Olvass!

KönyvesBlog

Ágyútöltelékek odüsszeiája

2016. augusztus 08. Rusznyák Csaba

Mindenki, aki látott pár epizódot a klasszikus Star Trek-szériából, jókat mosolygott már az úgynevezett vörösingeseken: a sztori szerint ők az Enterprise biztonsági tisztjei (a kékingesek a tudományos tisztek, a sárgaingesek a mérnökök stb.), akik jellemzően lekísérik a főtiszteket egy idegen bolygó felszínén megtartandó expedícióra. Ezek a karakterek jelentéktelen mellékszereplők vagy statiszták voltak, vagyis ha az adott bolygón valamiféle veszély leselkedett az érkezőkre, az írók az ő halálukkal demonstrálták azt. Vagyis: a vörösingesek mindig meghaltak, a főszereplők, Kirk, Spock és a többiek pedig – részben az ő halálukból okulva – végül megmenekültek… és talán még egy fél sor sajnálkozással is adóztak az elhunyt biztonsági tisztek emlékének. Vagy nem. 

Többek közt ezt a toposzt állítja pellengérre John Scalzi az Amerikában 2012-ben megjelent, Hugo- és Nebula-díjas regényében. Vagyis a Vörösingesek alapvetően egy komédia, amely egy Enterprise-szerű hajó, a Rettenthetetlen legénységének vörösinges, vagyis dramaturgiailag normál esetben teljesen jelentéktelen tagjairól szól – paródiának azért nem lehet nevezni, mert Scalzi ezt a kiindulási pontot nemcsak arra használja fel, hogy a Star Treken és a hasonszőrű szériákon élcelődjön (az hosszútávon amúgy is unalmas lenne), hanem ráépíti a saját metasztoriját. A karakterek ugyanis rájönnek, hogy valami nagyon nem stimmel a hajóval, jelesül a vörösingesek halálozási és a főtisztek túlélési rátájával, és cselekvésre szánják el magukat.

John Scalzi: Vörösingesek

Fordította: Pék Zoltán, Agave, 2016, 272 oldal, 3280HUF

Első mondat: A kőről, amelyen ült, Tom Davis zászlós átnézett a barlang túlsó felére, ahol egy nagyobb sziklán Lucius Abernathy kapitány, Q’eeng tudományos tiszt és Paul West főmérnök kuporogtak, és arra gondolt: Hát ez szívás.

 

A Vörösingesek fő erénye, hogy Scalzi bátran és következetesen végigviszi benne az ötleteit, vezessenek azok időutazáshoz, egzisztenciális válsághoz vagy teljesen elszállt meta-sci-fi-őrülethez. Mindezt úgy, hogy közben egy pillanatra sem téveszti szem elől az alapkoncepciót és a „hogyan is történne mindez egy Star Trek-epizódban” kérdést. Szóval cselekményvezetősből jeles. De ami a humort illeti, maradjunk a közepesnél.

Félreértés ne essék, Scalzinak remek humora van, ezt már a Vének háborúja-sorozattal is demonstrálta, pedig az még csak nem is komédia, hanem egy nagyon is komoly, drámai és kőkemény űropera. És a baj éppen az, hogy a Vörösingesek csak nagyjából annyira vicces, mint a Vének háborúja-könyvek – vagyis a poénok többsége a karakterek közti laza interakciókból, cinikus, száraz, gonosz, hülyülő megjegyzésekből ered, míg a helyzetkomikumok, a szituációk, dialógusok fokozása sajnos sokkal kevésbé megy neki (kicsit több Douglas Adamset kellett volna olvasnia). Márpedig ez ilyen szempontból egy óriási kihagyott ziccer.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr968882554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: John Scalzi - Vörösingesek 2016.08.23. 14:24:32

Valami nagyon nem stimmel az Egyetemes Szövetség zászlóshajóján. A kiugróan magas halálozási arány és a látszólag értelmetlen, megmagyarázhatatlan történések sorozata, a józan ész határain is túltesznek. Borgoviai földférgek, jégcápák, szakadatlan tűzh...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.