díjat a párnám alá éjszakánként, végül pedig kezdődik minden elölről, és írom azt, amihez éppen kedvem van.

Fekete I. Alfonz (az idei JAKKendő-díjas)

fekete_kredit_labundy_katalin.jpgFotó: Labundy Katalin

Maga az íróság még nem érintett meg. Egyelőre nagyon keveset érzékelek ezekből az első féllépésekből, amelynek a végén feltehetőleg író leszek. A változás inkább abban áll, hogy nem kell annyi egyéb dologgal foglalkoznom, hanem teljes figyelmemmel fordulhatok a készülő elbeszélések felé. Igyekszem nagyon sokat dolgozni a szövegeimen, öröm hogy van segítség, akihez tanácsért tudok fordulni egy-egy számomra eldönthetetlennek tűnő kérdésben. Kutatok, hogy az egyes novellákban megjelenő ötleteim háttere alaposan ki legyen dolgozva, összefésülök, majd szelektálok. Igyekszem a legjobbat írni a remélhetőleg őszre megjelenő kötetbe és ezt a nyert időt elsősorban a díjnak köszönhetem. Magamra egyáltalán nem gondolok íróként, mert az teljességgel valótlannak tűnne a számomra. Sokkal inkább úgy tekintek magamra, mint olyasvalakire, aki valamivel nagyobb eséllyel indul az írói pályán.

A JAKkendő-díjat a szakmaiság alternatívájaként értem, és ezen minőségében úgy gondolom, nagyon fontos feladatot lát el. Számomra hatalmas öröm volt, hogy a zsűri úgy látta, ezek a szövegek elég jók, és megértek arra, hogy a korábbiaknál nagyobb közönséget kapjanak. Maga a díj pedig lehetséges kanonizációs gesztusként is jelentéssel bíró kezdeményezés, egyrészt meghatároz egy potenciális olvasóközönséget, ami olvassa a megjelenteket és érdeklődik az újoncok iránt, másrészt a díjat elnyerők köteteit alapos és körültekintő kritikai fogadtatásban részesítik, harmadrészt, ami az előzőből következik, a szakma fokozott figyelemmel kíséri a díjat elnyert további karrierjét. Továbbá a Békés Zoltán által alapított díj egy olyan különleges ajtó, amin rajtam kívül eddig csak hárman léptek be: Szil Ágnes, Mán-Várhegyi Réka és Papp-Zakor Ilka. Ezeket a lépéseket hozzáértő emberek egyengetik, legyen szó szervezésről vagy egy szövegem stilisztikájáról.  A díj miatt biztos lesznek, akik elolvassák a könyvet, lesznek, akik nem rejtik véka alá a véleményüket, legyen az hideg vagy meleg, és lesznek olyanok is, akik először találkoznak a neveddel, de remélhetőleg megjegyzik és követik a munkásságodat ezután is.

Erdős Virág (Szép Ernő-  és József Attila- díjas, Szabó Magda-Szobotka Tibor emlékdíjas)

erdos.jpgFotó: Valuska Gábor

Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat: egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány irodalmi díjat kaptam életemben, és akkor még mindig maradt egy ujjam.

Az irodalmi díjaknak szerintem nem az a legfőbb veszélye, hogy megváltoztatnak, hanem pont az, hogy benne tartanak valamiben. Egy irodalmi díj látszólag a múltadnak szól, de valójában a jövődet akarja kontrollálni. Közli veled, hogy jó úton jársz, megdicsér és lefizet, pénzzel, dicsőséggel, de minimum a rád vonatkozó Wikipédia-szócikk „díjai” alcímével, aztán ünnepélyesen utadra bocsát, miközben szelíden érezteti veled, hogy mostantól rajtad tartja a szemét. Magyarán korrumpál, hogy maradj olyan, amilyen vagy. És ezzel a legfőbb kincsedtől foszt meg: az újrakezdés jogától. Márpedig az önfelszámolásig menő újrakezdés képessége szerintem egy művész összes létező paranormális képessége közül a legfontosabb. Nem az az igazán nagy művész, akinek saját hangja van, hanem az, aki adekvát módon képes megszólalni. Aki egyedül a valóságnak van elköteleződve, és mindenféle jól kiépített, kitáblázott és kivilágított utak helyett egyedül a valóság változásai után megy. Akár árkon-bokron át.

És a legidegesítőbb és legnyugtalanítóbb az egészben, hogy mindannak, amit ebből a kockázatos és abszolút magányos kalandból kihoz, annak az égadta világon semmiféle mértékegysége nincs. Nem mértékegysége a siker, nem mértékegysége a jó kritika, és nem mértékegysége a bezsebelt díjak száma sem.

A művészeti díjak rendszere persze időnként azt a látszatot kelti, mintha a dolgozószobák mélyén valamiféle öröktől fogva tartó permanens verseny zajlana – Dragomán az élen, de Grecsó a kanyarban fejhosszal beelőz –, de ez a szemlélet szerintem mélységesen idegen mindentől, amit amúgy művészetnek nevezünk. Pláne irodalomnak. Mert az irodalom nem verseny. Ha ugyanis az irodalom verseny volna, akkor az, aki valamilyen irodalmi díjat kap (stílusosan: „megnyeri” ezt vagy azt a díjat), az méltán érezhetné magát győztesnek. Márpedig a győztesek „oldaláról” nem lehet írni. Ez biztos. Írni csak a vesztesek oldaláról lehet.

Magyarán nem csak élni kell úgy – Shaw után szabadon –, hogy az ember még véletlenül se kapjon semmiféle kitüntetést, de írni is csak úgy érdemes.

Nekem persze az a néhány aprócska díj már becsúszott, ezen most már nem lehet segíteni. De jelentem, okultam az esetből, és azóta minden erőmmel azon dolgozom, hogy ilyesmi lehetőleg soha többé ne fordulhasson elő.

A cikk a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr848899934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.