Olvass!

KönyvesBlog

Szily Lászlót az apja tanította aktot rajzolni

2016. október 16. Kiss Orsi

szily1.jpgFotó: Németh Dániel

„Az iskola ugyanakkor még mindig az a hely, ami nemcsak a gyerek, hanem a szülő idejét is rendesen beosztja” – írtuk nem olyan rég Szily László Beírás című új könyvéről, és ez esetben nem kell nagy dolgokra gondolni, egy iskolai előadásra szánt nyuszifül beszerzése is felnőtt emberek napjait tudja egészen elképesztő mértékben tematizálni, friss élmény, tanúsítom. A Margó Fesztiválon Szily Lászlót és édesapját, a festőművész Szily Gézát Till Attila kérdezte az új könyvről, és persze a beiskolázásról, a választás tébolyáról, apa-fia viszonyról. Közben szóba került egy döbbenetes erejű pulykanyak, egy szobában pózoló aktmodell és egy magyar-csehszlovák focimeccs is.

Szily és Tilla ismeretsége viszonylag régi keletű, a gyerekeik egy iskolába jártak, ráadásul a műsorvezető-rendező gyakori vendég volt a könyvben is megírt gyerek-szülő házibulikon. Szilyvel ellentétben ő nem vett részt annyi iskolai programon, kiránduláson, és forgatásra hivatkozva általában kihagyta a szülői értekezleteket is. Szily azt mondja, ő nem érezte, hogy „borzasztó nagy részben” kivette volna a részét a sulis tennivalókból, de feltűnő volt mégis, hogy férfiként kisebbségben volt az anyukák között, ezt az arányt pedig indokolatlannak érezte. Édesapja ugyanakkor egyáltalán nem járt be az iskolába, ahogy akkoriban más apák sem. „A társadalom máshogy rétegződik most, mint amikor Laci gyerek volt” – adott egy lehetséges magyarázatot Szily Géza.

Szily László: Beírás - Iskolai túlélőkalauz apáknak

Bookline Könyvek, 2016, 302 oldal, 3499 HUF

 

Fia az úszástanítás koncepciójához hasonlította az akkori iskolaválasztást: egészen pontosan beledobták a mélyvízbe, és hagyták, hogy boldoguljon. A lakóhelyéhez legközelebbi általános iskolába járt, a Práter utcaiba, és „a választás tébolya”, ahogy Tilla nevezte a mai beíratási őrületet, akkoriban egyáltalán nem volt jellemző. Leckét sem írtak közösen annak idején, ellenben Szily apukája rengeteg történelmi és természettudományi érdekességet mesélt a gyerekeinek, amit azután a fia is átvett tőle. Gyerekként azt hitte, hogy mindez a természetes, meg is lepődött aztán, amikor nem olvasó képzőművészekkel találkozott. Más apukákat (a házmestertől az orvosig) az osztálytársai révén ismert meg, az alkesz házmesternél tett látogatás pedig nem rengette meg abban a hitében, hogy az az igazi modell, amit otthon lát. szily2.jpg„Mágikus hatást gyakorolt rám, hogy milyen képeket festett. Nem kell apáskodni, megteremtődik az imidzs” – meséli apjáról Szily. A könyvet amúgy maga a szerző illusztrálta, akinek rajzait az apja gyerekkora óta csodálja. Szily Géza például elmesélte, hogy egyszer aktot festett, a felesége a konyhában főzött, a kisiskolás Laci pedig akkor ért haza a suliból. Az apa a kellemetlen kérdések elkerülése végett néhány papírlapot nyomott a gyerek kezébe, hogy rajzolja le ő is a meztelen modellt. Máskor az idősebb Szilyt a karácsonyi vacsorához megkopasztott pulyka feje ihlette meg, akárcsak fiát, aki „döbbenetes erejű képet” rajzolt. „A feleségem meg is jegyezte: a gyereké jobb!” A Szily-szülők amúgy nem erőltettek semmit, elnézőek voltak. Szily Géza szerint ő nem volt erőszakos apa, amit csak egyszer bánt meg, amikor a gyerekei nagykamaszok lettek. De ha újra kezdené, akkor se csinálná másként.

Arról is a fia döntött, hogy egyházi középiskolába menjen, igaz, mire a piaristákhoz került, pont elveszítette érdeklődését az egyház iránt. A sportokat is maga választotta meg, így egy időben lejárt birkózni, majd karatézni – utóbbit akkor hagyta abba, amikor a haverjának kirúgták a fogát. Szily Géza apai feladatának tekintette a sportoktatást, azt, hogy a gyerekeit megtanítsa úszni, korcsolyázni, pingpongozni. „Még focimeccsre is elvitt, pedig utálta a focit” – mondja róla a fia, aki elárulta azt is, hogy egy magyar-csehszlovák mérkőzésen kapott rá a hülye nevek gyűjtésére.

szily3.jpgA beszélgetés végén Tilla bevallotta, hogy ő maga is vonakodik részt venni a közös iskolai programokon, kirándulásokon, Szilynek viszont az első nagyon jól sikerült. Ez volt az a könyvben is megírt emlékezetes eset, amikor az addig csöndesen üldögélő apuka a meggyes rekeszt rádobta a tábortűzre.

„Senki sem kér meggyet?” – kérdezi Z. apuka olyan halkan, hogy a tábortűz körül senki sem hallja meg. Nem is csoda, kicsit be vagyunk rúgva, emiatt is hangosabban beszélünk a szokásosnál, no meg az izgatottság miatt is, hiszen ez az első, ismerkedős osztálykirándulásunk. Az sem segít, hogy M. apuka abbahagyta már ugyan a dobozgitározást, de néha még meg-megpöccinti a húrokat.

„Egy kis meggy, valaki?” – fut neki megint Z. apuka, de a kutya sem figyel föl rá a nagy zsizsegésben.

„HÁROM NAPIG SZEDTEM EZT A KIBASZOTT MEGGYET!”

Na, most viszont már tényleg mindenki Z. apukát nézi.

Ez volt az a nyitóélmény, amely azután katapultálta, és meghozta a kedvét a hasonló iskolai programokhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4811810037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.