Olvass!

KönyvesBlog

Kiskorú, leukémiás – és a halált választaná az élet helyett

2016. augusztus 21. Kiss Orsi

Ha egy gyerek beteg, mindent el kell követni, hogy megmentsük. Minden eszközt, minden gyógymódot alkalmazni kell, ami csak elérhető. De mi van akkor, ha ez a gyerek nem akarja, hogy megmentsük? Ha a gyógymód, ami számára az életet jelentené, szembemegy a vallási meggyőződésével? Mi van akkor, ha ezt a gyereket csak néhány hónap választja el attól, hogy nagykorúvá válva szabad akaratából döntsön? És mi van akkor, ha annyi időnk már nincs, mert állapota óráról órára romlik? Ian McEwan regénye, A gyermektörvény fontos erkölcsi dilemmákat vet fel, ám azt talán maga a Man Booker-díjas író sem gondolta volna, hogy a könyv megjelenése az ő életével kapcsolatban is új megvilágításba hoz bizonyos dolgokat. A hét könyve A gyermektörvény.

Fiona Maye bírónőnek sürgős ügyben kell ítéletet hoznia: a 17 éves Adam leukémiában szenved, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentheti meg. Ehhez azonban vérátömlesztésre lenne szüksége, amit a fiú vallása (ő és a szülei is Jehova tanúi) a leghatározottabban tilt. A családjogra specializálódott Fionának nem ez az első nehéz esete, korábban ő hozott ítéletet egy sziámi ikerpár szétválasztásának ügyében. Életről és halálról döntött akkor is, tudván, ha szétválasztják őket, azzal biztos halálra ítélik az önálló életre amúgy képtelen gyereket, ha nem műtik meg őket, akkor pedig lassú haldoklásra az életképesebb testvért. Nem árt észben tartani, hogy A gyermektörvényben szereplő bírósági ügyeket mind valós perek inspirálták (erről bővebben itt beszélt az író), még ha a kötet köszönetnyilvánításában Ian McEwan nem győzi hangsúlyozni, hogy szereplői fiktívek.

Ian McEwan: A gyermektörvény

Fordította: Lukács Laura, Scolar Kiadó, 2016, 208 oldal, 3450 HUF

 

A morális dilemma mégis az elejétől a végéig áthatja A gyermektörvényt, már csak azért is, mert a külvilág szemében megingathatatlannak tűnő, a ráció útját követő, és mindkét fél érveit gondosan mérlegelő Fiona magánéleti válsággal küzd, férje ugyanis váratlanul bejelenti, hogy hetek óta viszonya van valakivel. Első felindultságában Fiona nagyjából az összes olyan hibát elköveti, melyet az általa tárgyalt ügyekben a válófélben lévő párok elkövetnek, miközben a bíróság falai között határozott ítészként kénytelen fellépni. A jog ugyanakkor menedék is, Fiona tehát saját gondjait maga mögött hagyva teljes figyelmét Adam ügyének szenteli. A fiú három hónap híján tizennyolc éves, a törvény betűje szerint tehát még kiskorú. Szülei és egyháza tiltják a vérátömlesztést, és ezt a nézetet vallja Adam is, aki inkább meghalna, minthogy egy idegen vérével mentsék meg az életét. Fiona személyes találkozásukkor meggyőződhet, hogy Adam a koránál érettebb, intelligens fiú, aki látszólag felfogja tettei súlyát.

„Rendkívüli gyermek, kétség nem fér hozzá. (…) Tizenhét éves létére bámulatosan mély meglátásai vannak.”

Nehéz a könyv további cselekményéről spoiler nélkül írni. Mégis megteszem, aki viszont szereti a meglepetéseket, az egyszerűen ugorja át a következő bekezdést.

