Olvass!

KönyvesBlog

Tévelygések kora - Ungvári a vészkorszak írónaplóiról

2016. szeptember 08. .konyvesblog.

Annak, hogy a második világháborúvégi gettó- és pincelét, az elszabadult antiszemitizmus, a szélsőséges ideológiák összecsapása milyen abszurddá formálta a rettegők gondolkodását, egyik legjobb példája Szép Ernő Emberszag című naplójának azon fejezete, amely a munkatáborban terjedő ostoba mendemondákat lajstromozza.

Ha Németország a háborút elveszíti, a zsidók kiirtják a keresztényeket.  

 Vagy az, hogy

Petschauer Attila átszökött a bolsevistákhoz, ő vezeti a bolsevista bombázókat, ő dobja le a középületekre a bombát, mert csak ő ismeri Pestet.

Utóbbit már Ungvári Tamás írja, aki Felperzselt ország című kötetében emlékezik meg más írói naplók sorában a Szép Ernő-műről. A legendás „Pecsus”, tudjuk meg Ungváritól, egy korábbi vívó-világbajnokságon átengedte első helyét Terstyánszky ezredesnek, azért, hogy győzelme miatt ne verjék még jobban a zsidó diákokat az egyetemen.

Ungvári Tamás: Felperzselt ország - Sorsfordító évek emlékiratai

Scolar, 2016, 256 oldal, 3750 HUF

 

Ungvári, az enciklopédista most az ismert sorozatán kívül, mégis enciklopédikus tömörségű összegzését nyújtja a magyar történelemnek és irodalomnak, a két világháború közötti időszaktól egészen a szocialista berendezkedés sűrűjéig. Ha tanár lennék, becsempészném az előírásos tankönyvek mellé a Felperzselt országot, nemigen akad ugyanis még egy ennyire átfogó korszakelemző mű, amely tárgya ellenére kifejezetten visszafogott terjedelemben szól a fentihez hasonló groteszk helyzeteket eredményező ideológiai torzulásokról. A könyv a vészkorszak írói naplóiban böngészve fedezi fel a kiállás és kiáltás, de éppúgy a csendes tiltakozás vagy az óvatos lelkesedés megrázó lenyomatait.

A történelmi hátteret Ungvári a kötet előszavában és a Valahol utat tévesztettünk című fejezetben festi meg. Utóbbi Ady „Valahol utat vesztettünk” verssorát idézi, amelyet Szekfű Gyula is felhasznált egy cikksorozatában, és amelyet Ungvári egyetlen, beszédes szótaggal emel a Trianontól az újabb vesztett háború tragédiájáig sodródó ország tévelygésének tökéletes szimbólumává. Nehéz nem fatalitást érzékelni a revizionizmus, a zsidókérdés, a német szövetség, a szovjeteknek szóló hadüzenet, a kiugrási kísérletek és a kommunista vezetés kiválasztásának kérdéseiben hozott katasztrofális döntésekben. Paradox módon mégis a „kollektív európai tudat egyik forrása, bármily negatív a tapasztalat, a holokauszt lehet” – mondja Ungvári, aki a Felperzselt országgal emlékezetkötetet állít össze: főhősei (és antihősei) életének és művének viszonyítási pontja és origója a holokauszt. 

Ungvári a sérelmi politika köré szerveződő magyar nemzeti önkép, a bűnbakképző eszmerendszer, a Horthy-korszakban égetővé váló szociális kérdés és a zsidóságot külön entitásként kezelő politika összképéből eredezteti a népirtáshoz vezető totális csődöt. A kötet legizgalmasabb fejtegetéseiben azokra az egyedi vonásokra is rámutat, amelyek a „szelektív” antiszemitizmust, a kicsikart vagyontól és pozíciótól elkábult asszimiláns felső középosztály eltévelyedését  - „amely olyan stréber igyekezettel szolgálta a saját megsemmisítését”, idézi Kertészt - vagy a Horthy-rendszerrel „kollaboráló” zsidók problémájának szálait is beleigazítja a fenti szőttesbe.

