Olvass!

KönyvesBlog

Idén 195-en vannak versenyben az irodalmi Nobelért

2017. március 13. .konyvesblog.

A New Yorker borítója 2016 irodalmi Nobel-díjasáról

Legkorábban is ötvenegy év múlva tudjuk meg, kiket jelöltek idén az irodalmi Nobel-díjra, addig legfeljebb csak találgatni lehet. A Literary Saloon vette észre, hogy a Svéd Királyi Akadémia titkára, Sara Darius a blogján írta meg, hogy idén 240 jelölés érkezett, és összesen 195-en vannak versenyben azért, hogy megkaphassák a Nobelt. Októberben fog kiderülni, hogy ki kapja végül az elismerést, Bob Dylan tavalyi díjazása sokakat meglepett, emiatt talán még nagyobb figyelem irányul majd arra, kinek ítélik a 2017-es díjat.

A Svéd Királyi Akadémia általában év elején hozza nyilvánosságra azokat a listákat, melyeket az ötven év letelte után feloldottak a titkosítás alól, az 1965-ös és az 1966-os jelöltekről ITT és ITT írtunk. Ezekben a dokumentumokban magyar szempontból a legérdekesebb talán, hogy Illyés Gyula neve az 1965-ös és az 1966-os jelöltek között is megtalálható. Őt mindkét esetben a magyar származású, de már Amerikában született Lotz János, a Columbia Egyetem nyelvészprofesszora terjesztette fel a díjra, így került a jelöltek közé. 1965-ben a szovjet Mihail Solohov, 1966-ban pedig az izraeli Smuel Joszéf Agnon és a német Nelly Sachs megosztva kapta a díjat.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8612334043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.