Olvass!

KönyvesBlog

Ennek a tíz könyvnek van esélye megnyerni idén a Libri irodalmi díjat!

2017. február 27. .konyvesblog.

konyvesblog_lead.jpg

Első alkalommal tavaly adták át a Libri irodalmi díjat, amellyel az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismerik el (2016-ban az irodalmi díjat Rakovszky Zsuzsa, az irodalmi közönségdíjat Bartis Attila kapta). A 2016-ban megjelent, a díj követelményeinek megfelelt 132 tény- és szépirodalmi könyvből 88 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, erre már a zsűri és a közönség is szavaz.

Számok:

- A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2017-ben összesen 35 kiadó 46 tényirodalmi és 86 szépirodalmi könyve felelt meg.

- Erre a 132 címből álló listára szavazott a Libri által felkért szakmai bizottság.

- 2017 februárjában 88 neves közéleti személyiség voksolt 5-5 olyan könyvre, melynek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjat.

- Az így létrejött tízes listából a tavasz folyamán az 5 tagú zsűri és a közönség választja ki azt a két könyvet, mely májusban megkapja meg a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

Tehát a közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

JÁSZBERÉNYI SÁNDOR: A lélek legszebb éjszakája
KEPES ANDRÁS: Világkép
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: Báró Wenckheim hazatér
NÁDAS PÉTER: Az élet sója
NÉMETH GÁBOR: Egy mormota nyara
TÉREY JÁNOS: Őszi hadjárat
SZABÓ T. ANNA: Törésteszt
VARRÓ DÁNIEL: Mi lett hova?
ZÁVADA PÁL: Egy piaci nap
ZOLTÁN GÁBOR: Orgia

A zsűri tagjai: Bálint András, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Beck Zoltán, dalszerző, a 30Y énekesgitárosa, a pécsi tudományegyetem adjunktusa, a zenélő egyetem szakmai igazgatója, Fullajtár Andrea, Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja, Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató, Szilágyi Zsófia, Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

A közönség március elejétől szavazhat, tehát több mint két hónapja van, hogy kiválassza kedvencét a http://www.libri.hu/irodalmi_dij oldalon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díj 10 döntős könyvéből áll össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója május közepén lesz (a tavalyi gáláról készült beszámolónkat ITT olvashatod).

Még több infóért katt ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2012297425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.