Olvass!

KönyvesBlog

A vaksötét esztétikája - Krasznahorkai új regényének bemutatója

2016. szeptember 18. Rostás Eni

2148_10.jpg

Unoka Zsolt, Nyáry Krisztián, Víg Mihály, Eszenyi Enikő, Szemerédi Endre, az autóipar egyik ismeretlen szereplője, Krasznahorkai László (és Kazimir Malevics)

Annak, hogy Krasznahorkai László új regényét nem egy teszkóparkoló óriásplakátján, pogácsaszagú kérdezz-felelekkel, újságírókat megtévesztő gerillakampánnyal vagy kulturális műsorok előtt levetített kisfilmekkel reklámozzák, Nyáry Krisztián szerint az az oka, hogy Krasznahorkai László egy marketingzseni, meg egy kicsit az is, hogy nincsenek többé kulturális műsorok. A Báró Wenckheim hazatér  (olvass bele ITT) sötét bemutatója után a marketingzseniséggel kapcsolatban talán csak annak a nézőnek akadtak kétségei, aki hangos háterrenemszámítottammal fejezte ki, hogy erre azért nem számított. Ahogy a Pesti Színházban kihunytak a fények, egy kósza kijelző sem zavart bele a teljes sötétségbe, és nem lehetett többé olyasmikkel kezdeni egy cikket, hogy a láthatóan kissé ideges szerző teveszín nadrágban és könyékig feltűrt fehér ingben üldögélt a díszletül becipelt antik karosszékben, végre az került előtérbe, ami egy könyvbemutatón általában nem nagyon szokott, az olvasó. Sőt, a számos különféle olvasat. Hét nagyon különböző ember próbálta úgy irányítani a közönség fantáziáját, hogy pár pillanatig kizárólag a regény azon aspektusára koncentráljanak, amit ők akár a szakterületüknek is neveztetnének, mindegy, hogy az alkotáshoz szükséges képzelőerőről vagy a gázolajról van épp szó.

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Magvető, 2016, 508 oldal, 4990 HUF

 

(A színpadon hét bárszék, a szereplők egyesével sétálnak a sajátjukhoz drámai tangózenére, a színházterem teljesen elsötétül)

A bemutató

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, sorolja Nyáry, egy átlagos szépirodalmi mű 2005 példányban fogy el, ha a könyvet magyar szerző jegyzi, ez a szám 1256-ra csökken, ahhoz, hogy ne legyen veszteséges, 2000-2500 példányt kellene eladni belőle. A könyvkiadás kockázatainak csökkentése érdekében a kiadó összegyűjti minden rábeszélőképességét, termékmutatót szervez, és megpróbálja meggyőzni az olvasót arról, hogy neki is jó lesz, ha megvásárolja a könyvet. Egy könyvbemutatón arról beszélni, hogy mennyire fontos esemény egy könyvbemutató, már akkor is elég meta lenne, ha nem vaksötétben ülnénk egy színházteremben, ahol a fellépők színpadra érkeztét egyenletes lábdobogás jelzi, és nem gondolkodnánk azon, hogy vajon Anish Kapoor is egy ilyen élmény hatására döntött-e úgy, hogy magának akarja a világ legsötétebb feketéjét, vagy látta-e már Krasznahorkai László a Godspeed You! Black Emperor bármelyik szándékoltan sötét fesztiválfellépését.

Az új Krasznahorkai-regény bemutatója egy olyan termékbemutató volt, ahol nem a komplett termékről, hanem annak alkotórészeiről, közelebbről a szereplőkről és mozgatórugókról esett szó, sőt nem is termékbemutató volt, hanem egyenesen szeánsz. Gázolajszagú és gyertyák nélkül is kissé tűzveszélyes. A boszorkánytábla maga a regény volt, amelynek különböző rétegei és olvasatai megidézték Báró Wenckheim, Hamvas Béla és Erdős Pál szellemét.

A báró

Unoka Zsolt pszichiáter kapta a leghálásabb feladatot, neki magáról a báróról, vagyis Wenckheim Béláról kellett beszélni, úgy emberileg, mint szakmailag. A báró világát a békéscsabai Casino presszóban elcsattant első csók mozgatja, ez a kulcsélmény, amelyhez élete folyamán mindent viszonyít, és ami miatt hosszú órákat képes eltölteni Buenos Aires-i kaszinókban, hogy legalább a névegyezés emlékeztesse őt első és egyetlen szerelmére, Marira. Arról, hogy mekkora nyomot hagyott Bélában, a Mariettává eufemizált csókkirálynő mit sem sejt, mint ahogy arról sem, hogy a báró az emigrációban töltött évek során mentális gyógykezelések egész során esett át. Unoka diagnózisa autizmus spektrumzavar, teljes érdektelenség minden iránt, ami nem a kulcsélménnyel kapcsolatos. A krach akkor üt be, amikor a hazatérését  követően a báró Marika-központú Buenos Aires-i fantáziavilága szembetalálkozik napjaink Békéscsabájának rögvalójával, a legcsekélyebb hepiend, vagy legalább valami félkatarzist hozó nullszaldó pedig még Argentínánál is távolabbra sodródik.

