Olvass!

KönyvesBlog

Megnyugtató egy szimbolikus név mögött megbújva publikálni

2017. január 12. Rostás Eni

A nők megértésének vágya, a puszta élvezet vagy a realitástól való távolságtartás igénye hívta életre. Kamaszlányok példaképe, önműködő entitás vagy műfaji sajátosság. A Sorvezető témája ezúttal az írói álnév és az irodalmi alteregó.

Fekete Richárd (Király Odett: Magamon kívül, Palatinus, 2009)

fr_nagy.jpg2006-ban a pécsi Sensus Csoportban az egyik kedvenc oktatóm egy Székely Magda-vers kapcsán azt mondta, „ilyet csak nő tud írni”. Ekkor körmöltem le az első Király Odett-verset. A technikai szempont mellett az alteregó megszületésének mentálhigiénés oka a hozzám akkoriban legközelebb álló nőkhöz kapcsolódott. A Király Odett által jegyzett első szövegek rendeltetésük szerint az ő megértésükhöz járultak hozzá (sikertelenül).

Király Odettnek lenni egy ideig módfelett szórakoztató volt. Egyrészről folyamatos sikerélmények értek: a legjelentősebb folyóiratok versrovatai közöltek és olyan szerzők méltányolták a szövegeimet, akiket nagyra tartottam (és tartok azóta is). Egy alkalommal Kiss Judit Ágnes Ködlámpa-sorozatában estet is szerveztünk, ahol egy közeli barátom játszotta el Király Odettet (állítólag hitelesen). Másrészről nagy intellektuális kihívást jelentett, hogy a rövid idő alatt hatalmasra duzzadó levelezésemben egy ellentmondásoktól mentes, komplex karaktert alkossak meg. Ha csak szakmai levelezésekről lett volna szó, a következetesség nem jelentett volna problémát, ám időközben több virtuális barátságot kötöttem, aminek a következménye előbb lelkiismeret-furdalás, majd néhány esetben az alteregó négyszemközti leleplezése lett.

Könyves Magazin 2016/5.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF

 

Mivel az egyébként könnyen írt versek erősen retorizáltak és szókimondóak voltak, így a tabunak számító témák és a könnyen kódolható forma miatt egy olyan karakán személy tűnt fel a versek mögött, akit könnyű volt példaképnek tekinteni (főleg tizenéves lányok számára), illetve akibe könnyű volt belezúgni (2008-tól kezdve elég sok szerelmes levelet kaptam). Ezeket a megkereséseket a közben kialakult szakmai és baráti kapcsolatokkal együtt már tényleg komolyan kellett venni, így a 2009-es kötet megjelenését követően megkönnyebbülten búcsúztam el az alteregótól (és a zománcpostájától is).

Nyerges Gábor Ádám (Petrence Sándor: Fagyott pacsirta, PRAE.HU, 2013)

nyga_1.jpgPetrence Sándorra mindig szerzőtársként tekintettem. Közösen írott verseinket nem tekintem sajátjaimnak, csak mondjuk felerészben. Petrence úr számomra nem fiktív személy, hanem önműködő entitás, saját nyelve, észjárása, poétikai eljárásai vannak, melyeket részben tőlem csent el, meglehetős hálátlanul. Közös munkáinkat nagyon élveztem, lényegében ez az élvezet (gyermeki vagy gyermeteg?) hívta életre őket. Mondhatnám (mondom) úgy is: ilyen a humorom, szórakoztat a blődsége. Petrence úr ugyanis épp így és ezért bújt elő a kortárs nípi líra subájából, lényegében közös fiókunk számára írtuk a műveit, amíg Margócsy István és a 2000 szerkesztősége fel nem fedezte őstermelői hajlamait, elindítva őt az irodalmi pályán. A 2013-as kötettel nagyjából véget is ért együttműködésünk, azóta csak elvétve írunk verseket, s talán jobb is így, mivel Petrence úr épp hallgatag korszakát éli, a 2000 már nincs is (a Litera netnaplójában együtt sirattuk el kivéreztetésekor), de még a kispocsolysági irodalmi lapok sem mutatnak különösebben nagy érdeklődést iránta. Pedig hiányzik, be kell valljam, úgyhogy inkább át is adom a szót neki.

Na há akkor ín es hozzám szónák ehhö a kírdísbe, mer a Nyergess, szokása szerinyt már megin füvet-fát nem lát’ meg a saját szemibe, csak másíba a kígyót, bíkát, s hazudik össze-vissza. Ín, kírem, írnák, ugyan, ha lenne rá mód, de há ahogy a kőttő mongya: egyedű ez megy, há níköm meg ot van a gazdaság, a ház tály, mej körű dógaimat intízem (pl. kecske!, s egyíbb jószág), a Nyergess meg nem gyün ide ’Pocsolyságra, holot falumba már ívek óta el fogyot a papír, oszt há akkó mígis mire írjak?! Együtt szerzet verseinkrű, amiket it fölöttem el mondot, semmi nem igaz, mindet ín írttam, ő csak meg konvektúrászta azokat, s számos helyesirási hibát rakot bele! De ha eccer míg majd ujra kír a níp (s hitvess Rózsikám se bánnya), írnák majd újra, amennyit van mód a kapálás mellet! (Míg hugy ín blőd!)


Michael Walden

m_walden_2.jpgMichel Walden írói álnéven adta ki a Metropolis Media az Eshtar című trilógiám első és második részét idén, így érintettként összetett véleményem van az álnevek használatáról.

Az angolszász névhasználat számos műfaj sajátossága: a sci-fi, a fantasy, szerep-, kaland- és csatajátékokhoz kiadott könyvek jellemzően álnéven jelennek meg és ez nem csak magyar jellegzetesség.  Része a könyvnek, mint terméknek, akárcsak maga a cím vagy a borítókép, ráadásul nagyban befolyásolja az eladhatóságot is.

Emellett megnyugtató egy szimbolikus név mögött megbújva publikálni. Szerzőként az írás csak egy szegmense az életemnek, nem szeretnék teljes mértékben azonosulni ezzel a szereppel, ahogyan például a legnagyobb művészek (pl. Csontváry, Kovács Margit, Bartók Béla) neve egyet jelent a munkásságukkal.

A sci-fi műfaja nagyszerűen alkalmas arra, hogy jelen korunk problémáit fiktív környezetbe ültetve tárjuk fel és megoldást keressünk. A társadalmi dilemmák univerzális és nem aktuálpolitikai jellegét kívánom hangsúlyozni a műfajválasztással. Az írói álnév használatával is a realitástól való távolságtartást igyekszem erősíteni.

Ezek mellett a névválasztás tudatosan jelképes.  A "Walden" Henry David Thoreau Walden - A polgári engedetlenség iránti kötelességről című munkájára utal. Thoreau 19. századi íróként a természet és az ember kapcsolatát kereste, küzdött a rabszolgatartás ellen, és az embertársaira, mint célra tekintett, nem, mint eszközre... Részt vállalt a nyugati civilizáció azon mozgalmában, melyben a társadalom a vallástól függetlenül, sokszor azzal szemben újraértelmezte az alapvető morális kérdéseket. Természetrajzai pedig egészen egyedülállóak!  A Michael ezzel szemben Mihály arkangyalra utal, aki a jelenések könyvében az égi seregeket vezeti a sátán ellen. Ezt a kettősséget kívántam megfogni, az ember örök vergődését az égi és a földi kérdések között, a vallás és a tudomány határán.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2016/5. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7112091049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.