A rút szőttesből kidomborodó művészi mintázatot, vagyis a kötet második nagy egységét az írói életművek, azaz közel húsz naplóíró vallomásai, helykeresése képezik. Itt lépne be igazán a szöveg tankönyvi erénye: a sorsfordító pillanatokban és megnyilatkozásokban elcsípett íróportrék elevenek és húsba vágók, némely ponton értőn kikezdik a kánonban rögzült formulákat és értékrendet, és finoman leépítik az áhítatos tekintélytiszteletet.

Persze „ítélet nincs”, mondhatnánk Déryvel, hiszen bonyolult képletet ad ki például, hogy a Nyugatban a „tőzsdés”, a „posvány-zsurnaliszta” ellen kiáltó, majd a bombázások alatt a József-hegyi villában bujkáló és öngyilkosságot tervező népfi, Illyés Gyula 1945 februárjában igazolásért jelentkezik a budai szovjet parancsnokságon (ahol Szabó Lőrinc lapátolja a havat!), és tavasszal már Major Tamással tárgyal egy színdarabja előadásáról.

Máig feloldatlanul ellentmondásos Szabó Lőrinc magatartása – kevéssé ismert történet, amikor Ascher Oszkárt sértőn vendégnek nevezi ebben az országban, de ismertebb tény a weimari írókongresszuson elhangzott pozitív beszámolója Hitlerről. Naplójában „egy zilált idegrendszer az írásba fojtotta nyugtalanságát” – mondja Ungvári a kínlódástól, depressziótól terhes, hangsúlyozottan individualista és különvéleményt fogalmazó költő sorai mögé pillantva. Az a Füst Milán, aki magyar íróként vérig sértődik Fülep Lajos kritikáján, amely szóvá teszi a Feleségem története jiddisizmusait, a Nyugatban „füstmilános” profetikussággal, sztentori hangon jósol pusztulást a zsidóságnak, majd a hatvanas évekre az irodalom nagy öregjeként fogadja otthonában az ifjú rajongókat - különös örömmel a hölgyeket.

E tablót böngészve lenyűgöző az egyéni túlélési stratégiák sokfélesége, mely a művekben kitapogatható írói alkat beszédes lenyomata vagy éppen cáfolata. Mennyire rokon a Kilenc kofferben a szófogadón engedelmeskedő zsidóságot bíráló Zsolt Béla kifakadása Tersánszky soraival, aki végrendeletében megbélyegzi a zsidó „birkabárgyúságot" és „gyávaságot”. Az amúgy szelíd lelkű író „Szálasi vérebeinek” sem adna alkalmat, hogy feleségét elhurcolják: a pisztolyt és a ciánt készenlétben tartja. A háború után ismét fellobbanó népi–urbánus vitában egy korántsem harcossága okán számon tartott költő, Nemes Nagy Ágnes fogalmazza meg a legkeményebb, ám tárgyilagos bírálatot a „rákosizmusba bezupáló”, gerinctelen népiekről.

Megható a katonaiskolai drillben nevelkedett Ottlik naivitása, aki többek közt Berény Róberttel, Márffy Ödönnel, Vas Istvánnal már a Nyugat újraindítását tervezi az épp hogy elhallgató bombazajban, a „másik, a szellemi Magyarország” felélesztéséről álmodozva, és döbbenten szembesül vele, hogy a kiszemelt munkatársak közül „Hevesi András, Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, Örley István, Sárközi György, Szerb Antal, Pap Károly és Halász Gábor” mind halott.

Ungvári torokszorító és tanulságos panorámájában az említetteken kívül Szerb Antal, Sárközi György, Kassák, Nagy Lajos, Márai, Darvas József és Németh László naplóit üti fel. Áldozatok és túlélők vallomásainak paradoxona, hogy az áldozatok tanúságai mindig távolabbra mutatnak az időben a kortársak folytatólagos
naplóinál.

Szerző: Laik Eszter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7011687779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.