Olvass!

KönyvesBlog

Kemény Zsófi: Országszerte megkezdődött

2016. december 31. .konyvesblog.

kemeny_zsofi-0800.jpgFotó: Valuska Gábor 

1956. október 23. egy keddi napra esett. A forradalmak is átlagos hétköznapokon történnek, csak később válnak piros betűs nemzeti ünneppé. Mi történik, amitől mindenki élete megváltozik? Hogyan lesz egy sor civil hőse vagy áldozata a nagy eseménynek? Ha a forradalomról beszélünk, képesek vagyunk a résztvevőkről mint átlagemberekről beszélni? Arra kértünk 10 kortárs írónőt, hogy meséljék el egy-egy valós vagy fiktív karakter lehetséges napját, hogy lecsupaszítva lássuk azt az átlagos keddet, amely később az újkori magyar történelem és nemzettudat alapjává vált. A 10 novella megtalálható a Könyves magazin téli számában. Olvassátok el Kemény Zsófi novelláját. A sorozat korábbi részei: Tóth Krisztina, Papp-Zakor Ilka, Láng Orsolya, Hidas Judit.

Hazafelé tartott a filmhíradó stábja. Már fel volt véve az összes anyag a jövő heti filmhíradóhoz, ami alá majd az egész ország által ismert, lelkes férfihang mond pergő, éneklő szöveget: „Országszerte nagy erőkkel folynak az őszi mezőgazdasági munkák! A kőrösnánai Zamercev Tábornok TSZCS-ben éppen most végezek a kukorica betakarításával, de az őszi búza vetése bizony a kora őszi rossz időjárás miatt pár napos késésben van! Még alig pirkad, de a nánai gépállomásról egymás után gördülnek ki a termelőszövetkezet korszerű szovjet traktorai, hogy mihamarabb végezzenek az őszi mélyszántással, és a jövő héten végre az összes vetőmag a helyére kerülhessen, az anyaföldbe, hogy ezáltal majd 1957 nyarán a kőrösnánaiak az ideinél bőségesebb búzaterméssel járulhassanak hozzá népgazdaságunk újabb sikereihez!”

Ernő is, mint bárki, aki valaha betette a lábát moziba, hallotta ezt a hangot a filmhíradóban, amit a játékfilm előtt vetítettek az ország összes mozijában. Itt, helyben is volt mozi, a faluban, aminek a határában a filmhíradó Budapestre tartó stábját szállító Pobeda ma reggel vidáman lerobbant. Azóta szerelgette a sofőr a műút mellett. Már dél volt, és még mindig nem lehetett tudni, hogy mikor lesz újra üzemképes a kocsi. A stáb eleinte idegesen rúgdosta a kavicsokat az út mellett, és tépkedte a füvet az árokban, utána a szép időtől, jó levegőtől jobb kedvre derültek. Segíteni nem volt mit, mert a faluban villámgyorsan elterjedt, hogy pesti filmesek robbantak le, és ment is a segítség: a gépszerelő a műhelyből, és egyszerű bámészkodók is. Köztük Ernő. Délelőtt még úgy nézett ki, hogy ez lesz a legnagyobb esemény a faluban az ősszel.  

A stáb – az operatőr, a szerkesztő és a világosító – a tisztesség kedvéért sűrűn káromkodva próbáltak kontaktust teremteni a sofőrrel, akinek csak a két lába lógott ki a piszkosfehér, és egyébként is piszkos kocsi alól. Mellette a gépszerelő Józsi két gumicsizmája tátongott üresen.

Könyves Magazin 2016/5.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF

 

- Rezsőkém, elaludtál? Mondjad meg, hogy menjünk-e vonattal! Vagy fog-e még valaha menni ez a kupac szovjet ócskavas? Pardon, főtörzsőrmester elvtárs, egy szót se szóltam – kacsintott a laza szerkesztő a mellettük álló, feltűnően ideges rendőrökre.

A rendszerkritikus megnyilvánulás lassú áttűnéssel felszívódott a vibráló levegőben. A rendőröknek a kisebb gondjuk is nagyobb volt most annál: valamit tudtak, amit még senki más nem, rossz híreket kaptak Pestről.

- A déli vonattal nem járnak jól az elvtársak – morogta a főtörzs. – Át kell szállni Hídászon. Estére se érnek föl. Énszerintem várják meg azt az autót.

Így aztán tovább várták azt az autót, a rendőröknek viszont egy félórán belül fontosabb dolguk akadt a faluban. Újabb félórán belül a stáb is úgy döntött, inkább nem zavarognak a szerelésnél. Ők is bementek a faluba. Ernő pedig utánuk. A központban nagy felfordulás, lárma és izgalom fogadta őket.

- Most akkor mi is van Pesten, művész urak? – kérdezgették tőlük lépten-nyomon a falusiak az utcán, ahogy haladtak az italbolt felé.

