Olvass!

KönyvesBlog

Tan Twan Eng: A kötelesség több a szeretetnél

2016. december 08. .konyvesblog.

 tte.jpgForrás: TTE

Tan Twan Eng mindkét regényében a japán megszállásról és az azt követő évek nehézségeiről ír. Könyveiben Malajzia múltját idézi: a gyarmatosító brit jelenlét töréseket okoz a helyi közösségekben, a japán megszállás elleni brit katonai fellépés elmaradásával csalódást éreznek, majd a gyarmatosítók elmenekülésével szembesülve úgy érzik, elárulták őket. De Twan Eng a szolidaritás történeteire is figyel, arra, hogy nem pusztán egyazon közösség tagjai segíthetnek egymásnak, hanem azok is, akikre a közösség csak ellenségként tud gondolni. Az Esti ködök kertjében két lánytestvér közül Yun Linn szabadul a japánok fogolytáborából és a japán császár egykori kertészéhez, Aritomóhoz szegődik, hogy a testvérének tett ígéretét beteljesítse és megépítse a japánkertet, melyről közösen álmodoztak. Az Esőcsináló a japán megszállókkal kollaboráló Philip története, aki a szolgálatért cserébe családtagjai védelmét kéri. De ezzel nemcsak a család becsületét sérti, hanem a kínai közösséget is, amelynek tagjait Philip szeme láttára kínozzák meg és végzik ki. Segíthet-e az alkotás a gyászban, és vajon elfogad vagy elfordul a közösség, ha az ellenség értékei felé fordulunk? Mihez kezdünk a kitaszítottsággal, mi marad a magányon kívül? A malajziai születésű Tan Twan Eng írásban válaszolt kérdéseinkre.

Mindkét regénye a gyarmati időkre tekint vissza és a japán megszállásra fókuszál. Miért foglalkoztatja ennyire ez az időszak?

Malajzia számára a japán megszállás trauma volt. A háború előtt itt béke volt és nem ismertük még ezeket a borzalmakat. A függetlenségünk alakulásában mindenképp fordulópontot jelentett, hiszen ekkor jöttünk rá először, hogy az európai hatalmak legyőzhetőek, és a győztesek keletiek is lehetnek. A gyarmatosítók nem voltak olyan erősek és hatalmasak, mint addig gondoltuk. Az első regényem a japán megszállásról szól, a második regényemben pedig arról szerettem volna írni, hogy mi történik, ha véget ér a háború. Mihez kezdenek az emberek az életükkel, hogy élnek tovább, hogyan tudják a veszteségeik ellenére mégis folytatni azt. Mi lesz velük békeidőben? Hogyan tudnak újra normális életet élni, bármit is jelentsen az? Japán legyőzésével és a gyarmati uralom megszűnésével sem szusszanhattunk fel, gerillaharcok következtek. Ez az időszak mindig is érdekelt, a második regényem ezért szól erről. Kevés regényíró foglalkozott ezzel a témával.

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Fordította: Hegedűs Péter, Tarandus Kiadó, 2016, 480 oldal, 4290 HUF

 

Az országban milyen nyomokat hagyott a japán megszállás?  

Azt mondanám, ódzkodtak attól, hogy a háborúra emlékezzenek. Évek múlva ez enyhült, a sebek begyógyultak. Sőt, a ’80-as években a kormány bevezette a „Tekintsünk keletre” elnevezésű politikát, melynek során japán szokásokat kellett utánoznunk, hiszen az ő gazdaságpolitikájuk vált modellé. Mégis, a könyvbemutatóim során Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is olyan olvasókkal találkoztam, akiknek a nagyszüleit meghurcolták a japán megszállás idején, és akik nem szeretnék, ha bármi kapcsolatuk lenne az országgal, és nem vásárolnak japán terméket sem. Megértem őket.

Regényeiben a függetlenség előtti Malajzia és Japán közötti konfliktusra fókuszál, mégis erős kötődést látunk a japán értékekhez.

Az apám bankban dolgozott és gyakran költöztünk az ország különböző városaiba, sokszor előfordult, hogy én voltam az új srác az osztályban. Sosem éreztem azt, hogy valahol gyökeret eresztettem volna. Gyakran én voltam a fiú, aki figyelte a többieket, de nem vett részt a közösség életében. Ez segített annak megfigyelésében, hogy hogyan alkalmazkodunk, hogyan alakítjuk magunkat a helyzetekhez annak érdekében, hogy beilleszkedhessünk. A regényeim arról szólnak, hogy így vagy úgy, de mindig van lehetőség a kapcsolódásra. Az elkerülhetetlen kapcsolódásnak tudható be, hogy a konfliktusaink olyan intenzívek és személyesek.

Tan Twan Eng: Esőcsináló

Fordította: Hegedűs Péter, Tarandus Kiadó, 2015, 605 oldal, 4690 HUF

 

Az Esti ködök kertjében egy nő, aki a japán munkatáborból szabadult, arra vágyik, hogy megépítse a táborban maradt lánytestvérével közösen megálmodott japánkertet, ezért a japán császár egykori kertészéhez szegődik, a gyászát a japánkertek tanulmányozása tölti ki. Miért kap kiemelt szerepet a japán életforma iránti nyitottság és kíváncsiság?