Fionának nincs sok ideje a mérlegelésre, a fiú állapota ugyanis óráról órára romlik. A bírónő azonban nem inog meg, és az életet választja, még ha ez szembemegy a fiú, a család és az egyház akaratával is. Ha az élet a tét, akkor – így dönt Fiona – akár saját magával szemben is megvédi a fiút. Az ítélet nem maga a végkifejlet, csak egy fontos állomása a regénynek: a döntés mindenesetre kihat Fionára is, aki már megszokhatta, hogy aktív döntéshozóként hatással van vadidegenek életére, az azonban a legvadabb álmában sem jutott volna eszébe, hogy nemcsak aktív bíróként, hanem passzív magánemberként is befolyásolhat másokat.

McEwan szerencsére tartózkodott attól, hogy valamiféle erkölcsi tanmesét sodorjon a beteg, ugyanakkor mélyen vallásos fiú történetéből. Az érveket és az ellenérveket a bírósági per pro és kontra felszólalásaiba csomagolta, ami sajátos dinamikát ad a szövegnek, az a tény pedig, hogy a történet szerint sürgősséggel kell tárgyalni az ügyet, elejét veszi a hosszas jogi fejtegetéseknek (ami olvasói szempontból hatalmas piros pont).

Fiona magánéleti válságának beemelése szintén jót tesz a regénynek, amely amúgy is az ellenpárokra épít (ezek legnyilvánvalóbbika a gyermektelen Fiona, aki főként családjogi ügyekben dönt). A regény első fele hibátlanul építi egymásra Fiona világának építőkockáit, ezzel együtt pedig annak a felső-középosztálybeli, privilegizált, okos, tapasztalt, szakmája által elismert nőnek az alakját, aki saját problémáin felülemelkedve tud dönteni kényes és bonyolult ügyekben. Ezért is meglepő és hihetetlen és nehezen magyarázható az a fordulat, melyet a kötet borítója részletként kiemel (és amit, nem, most nem fogok leírni), és mindaz, amit ez a pillanatnyi megingás (?), gyengeség (?), mentális üzemzavar (?) okozott.

A gyermektörvény a legjobban a bírósági részeknél teljesít, és még ha állást is foglal valamely oldal mellett, bőséges teret ad a másik oldal érveinek is. A regény a magánéleti dilemmáknál döccen meg, aminek részben az is lehet az oka, hogy McEwant a saját magánéleti kudarcai is erőteljesen befolyásolták a könyv megírásakor. Ez még akár jól is jöhetett volna, hiszen a peres részeket is az úgynevezett ÉLET ihlette. Az író több helyen megírta és a köszönetnyilvánítások között is kiemelte, hogy rendkívüli mértékben inspirálták Sir Alan Ward bíró ítéletei, és a regényben még úgy is izgalmas a bírói szempont, ha csak egy szimpla válóperes tárgyalásról van szó.

Az elhidegülés, két jól összecsiszolódott ember szétválásának krónikája ugyanakkor kevésbé kidolgozott a regényben, saját keserű tapasztalatát McEwan csak részben tudta alkotói céljaira hasznosítani. Ez volt egyébként az egyik legnagyobb fájdalma volt feleségének, Penny Allennek, akit bírósági határozat tilt el attól, hogy nyilvánosan beszéljen a válásuk körülményeiről, miközben a férje a könyveiben vagy nyilatkozataiban rendre megnyilvánulhat. Kettejük kapcsolata odáig mérgesedett, hogy két éve a cheltenhami irodalmi fesztiválon, miközben McEwan éppen az akkor megjelent regényéről, A gyermektörvényről beszélt, az ex-feleség bekiabálással zavarta meg a rendezvényt.

Mindezt csak azért írom le, mert miközben A gyermektörvény a vallási meggyőződésből, a szabad akaratból, a méltósághoz, az élethez, illetve a halálhoz való jogból, illetve ezek találkozásából fakadó megannyi dilemmát vet fel és jár körül, addig a könyv utóélete és a volt feleséget korlátozó bírói határozat ilyenformán éppen a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságáról, az író felelősségről vet fel fontos kérdéseket. Ezek megválaszolása legalább olyan izgalmas lehet, mint azoké, melyek A gyermektörvényből fakadnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8711069984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.