- Hát azt én is szeretném tudni, kezicsókolom. Azt én is szeretném tudni – énekelte  vidáman az operatőr.

Az átlagos napot felváltotta valami ritmikus lüktetés. Az kettévált, majd megint ketté, és az újabb és újabb ritmusok ütötték egymást, berezonáltak, gyorsultak a tempók, de különbönző ütemben gyorsultak, végül káosszá lett a nyugalom. A posta épülete előtt annyi ember tolongott, hogy porzott az út. Valami tényleg nem volt rendben. Valaki telefont kapott Pestről, a hatalmas diáktüntetés híre pedig szurokként ömlött szét a faluban.

Az operatőr, a szerkesztő és a világosító nem jutottak el az italboltig, a posta előtt ragadtak, és fogták a fejüket, hogy miért épp most nincsenek Pesten. Ernő viszont égett a hévtől. Délben még az árokparton ülve nézte az autószerelést, most pedig járkált fel-alá az emberek között, és néha lehajolt megvakarni a jobb térdét, mert valami csípés volt rajta. Szokatlan nap volt és izgalmas. Hogy mi történt: nem volt világos, hogy mi fog történni: nem volt világos, hogy mi történik éppen: nem volt világos, de valóságos jelen itt, a faluban, nem is létezhetett, csak relatív jelen, hiszen a fő-jelen történései csak később értek ide. Ha tehát rég vége is lett volna a bimbózó forradalomnak, itt még javában tartott volna, sőt, még talán ki sem tört volna, amíg a rádió be nem mondja. Ernő viszont kitörni készült. Betörni Pestre és tüntetni a diákokkal.

Az operatőr gondolt egyet, és elkezdte felvenni a posta előtt ácsorgókat. Volt még tizenöt méternyi nyersanyag, vagy fél perc a második kazettán. Vak pali vak pali mindent lát, fütyülgette önkéntelenül, miközben egy-egy ember arca elé tartotta a kamerát. Nyomakodó emberek, lelkes emberek, dühös emberek, értetlenkedő emberek. Majd alámondással meg lehet oldani bármit, azt is, hogy felvonulásnak, sőt, akár forradalomnak tűnjön.

- Nem működik… ezek nevezik magukat postának, mikor még az az egy szem nyavalyás telefon se működik… – mondta elhaló hangon, megjátszott szomorúsággal, valójában izgatottan a fejkendős asszony, akinek bibircsók volt a jobb füle mögött, de ezt még soha nem vette észre. – Fel kell hívnom a… Itt állok sorban két órája, és még mindig nem szólítottak, pedig kértem a hívást… mi lesz itt, mi lesz velünk…

- Az enyém, a férjem, a kórházban van fenn, aztán hogy gyógyíccsák meg, ha verekednek Pesten? – kérdezte az operatőr kamerájától egy másik asszony, aki már korábban telefonhoz jutott.

- Ki mondta, hogy verekednek Pesten, Teri? – kérdezte a postamesterné, gyanakodva pillantgatva a kamerára.

- Hát a rádió mondta!

- Melyik rádió?

- Hát a magyar! Meg a doktor úr is mondta, hogy nem fogják megműteni az uramat, ha sebesültek lesznek! Előre fogják venni  a sebesülteket.

- Mit lehet tudni, bevetik a katonaságot is? – fordult a kamerához az apa is, aki aggódott a fiáért.

- Egy tüntetésen?

- … az én Lacim nem az ávóba vonult, ugyan már… - mondta valaki valahonnan a tömegből.

- Nyugodjatok meg, egy-két ember elájul, ahol sokan gyűlnek össze, előfordul az ilyesmi, nem kell egyből verekedésre, katonaságra gondolni.

Pár órán belül a stáb kocsija elkészült, és végre elindultak. Ernő kísérte őket a falu széléig, majd bámult utánuk sóvárogva, amíg eltűntek; cipzárként bedarálta az autót a lapos, szántóföldes táj kétoldalról. Sötétedett, ezért Ernő kétségbeesetten visszament a posta elé, ahol nem sokkal ment előrébb a telefonsor, bár páran átmentek a körzeti orvoshoz telefonálni. Itt, a posta előtt teltek az órák, szólt a rádió, innen jöttek a nyamvadt kis hírek, amiket az előrelátók próbáltak minél hamarabb elkapdosni, mert minél később kapták el őket, annál bődületesebb tódítmány nőtt belőlük. A bődületes tódítmányokat pedig senki sem szerette, ugyan. Ernő hazament, és javasolta Jánosnak, a bátyjának, hogy együtt keressenek módot a Pestre szökésre. János viszont nem érezte a magáénak a forradalmat, meg hát a kutya is lekölykedzett épp ma: hatot. Izgatta persze a fantáziáját a lázadás, de János a realitás talaján állva is elérte a kizökkenés-fát, hogy lerázza róla a lelkesség-cserebogarakat. Húszéves volt, és magánakvaló.