A képzelet

Víg Mihálynak a képzelet jutott, amiről Hamvas és a nem létező valóság bonyolultsága  ugrott be neki,  az írók hatalmas fantáziája, amivel elképzelnek valamit, az olvasó pedig az elképzelésüket képzeli el, az, hogy a könyvadaptációkkal mindig csak a baj van, mert korlátozzák az elképzelést, az egyetlen tárgy, amihez a tárgyi világgal teljesen közömbös báró ragaszkodik, és a valóság, ami mindig ott lohol, szorosan a képzelet nyomában. A regény ebben a tekintetben tulajdonképpen nem más, mint annak gyakorlása, hogy mennyire tudunk együtt haladni valaki fantáziájával, a sötét könyvbemutató meg épp olyan, mint egy könyvadaptáció, amiből csak részleteket láttunk. Tudjuk, hogyan kell elképzelni a romantikus Mari-szerepet magára öltő Eszenyi Enikőt, de a fantáziánkra kell hagyatkoznunk, amikor az autóipar egy számunkra ismeretlen szereplőjét hallgatjuk. A közönség végtelen számú bárót képzelhet maga elé, az enyém La Mancha szalmakalapos lovagja lett, aki az emlékeivel vívja szélmalomharcát és a nagy harcban nem ismeri fel Dulcineáját, Marit.

p9180862.JPG

Egy vaksötét metakönyvbemutatóról szóló beszámoló legmetább illusztrációja talán épp az lehet, amiből a beszámoló megszületett. A cikk szerzőjének írásképe a nagy feketeségben

Az intuíció

Az Abel-díjas matematikusnak, Szemerédi Endrének a képzelet és intuíció kapcsolatáról kellett volna beszélnie, de hamar rájött, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Kezdetnek próbáljuk meg elfogadni, hogy a képzelet definíciója a következő: a valóság egyes darabjainak véletlenszerű rendezetlen rendezése. Az intuícióhoz viszont szükségünk van némi tudásalapra, de azt, hogy bizonyos ráébredések az intuíció vagy a képzelet eredményei-e, szinte lehetetlen eldönteni. Így például azt is, hogy miért Bolyai János, és miért nem a matematikában sokkal jártasabb édesapja, Bolyai Farkas dolgozta ki a nemeuklideszi geometriát, hogy aztán Felix Klein ellophassa előle a show-t. Ha már intuíció, akkor meg kell emlékezni Erdős Pálról is, akinek különös ismertetőjele a sejtetés volt, mert ugyan választ tudott adni a kérdéseire, de bebizonyítani már nem tudta a válaszát. Ha gyököt vonunk, a végeredmény minden esetben ugyanaz: hogy képzelet-e vagy intuíció, az tulajdonképpen mindegy. Minden emberi tevékenység lényege a termék, nem az, hogy minek az eredménye. Ez például olyan mondat, ami remekül mutatna egy óriásplakáton a békéscsabai teszkóparkolóban, akciós a csirkemell, megjelent az új Krasznahorkai-regény, táplálék testnek és léleknek.

A gázolaj

Fogalmam sincs, hogy az amerikai pop-up művész, Ed Ruscha Twentysix Gasonline Stations (Huszonhat benzinkút, 1963) című albumának volt-e bemutatója, de ha nem, akkor minden bizonnyal a Báró Wenckheim hazatér bemutatóján esett a legtöbb szó a gázolajról. Hogy mi köze ennek Krasznahorkai Békéscsabájához, az kiderül a könyvből, mondaná egy kevésbé jól sikerült könyvtrailer, de helyette egy autókkal foglalkozó férfi terjeszt ismeretet a színpadon a gázolajról, ami Békésben is épp olyan büdös, mint bárhol a világon. A férfi neve helyén Pesót hallok, bár könnyen lehet, hogy az olajos sötétben túlságosan is Argentínára koncentráltam, és ha a báró Japánból tért volna haza, a férfit most Yennek nevezném. Szóba kerül Rudolf Diesel, a T-34-es tank, a dízeles autók elterjedése, és a motortérben felcsapó lángok esetén tanúsítható legésszerűbb magatartás, olyan az egész, mint egy nagy körültekintéssel megírt Wikipédia-szócikk, esetleg a Tűzgyújtás for Dummies, melynek legnagyobb tanulsága, hogy csak akkor kezdjünk el fotózni a Facebookra, ha már sikerült megfékeznünk a lángokat.

A hazatérés

Krasznahorkai László a regény legfontosabb momentumáról, a hazatérésről beszél, saját, regénynek álcázott szavaival, a báróról, aki nem vette észre, hogy mikor ment át a határon, ahogy valószínűleg azt sem vette észre, hogy Budapestre az őszt is magával hozta, épp olyan barna volt, mint Mari kosztümje, amit a halványlila blúzhoz választott a Bélával való nagy találkozásra. Fény nélkül nem lehet élni, summázza a szerző, de a Báró Wenckheim hazatér bemutatója nyugtalanítóbb tanulsággal szolgál. Ha kellően hosszú ideig kényszerülsz bele, könnyen hozzászokik a szemed a sötéthez. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1511718621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.