Tudtam, hogy rizikós egy volt háborús fogolynőről írni, aki a gyógyulást és vigaszt azoknak az embereknek a társaságában találja meg, amely nemzet tagjai a traumát okozták. De pontosan ezeknek az érzéseknek a mélysége és szétszálazása érdekelt. Az élet furcsa és meglepő, nem igaz? Gyakran a legváratlanabb helyről érkezik vigasz és olyanoktól, akiktől a legkevésbé vártuk volna.

TTE. Tan Twan Eng a malajziai Pinangban született 1972-ben. Jogot tanult Londonban, majd ügyvédként dolgozott Kuala Lumpurban, mielőtt minden idejét az írásnak szentelte. Jelenleg Fokvárosban él. 2007-ben kiadott, The Gift of Rain című első regényét több nyelvre lefordították, és jelölték a Man Booker-díjra. Az Esti ködök kertje a második regénye, a 2012-es Man Ázsiai Irodalmi Díj nyertese, a Man Booker-díj döntőse, 2013-ban elnyerte a Walter Scott-díjat történelmi regény kategóriában, 2014-ben pedig bekerült az IMPAC Dublin Nemzetközi Irodalmi Díj legjobb jelöltjei közé.

Az Esőcsinálóban a szemlélődő, a hódítás terepét előkészítő japán küldött szemszögéből ír Penang szigetről és a sziget lerohanásáról. Miért döntött úgy, hogy ezt a regényét Endo szan, a japán küldött szemszögéből írja meg?

Sosem érdekeltek az egyoldalú és elfogultan elmesélt történetek. Az élet nem ilyen, bár nagyon sokszor tűnhet ilyennek. Az érdekel, hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hogyan ismerjük fel az embert az ellenségeinkben is.

Japánban hogyan fogadták a könyveit?

A könyveimet nem fordították le japánra, de érdekelne, hogy mi gondolnak a könyveimről.

Regényei a tűnő pillanat képeinek is köszönhetően emlékezetesek. Ezek a pillanatok mondanak el legtöbbet a karakterekről.

A hangulatteremtés és az információ közlése számomra nagyon egyívásúak. A karaktereimről úgy szeretnék közölni, hogy ne kelljen szájba rágnom a történetüket. Mivel a karaktereim részét képezik annak a világnak, amelyet megteremtek, úgy tűnt, hogy az őket körülvevő természet láttatása lesz erre a legjobb eszköz. Városi gyerek vagyok, a természeti környezetet alig észleltem. Majd elutaztam Fokvárosba, hogy ott elvégezzek egy mesterképzést, és az ottani barátaim hatására kezdtem el igazán értékelni a természetet. Bárkivel találkoztam, úgy tűnt, hogy folyton a kertjében fejlődő növényekről beszél. A barátaimmal sokat utaztunk a hegyekbe, a tengerpartra, és az ország belső, szárazabb éghajlatú területére is. És a természet csodálata lassan belém ivódott. Mielőtt Az esti ködök kertjét kezdtem volna írni, nem kertészkedtem. Késleltettem is a regényírást, mert tudtam, hogy sokat kell még kutatnom a kertészkedésről. Rengeteg kertésszel beszélgettem és célul tűztem ki, hogy bárhova utazzak, japánkerteket fogok látogatni. Sokkal fogékonyabb lettem a természetre. Az Esőcsináló írásakor pedig nagyon sok mindenben segített az aikido ismerete. Az aikido alapelgondolásáról írtam, arról, hogy milyen megtalálni a mozdulatlanságot a mozgásban és a mozgást a mozdulatlanságban. Az aikido arra tanít, hogy a minket körülvevő világ zaja és a felkavaró érzelmek ellenére megtaláljuk a csendet magunkban. A természet csodálata és az aikido együtt megtanította, hogyan figyelhetek a részletekre; a lábjegyzetek jobban érdekelnek, mint a szövegtest.

A japánkert megépítése az írás metaforája is lehetne?

Van hasonlóság a kölcsönvett látvány és a fikciós írástechnikák között. A karaktereknek meg kell találniuk a helyüket a történet terében és idejében, de az olvasó is hozzátesz ehhez valamit, ahogy a befogadó is a kertekhez. Yugiri Az Esti ködök kertjéből egy vidék, de én karakterként gondolok rá. A kert Yun Linnel és Aritomoval áll kapcsolatban, az ő érzelmeikre is szükség van ahhoz, hogy megépülhessen. Mindenki, aki belép Yugiribe, más- és másmilyennek látja. Yugiri, a kert tükör Yun Lin és Aritomo számára, a kertészkedés pedig a megtévesztés egyik formája, ezt mondja Yun Ling Aritomónak. A regényírás is ilyen. A kert minden egyes elemének megtalálását szigorú szelekció előzi meg, de amit eltakar a köd, az legalább annyira fontos. Ha kínai és japán ecsetfestményekre gondolunk, óriási érintetlen felületeket találunk, de semmi sem marad igazán érintetlenül, a be nem rajzolt üresség sem.

A kötelességről úgy ír, mintha ez lenne a szeretet titkos neve.

Bizonyos értelemben az. De ennél több is lehet. A kötelesség a sors fedőneve, a jellemünk kiteljesedése pedig abban áll, hogy meg tudunk-e ennek felelni.

A japán mesternek sorsokat meghatározó szerepe van a regényében. Az ön számára mit jelent a mester?

Az aikido mesteremtől nagyon nehéz volt megtanulnom az engedelmességet, nem fogadtam el semmit vakon, anélkül, hogy ne kérdőjeleztem volna meg mindent, amit mondott. A mesternek leginkább felelőssége van.

Szerző: Tamás-Balha Etelka

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr512032389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.