A rádió nyolckor Gerő beszédét közvetítette. Senki nem mert megszólalni alatta.

- Talán napokig is eltart, amíg a műtőbe jut, mert a sebesültek előrébb vannak, megöltem, megölték – mondta a Teri, aki valahogy másodszor is telefonhoz jutott, a Gerő-beszédet nem hallotta, de síri csöndre ért ki a posta ajtaján.

- Sebesültek...?!

- Én jövök! Én jövök már – tolakodott a bibircsókos asszony.

Mire végre bejelentették, hogy kitört a forradalom Budapesten, mindenki fáradt volt felfogni a hírt. Sőt, addigra nem is forradalmat képzeltek, hanem egyenesen győztes háborút, egy kis forradalmacska sovány elégtételnek tűnt már. A kisszerű, távoli történésben való csalódás elkeserítette az embereket, sokan indultak el az italbolt felé, sokan hazafelé. Csak Ernőnek nem volt elég a forradalom tudata, csak ő akarta meg is élni.

Késő éjjel kocsi érkezett. A posta előtt állt meg, mivel ott állta el az útját a még mindig legalább harminc embert számláló tömeg. Egy tizenhét évesnek tűnő iskoláslány szállt ki a hátsóülésről, utána a sofőr a kormány mögül. Pestről jöttek, és egymás szavába vágva magyarázták, hogy ledöntötték a Sztálin szobrot, itt van, nézze meg mindenki. Az iskoláslány a kezében tartott darab valamit lóbálta, hát az nem is Sztálin-alakú, hangzott valahonnan, az emberek hitetlenkedtek. Jó, ha ez nem elég érdekes, hát elővette a műegyetemisták 16 pontjának stencilezett példányát a zsebéből, kicsit összegyűrődött, de olvasható volt. Körbeadták.

- „Követeljük a beszolgáltatás azonnali eltörlését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.” olvasta fel valaki vontatottan.

- Követeljük? kérdezte valaki más.

- Le a beszolgáltatással!

- Le a téeszcsével!

- Pszt!

- Már miért? A Pista azt mondta, hogy a párttitkár meg a tanácselnök is bementek a járásibizoccságra.

- És ha nincsenek itt, mindent szabad? Cincognak az egerek?

- Azért csak óvatosan. Elvtárs.

- Menjünk fel Pestre és lőjünk szét mindenkit – javasolta Ernő, aki első látásra beleszeretett az iskoláslányba. Az iskoláslányt a szülei a nagymamájához küldték, aki a postától nem messze, takaros kis szürke házban lakott.

- Emberek, menjenek szépen haza – dörögte bizonytalanul a főtörzsőrmester.

A telefonsor erre elhallgatott. A forradalom bejelentése óta duplájára duzzadt, de senki nem jutott telefonhoz. A sor már az éjszaka közepéig elért. Az iskoláslány lassan el is aludt a takaros kis szürke ház takaros kis szürke szobájában, és ahogy vízszintesre hajtotta a fejét, ennek a napnak az emléke kiömlött onnan, és beterítette a szobát, reggelre pedig elárasztotta az egész házat.

Ernő pedig dühös volt már. Miért nem foglalkozik senki azzal, amivel ő? Miért neki kell mindig elöl járni? Hazaszaladt, Jánosnak nem köszönt, a szemében János gyáva volt. Fogta a biciklijét, ránézett a Kutya hat újszülött kölykére, akik tetszettek neki, de nem voltak most fontosak.

- Ti már szabad, öreg jószágok lesztek.

Felpattant a biciklire, és tekert, tekert. A saját faluja szagát úgy megszokta, hogy nem érzékelte, csak mikor kiért a határba, akkor változott meg a levegő. Félt, mert mindig is félt a sötétben. Ha volt is hold, nem a forradalom oldalán volt; nem világított neki. Félórája tekert, amikor elbizonytalanodott, vajon jófelé indult-e az egyik elágazásban. Megállt, leszállt a bicikliről, leült. Hideg volt a föld, úgyhogy inkább mégis felállt, de tudta, hogy nem fogja kitalálni, melyik a jó út. Visszafordult. Hazafelé gyorsabban ment, mert nem nehezítette el a biciklit a biciklivázra telepedett sötét, idegen és értelmetlen Kétség, aki mikor Ernő visszafordult, leszállt. A sötét, idegen és értelmetlen Kétség ugyanis ment tovább Pest felé, várták őt forradalmárok tízezrei.

Ernő viszont hazament, lefeküdt, és azzal aludt el, hogy ma nem sikerült, de holnap majd fog. Holnap a világosban, átgondoltan felmegy Pestre, és elintéz mindent, amit el kell intéznie. Ettől a gondolattól boldog lett és máris szabad. Mert tizenkét éves volt és forradalmár.

A novella eredetileg a Könyves Magazin téli számának novellamellékletében jelent meg. A kiadványt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.


A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2712072573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.