Olvass!

KönyvesBlog

George Szirtes szerint a kultúra nem tisztán nemzeti ügy

2017. február 07. .konyvesblog.

Fotó: Valuska Gábor

A fordítás – és a migráció – a kultúra éltető eleme címmel írt egy nagy cikket a Guardianbe a magyar származású George Szirtes. A költő-műfordító rögtön az elején leszögezi, hogy szerinte a kultúrát nem lehet tisztán nemzeti ügynek tekinteni. Ha ő maga például Chaucert olvas, elképzelhetetlen, hogy a háttérben ne derengjenek fel Dante és Boccaccio figurái, vagy Shakespeare olvasása közben Plutarkhosz alakja  szerinte ez a fajta nemzetköziség az irodalom éltető eleme.

Szirtes felemlegeti, hogy 17 évesen kezdett el írni a második nyelvén; amikor nyolcévesen magyar menekültként Nagy-Britanniába érkezett, még nem tudott angolul. Nem tudná pontosan megmondani, milyen belső forrásokat hozott magával abban az életkorban, de akkori állapotát nem lehetne "tiszta lapnak" nevezni. Ezen a lapon már volt írás, mégpedig olyan, melyet a családja, a szülei, a városa, a lakhelye, akkori rövid élete eseményei róttak rá. Másokhoz hasonlóan egyfajta palimpszeszt volt.

Szerinte Nagy-Britannia irodalma sokszínű, melyet rendszeresen kommentálnak, újraírnak azok, akik ide érkeznek és távoznak. Ugyanakkor ez az újraírás nem eltörli, hanem kitágítja a helyit. A lokális feltételezett stabilitását az önmagán túlmutató kiterjesztés teremti meg, mint ahogy a falu a magáról vallott tudását más falvak vagy akár városok tudása révén teremti meg. A nemzet nemzetként a találkozások révén ismeri meg magát, mely találkozások nemcsak más nemzeteket, hanem magát a világot is jelentik. Minden kiterjesztés módosítást, a palimpszeszt egy újabb rétegét jelenti.

Szirtes szerint a magyar kormány a "hazafias" művészetekkel, és a "hazafias" nemzeti könyvtárak létrehozásával a saját feltételei szerint próbálja megteremteni a kohéziót, és kizárni belőle mindazokat, akiket kívülállónak tekint. Szerinte ez a hozzáállás még a saját polgárait is lojális hazafiakra és potenciális ellenségekre osztja. Ám ez a patriotizmus szerinte nem a hazaszeretetből ered, hanem abból, hogy másokat kizárnak belőle.

Mielőtt Szirtes 1984-ben fordítani kezdett volna, írt néhány angol nyelvű verseskötet. Saját bevallása szerint egyrészt azért fordított szépirodalmat, mert felkérték rá, másrészt pedig kíváncsi volt, mi történik, ha egy művet egyik nyelvről átültetnek egy másikra. Mi történik Nemes Nagy Ágnes versével, ha egy másik nyelven szólaltatják meg, vagy mi történik például azokkal a szépirodalmi művekkel, melyek az angol olvasók számára ismeretlen helyszíneken játszódnak, mint Kosztolányi Édes Annája? Hogyan lehet lefordítani úgy egy művet, hogy ugyanaz maradjon, mégis más legyen? Szerinte ez a kérdés nemcsak a műfordításnál, hanem a migráció esetében is felmerül. Miben különbözünk egymástól, és miben vagyunk ugyanazok, különösen, ha eredetünk és hátterünk drámaian más? Szerinte ez a lényeg, ugyanis a külföldi írók művei nem teljesen "róluk" szólnak, hanem rólunk is.

Szirtes szerint rengeteget nem tudunk másokról, ám ez a tudatlanság nem jelent örömet, sokkal inkább önelégültséggel és előítélettel jár. Ted Hughes-ra például nagyban hatott a magyar Pilinszky és a szerb Vasko Popa Szirtes szerint az érzékenység és a fogékonyság szabadsága új műveket, a megértés új módozatait eredményezi. Nagy műfordítói munkái közül Márait és Krasznahorkait emeli ki, akik olyan világokat írnak le, melyeket az olvasók nem ismernek első kézből, ám azokat lehetőségekként, az igazság verzióiként érzékelik. Szirtes idézi Vas István A fordító köszönete című versét, melyet Vas abban az időben vetett papírra, amikor saját műveket nem jelentethetett meg, kizárólag műfordítóként dolgozhatott. A műben Vas leírja, hogy mások szavai milyen felszabadítólag hatottak rá: "Míg Nero rémuralmát fordítottam, Előttem működött a mostani". Később így folytatta:

"Köszönöm, hogy a börtönből kilátok
S üzenetemet rátok bízhatom,
Ti bíztató, ti nyájas óriások (...)"

Bármit mondjanak is a politikusok, véli Szirtes, a világ polgárai vagyunk, függetlenül attól, hogy beismerjük-e ezt vagy sem. Szerinte a Brexit-kampányban elhangzott szlogenek kiaknázták az idegenek elleni lappangó ellenségességet, és ez az ellenségesség a szavazás óta csak fokozódott. Szirtes szerint olyan helyzet alakult ki, amikor néhány szikra is elég ahhoz, hogy lángok csapjanak fel, ilyen tüzeket pedig már láttunk korábban. Vas Istvánt idézve úgy véli, a börtönből való kilátás alapvető fontosságú, a börtönből pedig a termékeny világba kell lépni, és annak polgárává kell válni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3912188816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.