Olvass!

KönyvesBlog

Nagy-Britanniában a lányos szülők többet költenek gyerekkönyvekre

2016. szeptember 27. .konyvesblog.

Nagy-Britanniában a fiús szülők 25 százalékkal kevesebbet költenek gyerekkönyvre, mint a lányosak - derült ki egy brit felmérésből. A Childwise ezer olyan szülőt kérdezett meg, akik egészen kicsi (0-4 év közötti) gyereket nevelnek, és eszerint a lányos anyák és apák havi 8 fontot költenek gyerekkönyvre, míg a fiús szülők mindössze havi 6 fontot áldoznak ugyanerre a célra. A jelenség már csak azért sem elhanyagolható, mert más felmérések azt mutatják, hogy a korral változnak az olvasási szokások is. Jenny Ehren kutatásvezető szerint az 5-10 év közötti fiúk például rövidebb ideig olvasnak, és ritkábban olvasnak kikapcsolódásképp.

A brit szülők összességében többet költenek a lányaikra (átlagban 117 font/hó), mint a fiaikra (101 font/hó). A játékvásárlásnál szintén erősen megmutatkoznak a hagyományos nemi sztereotípiák, így a játékkonyhákat, teáskészleteket, játék bolti kasszákat jellemzően a lányoknak, a játék kertészszerszámokat és a csináld magad-szetteket a fiúknak veszik.

Forrás: Bookseller

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5411744953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.