Olvass!

KönyvesBlog

Tóth Krisztina, Krasznahorkai, Jászberényi is esélyes az Aegon-díjra

2017. február 09. .konyvesblog.

aegon_muveszeti_dij_logo_1.jpg

Kihirdették az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjeit. Az ide shortlistre három kiadó (Magvető, Pesti Kalligram, Jelenkor) könyvei kerültek, a díjért kilenc férfi és egy nő versenyez.

A listán van néhány meglepetés, és idén is vannak nagy hiányzók. Nagyon hiányoljuk Szabó T. Anna novelláskötetét, a Töréstesztet (kritikánk ITT), bár úgy tűnik, a mindenkori Aegon-zsűri még mindig nem rajong a novellákért, mert eddig kizárólag regény, verses- és drámakötet tudott nyerni. Meglepődtünk, hogy Grecsó Krisztián lemaradt, szerintünk a Jelmezbál (kritikánk ITT) megérdemelte volna a jelölést, és Darvasi László Taligásának (kritikánk ITT, interjúnk ITT) is helye lett volna a listán. 

A díjazottról tavasszal dönt a zsűri, a nyertes könyv írója az április 5-i ünnepélyes díjátadón veheti át az elismerést a Katona József Színházban. 

A 2017-es AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv:

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája, Pesti Kalligram

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Magvető Kiadó

Kun Árpád: Megint hazavárunk, Magvető Kiadó 

Németh Gábor: Egy mormota nyara, Pesti Kalligram

Spiró György: Válogatott esszék 1979-2016, Magvető Kiadó

Szabó Róbert Csaba: Alakváltók, Jelenkor Kiadó

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk, Magvető Kiadó

Térey János: Őszi hadjárat, Jelenkor Kiadó

Tóth Krisztina: Világadapter, Magvető Kiadó

Zoltán Gábor: Orgia, Pesti Kalligram

Vadság, hazatérés, válogatott, újraírt és összegyűjtött művek. Tóth Krisztina az utóbbi évek prózatermése után ismét versekkel jelentkezett, Világadapter (interjúnk ITT) című kötete „hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.” A lista másik versgyűjteménye Térey Jánosé. Az Asztalizene című drámája 2008-ban Aegon Művészeti Díjat nyert, most pedig „harminc év versterméséből komponálta meg az Őszi hadjárat gyűjteményét, melyben egy kötetnyi új alkotását is közreadja. Kikerült az eredeti kötetekből néhány vers, másokat a szerző alaposabban átdolgozott, lenyesegetve a fiatalkori útkeresés bizonytalanságait”.

Spiró Györgyöt válogatott esszéinek közreadásával köszöntötte hetvenedik születésnapján kiadója, a Magvető. „Az esszé mint panoptikum és kaleidoszkóp: olvashatunk a szláv kultúra fontos szerzőiről és attitűdjeiről, az ókori provinciák és a mindenkori perifériák történelmi és aktuális mozgásairól, saját régiónk zártságáról, Gorkij emberi karakteréről és Spiró legkedvesebb íróiról, életembereiről.” Az összegyűjtött írások – Válogatott esszék 1976-2016 – szerzője 2006-ban, Fogság című regényével lett Aegon Művészeti díjas.

Krasznahorkai László regényében Báró Wenckheim hazatér (kritikánk ITT, beszámolónk a bemutatóról ITT) , Kun Árpádéban egy Kun Árpád nevű főszereplő pedig elutazik Magyarországról. „Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.” Kun Árpád előző regénye, a Boldog Észak – Aegon Művészeti Díj 2014 – utószavában már célzott rá, hogy egyszer megírja, hogy „2006 ​októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a "boldog északon”.” A mű elkészült, és írójának így esélye van arra, hogy ismét díjazott legyen.

Vad, brutális és erős képek, történelmi háttér és mikrokörnyezetként néhány városmajori utca – Zoltán Gábor Orgia (interjúnk ITT) című regénye „a nyilasok szemszögéből mutatja meg, milyen is az, amikor valaki(k) egy eszme nevében önként, kéjjel öl(nek), nemcsak parancsra.” A tavalyi Könyvhétre megjelenő kötetnek „fel kellene robbantania az egész irodalmi életet”  -  Németh Gábor szerint. Egy mormota nyara (interjúnk ITT) című regényével ő is díjesélyes idén. „A regény elbeszélője helyvadász. Lord Byron halálához keres alkalmas tengerpartot egy vámpírfilmbe. A szemlélődés a hivatása, de az értelmezés a szenvedélye. Utazása alatt vadásznaplót ír, hosszú levelet a fiának, de írás közben el-elkalandozik, az emlékezés szeszélyének engedve. Akármerre jár a világon, Amszterdamtól Rómán át Buenos Airesig, előbb-utóbb tanúja lesz valami jóvátehetetlennek…”.

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk című műve három költő kisregénye egy kötetben – „Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre.”

A tízes lista két legfiatalabb szerzője Jászberényi Sándor (kritikánk a könyvéről ITT) és Szabó Róbert Csaba. Jászberényi „történeteit leggyakrabban Hemingway prózájához hasonlítják, amiben ugyan van igazság, de a haditudósítóból lett magyar író irodalmi apja mégis inkább Graham Greene.”  A lélek legszebb éjszakája a szerző második elbeszéléskötete. Szabó Róbert Csaba: Alakváltók című regénye a romániai diktatúra időszakában játszódik, „… izgalmasan összefonódó történetszálai azt a kérdést vetik föl, hogy bő negyven év diktatúra után és a bukaresti forradalom vérgőzös napjait követően, amikor a régi kommunista elit képviselői kerültek ismét hatalomra, történhet-e valódi megújulás, vagy a változó hatalmi viszonyok szerint az emberek csupán újabb és újabb alakokat öltenek a történelem emésztő körforgásában.”

Mind a tíz könyvről irodalmi óravázlat (tancsomag) készül középiskolai magyartanárok számára, ezek  felkerülnek a díj honlapjára és ingyenesen elérhetőek majd, csakúgy, mint az eddigiek. A jelöltekről szóló egészestés film bemutatója a 2017-es Margó Fesztiválon lesz.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8812239802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.