Olvass!

KönyvesBlog

2016 az ifjúsági regények éve volt

2016. december 20. Kiss Orsi

ya1.JPGA magyar ifjúsági regény jelenleg az egyik legváltozatosabb, legdinamikusabb, legizgalmasabban fejlődő része a magyar könyvpiacnak. Nem volt ez mindig így, a jelenre reflektáló, kortárs nyelven megszólaló ifjúsági könyveket egy időben tényleg nehezen vagy nehezebben talált a kamasz(lelkű) olvasó, de néhány éve itthon is elkezdődött egy nagyon jó irányú változás, és az idegen nyelvekről lefordított regények mellett rengeteg olyan hazai szerző is felbukkant, akik képesek megszólítani a gyerekkorból már kilépett, de a felnőttkort még messze maga előtt tudó korosztályt. Sok műfaj még mindig nem képviselteti magát, sok hang pedig még mindig nem hallatszik, de az tény, hogy az idei év szuper ifjúsági könyveket hozott, mi pedig most a 14+-osok közül kiválasztottunk párat, a nekünk legkedvesebbeket és legemlékezetesebbeket. Válogatásunk nem teljes, és akárcsak az 50-es listánál, itt is muszáj elmondani, csak olyan kötetek kerülhettek bele, amiket olvastunk. Maga a 14+-os felsorolás is félrevezető, hiszen akad közöttük olyan könyv, melyet a kiadói korhatár-besorolás fiatalabbaknak ajánl, ám különböző okokból úgy éreztük, mégis helye van a listán. A kötetek nagy része továbbra is problémacentrikus, ami egyáltalán nem baj, főleg, ha ezzel olyan témákat tud beemelni a diskurzusba, melyekről addig nem vagy nem nagyon beszéltünk nagy nyilvánosság előtt. Szuper fejlemény, hogy végre kötetet kaptak az ifjúsági novellák, a Margó-díjnak köszönhetően nagyobb fény vetült úgy általában az ifjúsági műfajra, van már saját road-regényünk, és a humor, ha lassan is, de megtalálja a maga útját a zsáneren belül.

„Molnár T. Eszter ifjúsági regénye (...) egyértelműen az idei év egyik legkellemesebb meglepetése” – írtuk májusban a Stand up! - Egy majdnem normális családdal bemutatkozó elsőkötetes szerzőről, aki később az idei Margó-díj top3-as körébe is bekerült. Regényének hőse egy Bakos Virág nevű lány, aki az otthon, az iskola és egy kutyamenhely alkotta aranyháromszögben mozogva próbál rendszert vinni a saját és a családja életébe. A kamaszlétet egy alkoholista apa, egy zűrös nővér és persze szerelmi problémák is bonyolítják, a könyv viszont ezeket a részeket finoman adagolt humorral lazítja, anélkül, hogy megpróbálná kisebbíteni a gondokat. Molnár T. Eszternek ugyanezt a könnyed, szerethető hangot sikerült továbbvinnie az idén ősszel megjelent második részben (Most már igazán - Egy majdnem normális család 2.), és ami ennél is több: elérte, hogy kimondottan várjuk az esetleges folytatást.

Az idei év másik fontos ifjúsági kiadványa volt a Jelen! antológia (ITT írtunk róla), amely éppen sokszínűségével tűnt ki a nyári könyvdömpingből. Az itt megjelent írások részben egy novellaíró-pályázat eredményeként kerültek be a kötetbe, ami már csak azért is fontos, mert új szerzők és új hangok kaptak ezzel bemutatkozási lehetőséget (Nagy Ildikó Noémi díjnyertes szövegét mi is megmutattuk), és izgalmas mixet alkottak a már ismertebb szerzők történeteivel. Év elején nagyot ütött Louise O’Neill disztópiája: az Örökké a tiéd egy nyomasztó, sötét tónusú regény arról, mi a lányok szerepe egy elképzelt, férfiak uralta világban, és közben olyan idült közösségi problémákat sem hagy szó nélkül, mint a családon belüli erőszak vagy a zaklatás. (Kritikánk róla ITT.)

Utóbbi témakörben idén két fontos könyv is megjelent: az egyik Kalapos Éva Masszája: ez egy teljesen átlagos középiskolás fiú pokoljárását mutatja be, akinek az az egyetlen bűne, hogy pikkel rá az osztály alfahímje. (Kritikánk a könyvről ITT olvasható.) Attól a pillanattól kezdve egy olyan spirálba kerül, amelyet az elfojtások és az agresszió pörgetnek, kitörni belőle lehetetlen, a végkimenetel pedig totálisan kiszámíthatatlan. Szintén fontos könyv volt Wéber Anikótól Az osztály vesztese: a kötet novellák sorozatán próbál fény deríteni arra, ki lehetett az az osztályban, akit megaláztak, fejére maszkot húztak, és a fotóját feltették az internetre. (ITT írunk róla.) A regény szereplői kiskamaszok, a cikkben tárgyalt könyvek többségéhez képest a szerző tehát mindenképpen fiatalabb korosztályt céloz be, és ha így tetszik, kilóg a felsorolásból, az abban ábrázoltak viszont nem korspecifikusak, motivációi és interakciói így akár bőven 14 felett is értelmezhetők és átélhetők. A könyvben amúgy sem igazán az olvasói nyomozás az érdekes, hanem a felismerés, hogy a látszat ellenére tulajdonképpen bárki belecsúszhat az áldozat – és adott esetben az elkövető – szerepébe is.

Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regénye egy klausztrofób közegnek festi fel a körvonalait, és ebben kicsi szerepet játszik a tény, hogy a cselekmény nagyrészt a főhős kamaszlány pici szobájára szűkül. A lány szülei elváltak: alkoholista anyja egy hasonlóan szánalmas, akaratgyenge fazonnal osztja meg az életét, nagyanyjának csak a családi békesség a fontos, még ha ez rengeteg elhallgatással, félrenézéssel, önhazugsággal is jár, testvére csak addig jó fej, amíg pénz kell neki, az apa pedig új családot alapított, amelybe nehezen férnek bele az előző kapcsolatban született gyerekek. A lánynak a két macskája, Frici és Dezső jelenti a családot, akik egyszer csak megrázzák magukat, és a magyar irodalom két legendájává alakulnak át. Ők azok, akik megpróbálják átsegíteni a lányt az órákon, melyeket pánikrohamok, zaklatási kísérletek, érzelmi zsarolások és nyilvánvaló családi hazugságok jellemeznek.

A közösségen belül betöltött szerepekkel játszik April Genevieve Tucholke regénye, a Wink, Poppy, Midnight - A hős, a hazug és a hitvány. A címben szereplő idegen szavak a három főszereplő nevét takarják, a regény dinamikáját a hármójuk közötti vonzások és taszítások adják. Wink és Poppy találkozása nagyjából olyan, mintha a Veszedelmes viszonyok fondorkodó Merteuil márkinéja az ártatlan Ginny Weasley-t akarná szénné szívatni: a kettejük között őrlődő naiv és szerelmes Midnight csak sodródik az eseményekkel, míg csak szép lassan ki nem derül, hogy ebben a trióban senki sem feltétlenül az, akinek látszik.

A krimi még mindig csak keresi a helyét az ifjúsági irodalomban – ahhoz képest, hogy egy időben boldog-boldogtalan nyomozós tévésorozatokat nézett, a könyvpiacon ennek az érdeklődésnek valahogy nincs nyoma. Varga Bálint vállaltan pont azokat akarja megszólítani, akik a gyerekkönyvekből már kinőttek, a felnőtt könyvek még nem érdeklik őket, krimit viszont szívesen olvasnának. A 2015-ös Váltságdíj nélkül című regénye már bevezetett egy gyereknégyest, és rájuk építi a folytatást is (Amit végleg kitörölnél). (Kritikánk róla ITT.) Utóbbi nemcsak az előző kötet cselekményét viszi tovább, hanem kiindulópontjában a mai magyar valóságra is reflektálni is tudott. Az egyik főszereplő apja ugyanis a brókerbotrány miatt lép le külföldre, a srácnak pedig napjai vannak arra, hogy kifizessen helyette egy rakás pénzt. Ugyancsak idei krimi Mészáros Dorka Én vagy senki című kötete (ITT írtunk róla), amelynek középpontjában egy többrendbeli gyilkosság és gyilkossági kísérlet áll, és amelynek gerincét ugyancsak a szereplők közötti interakciók adják. Műfajilag vegyes, emiatt nehezen besorolható Lakatos István Emma és Tesla-sorozatának második kötete: A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot a korhatár-besorolás szerint a 10 év körüli olvasókat célozza meg, hogy mégis bekerült ebbe a válogatásba, annak alapvetően két oka van. A könyv egyrészt egy ügyes műfaji mash-up, így nagyjából mindegy, hogy valaki a próza vagy a képregény felől közelíti meg, megtalálhatja azt, amit keres, sőt, még kedvet is kaphat a másik műfajhoz. A gyerekolvasók általában a korukhoz képest mindig feljebb olvasnak, Lakatos könyvében viszont minden van, ami egy kamaszoknak szóló történethez kell (szuperhősök, őrült tudós, világűrből támadó gonoszok, vicces figurák), a humora pedig még mindig az abszurdhoz áll a legközelebb, így 10-16-ig simán találhat magának olvasókat.

Témáját, hősét, hozzáállását tekintve egészen egyedülálló Mészöly Ágnes legfrissebb kötete: a Szabadlábon protagonistája ugyanis egy mozgáskorlátozott fiú, Dani, aki egyrészt egy teljesen átlagos kamasz, állapotából adódóan ugyanakkor egyáltalán nem az. A konduktorként is dolgozó Mészöly Ágnes első kézből ismeri ezt a világot, a bemutatón meg is jelent az a fiú, Gábor, aki fontos ihletője volt a kötetnek. A Szabadlábon nem maszatol, és félreértelmezett píszíségből nem is próbálja meg jobb színben beállítani hősét annál, amilyen. Daninak is nyilván sok hibája van, csomószor ő sem tudja türtőztetni magát, ő is csinál hülyeségeket, de pont ez az, ami miatt olyan, mint bármelyik vele egykorú gyerek. Egy családi dráma után ráadásul fogja a gitárját meg az anyja hitelkártyáját, és nekivág Európának: az a terve, hogy végre megismerkedik az apjával, ám hogy ez nem jön össze, végül megint csak rajta múlik. Miközben halad a célja felé, kurvákat és gengsztereket, alternatív színjátszókat és kamionosokat, drogosokat és családosokat sodor útjába a sors, akik mind-mind abban segítenek neki, hogy végre a fejében és a lelkében is a helyükre kerüljenek a szétszóródott kis puzzledarabok.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7012037935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.