Olvass!

KönyvesBlog

Az öregedő Harry Potterék a múlttal és saját gyerekeikkel hadakoznak

2016. október 25. Kiss Orsi

(Kép forrása)

Kilenc éve jelent meg a Harry Potter-széria hetedik könyve, amely elvarrta az utolsó szálakat, az epilógusban pedig felvillantotta az állítólagos békés jövő képeit, melyben Harry révbe ért családapa, aki a gyerekeit kíséri ki a Roxfortba tartó vonathoz. Vele van a felesége, Ginny, és barátaik, Ron és Hermione, a vonatfüstön át pedig felvillan Draco Malfoy és a fia, Scorpius alakja is. Ez a néhány oldal pont elég volt arra, hogy a rajongók egy része fanfictionök százaiban képzelje tovább a Potter-gyerekek életét, a másik része pedig még évekig elvitatkozzon azon, hogy akkor most jól tette-e Rowling, hogy Hermionét Ronnal boronálta össze (később az írónő is elismerte, lehet, hogy ez hiba volt).

A magyarul ma megjelenő Harry Potter és az elátkozott gyermek pontosan azzal a jelenettel indít, mellyel a Harry Potter és a halál ereklyéi véget ért, és egy teljesen új vágányra állítja az eddigi HP-narratívát. Az elátkozott gyermek sok szempontból egyedülálló, ezek közül a két legfontosabb:

  • Ezt a könyvet nem Rowling írta, hanem az ő és a darabot rendező John Tiffany sztorija alapján Jack Thorne forgatókönyv- és drámaíró vetette papírra. Az azonos című színdarab július végén debütált a londoni West Enden, és elég jó kritikákat kapott.
  • Az elátkozott gyermek nem regény, hanem egy színdarab szövegkönyve. Nincsenek benne hosszas leírások, csak rövid instrukciók, a párbeszédes forma miatt viszont könnyen fogyasztható, tényleg olvastatja magát.


Az a tény ugyanakkor, hogy Az elátkozott gyermeket eleve színpadra írták, a jelek szerint nem korlátozta a szerzőket semmiben. A helyszínek száma természetesen véges (ezek között rengeteg ikonikus színtér van, például a King’s Cross pályaudvar, Roxfort, a Tiltott rengeteg), viszont a flashbackeknek köszönhetően fontos múltbeli jelenetek is felvillanhatnak, megidézve a széria néhány kulcsmozzanatát.

J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár, Animus Kiadó, 2016, 311 oldal, 3390 HUF

 

Az elátkozott gyermek nagyban épít a nosztalgiára: azok, akiknek a Harry Potter volt a belépőjük az olvasásba, ma már mind felnőttek. Persze azóta folyamatos az utánpótlás, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a mai húszasok és kora harmincasok voltak azok, akik a megjelenés előtt órákat álltak sorban azért, hogy éjfélkor az elsők között vehessék kezükbe a legfrissebb Harry Pottert. Ők voltak, akik szinte együtt nőttek fel Harryvel és a haverjaival, nekik tehát mindenképp hatalmas élmény lesz a folytatás, még akkor is, ha Az elátkozott gyermek sokkal nagyobbat ugrik az időben.

A sztori kezdetén tizenkilenc évvel vagyunk a roxforti csata után, szereplőink mind középkorúvá öregedtek, és már a saját gyerekeiket kísérgetik ki a varázslóiskolába tartó vonathoz. Harrynek és Ginnynek három gyereke született, közülük a középső, Albus az, aki a legkevésbé tudja, hogy mihez kezdjen apja hírnevével.

Harry egy életközepi válsággal küzdő főosztályvezető, aki szeretné szeretni a fiát, de egyszerűen nem tudja, hogyan kell. Az ő figurája mindenképp Az elátkozott gyermek egyik legnagyobb meglepetése: tipródásai, kételyei ismerősek lehetnek az eredeti szériából, türelmetlensége, szögletessége viszont merőben új vonás. A szerzők kétségtelen szándéka volt az is, hogy az eredeti sorozat némely szereplőjét rehabilitálják (ez sikerült is), és akit csak lehet, berántsanak a történetbe – még akkor is, ha a dramaturgia szempontjából ez nem mindig indokolt. Az akkori szereplők közötti viszonyrendszerek az évek során természetesen megváltoztak (bizonyos alá-fölérendeltségi kapcsolatok például kiegyenlítődtek), ennél sokkal érdekesebb viszont, ahogyan az eredeti szereplők leszármazottai közelednek egymáshoz.

Ha ugyanis Az elátkozott gyermekről lehántjuk a varázsvilágot, akkor egy elég erős apa-fiú történetet kapunk, melyben minden kiskorú úgy lázad, ahogyan éppen tud: olyanokkal barátkozik, akikkel az apja szerint nem kellene, olyan kalandokba ugrik fejest, melyek az apja szerint életveszélyesek, és pont azokat a dolgokat nem szereti, melyekért az apja gyerekként rajongott. Apák és fiaik feszülnek egymásnak (a többes szám nem véletlen), ez pedig a történet bő első felében szinte teljesen háttérbe szorítja a varázsmiliőt. Ami persze nyomaiban jelen van, hiszen a Bűvös Bizserétől kezdve a láthatatlanná tévő köpenyig rengeteg varázskellék felbukkan, meg hát eleve a Kilenc és háromnegyedik vágányról indítunk, Az elátkozott gyermek első fele a fentiek miatt mégis sokkal kijózanítóbb és realistább lett.

Harryék tényleg felnőttek, és ezzel magukra rántották a családos, dolgozó harmincasok minden problémáját. Harrynek kellemetlen szembenéznie azzal, hogy öregszik, még ha a pocakosodó Ron kedvesen fel is hívja rá a figyelmét, sokkal fájdalmasabb viszont azzal szembesülnie, hogy apaként milyen hibákat követett el. Albus ezzel egyidejűleg automata üzemmódra vált, és olyan folyamatokat indít be, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak a varázsvilág jövőjére és jelenére nézve is.

Kapcsolódó cikkek:

Jön a nyolcadik kötet, a hétvégén újra kitörhet a Harry Potter-láz

Már most rekordokat döntöget az új Harry Potter

Rowling, Tiffany és Thorne kimerítették a „mi lett volna, ha” helyzetekben rejlő potenciált, és a sztori jó harmadától alternatív cselekményépítésbe kezdtek, miközben az eredeti sorozat legfontosabb toposzai (barátság, bátorság, hősiesség, elnyomás, önzetlenség, felelősségvállalás, az előítéletek meghaladása, a veszteség feldolgozása, stb.) mind markánsan jelen vannak a történetben. Az elátkozott gyermek nem hoz szégyent az eredeti szériára, de nem is lehet ugyanabba a dobozba gyömöszölni a többi kötettel. A műfaji kötöttségek miatt a regényben sok-sok oldalon keresztül bonyolított és gondosan előkészített műveletek, csínytevések és varázslatok itt pikk-pakk végbemennek, emellett nincs se tér, se idő a háttérfolyamatok felvázolására. Az elátkozott gyermek eleve feltételez egy viszonylag részletes háttértudást az eseményekről (egy HP-szűz semmi esetre se ezzel kezdje az olvasást!), és a főbb szereplőkön kívül homályba vész a többiek közötti kapcsolatrendszer is. A párbeszédek pörögnek, ami kellemes dinamikát ad a történetnek, a dialógus időről időre mégis megdöccen, erőltetetté és didaktikussá válik (ennek mélypontja a negyedik felvonás negyedik színében jön el, Harry irodájában).

Harrynek és a többi régi szereplőnek ez a könyv egy nagy comeback (ezért is nagy kár, hogy Ron karaktere alibiszereplővé silányult, akinek más dolga sincs, mint hogy benyögjön egy-két vicces mondatot), és bár az alkotók szándékai szerint Az elátkozott gyermekben ők már nem kiváltói az eseményeknek, jelenlétük mégis nélkülözhetetlen. Ezzel pedig megint visszakanyarodtunk a generációk csatájához, amely a látványos varázslatok, flashbackek, alternatív világok ellenére mégis a sztori legfontosabb témája, a konfliktusok elsimítása és feloldása ugyanakkor nehezebb, mint a legbonyolultabb varázslat a Roxfort falai között.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4911834453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.