Olvass!

KönyvesBlog

Az észt irodalom a nők diadala

2017. március 27. .konyvesblog.

Az észt irodalom mindig is méltatlanul mellőzött volt Magyarországon, pedig nincs még egy olyan nép Európában, amelyikkel a magyarok könnyebben megtalálnák a közös hangot. Mindez igaz az irodalomra is: az észt művekben – csakúgy, mint idehaza – meghatározó témák a történelem, az elnyomás, illetve a személyi kultusz. A kortárs szerzők pedig előszeretettel foglalkoznak a társadalom különböző jelenségeivel, például az urbanizáció, a feminizmus, illetve a modern életmód találkozása a népi hagyományokkal. A 10. Észt Hét programján beszélgettünk a szerzőkkel.

A belső szem

img_7925.jpgFotó: Észt Intézet

Ami azonban kifejezetten az északi irodalom védjegye, az a természet jelentősége, és a mítoszok, amelyek a vers- és prózairodalomat egyaránt meghatározzák. Mari Saat írónő műveiben a mindennapi élet kihívásai alatt roskadozó hősök – főleg hősnők – az álmaikon keresztül a lélek és az elme olyan mélyebb rétegeibe jutnak el, ahol válaszokat kapnak az őket gyötrő kérdésekre. A közgazdászként végzett írónő úgy fogalmazott, hogy az álmok tükörképei a lélekben zajló folyamatoknak, ennek felismerése pedig gyógyító, regeneráló hatású. Műveire jellemző a tárgyilagos valóságábrázolás, az így felsejlő társadalmi problémák azonban csupán háttérként szolgálnak a történethez, amelynek középpontjában a szereplők lelkivilága és a tudatalattiban zajló folyamatok állnak.

A látomásokat az írónő az ezotériából ismert belső szemhez hasonlította, „amely által a világot és önmagunkat egyszerre vizsgáljuk”. Ő egyszer ismerte fel ezt a belső szemet, azonban nem tudta eldönteni, hogy valóság-e, vagy csupán vízió, amit lát. Mari Saat úgy véli, „ezt a megvilágosodást mindenki átéli legalább egyszer életében”.

Első regénye az 1973-as  Katasztrófa, egy fiatal férfi sorsán keresztül mutatja be a szocialista Észtország reménytelenül szürke hétköznapjait. A főhős tipikus Saat-figura: szabadságot kereső, azonban sokszor inkább csak az eseményekkel sodródó ember, aki a nyomasztó körülmények ellenére képes mégis reménykedve szemlélni saját helyzetét. Saat csak ritkán mintázza valós személyekről hőseit, számos ötletet azonban saját családi életéből merített.

Alkotásaiban a szereplők saját helyzetükből kiindulva az emberi lét kérdéseire keresik a választ és igyekeznek meghatározni szerepüket a társadalmon belül. A Lasnamäe-i megváltó egy gyermekét egyedül nevelő anya és tinédzser lánya történetét meséli el. Az oroszok lakta lasnamäe-i lakótelepen élő Natalja Filippovna és lánya, Sofia sorsán keresztül a szegénység, a megalázottság, a nemzeti öntudat és a szovjet örökség romjain újjáéledő Észtország mindennapi problémáiba enged bepillantást. Mari Saat elmondta: a főhős alakját a rendszerváltást követően megnyílt egyik első McDonald’s-ban alkotta meg, a hely ugyanis rendkívül népszerű volt az oroszok körében, és szerinte sok Natalja Fillipovna üldögélt akkoriban ezekben az éttermekben. A főhőshöz hasonlóan ezek az asszonyok is rendszerint gyárakban dolgoztak, a gazdasági válság azonban százezreket sodort létbizonytalanságba egyik napról a másikra. Ez a generáció napjainkban is kiszolgáltatottságban él, az ő gyermekeik azonban – hasonlóan a könyvbéli Sofiához – saját hazájuknak tekintik Észtországot és büszkék arra, hogy önállóan élhetnek Oroszország szomszédságában. 

„A hattyúcsontok egyben tartják az élőket és az álmokat”

img_8028.jpg
Kristiina Ehin őrzője és szónoka az észt női költészetnek, versei nemcsak hazájában, de egész Európában ismertté tették nevét. Műveiben visszaköszön az észt erdők bujasága, az érintetlen tájak pedig nemegyszer mesébe illő események helyszínéül szolgálnak. Költészetében meghatározó a varázslat és a finnugor népi hagyomány, amely finomsággal és romantikával párosul. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy nemcsak verseket ír, de fordít, énekel, táncol, az észt népdalokat kutatja. Előadásában elmondta: jól ismeri a magyar népmeséket, mert édesanyja sokat olvasott neki gyerekkorában. Kérdésünkre, hogy digitális világunkban mit adhat a költészet a fiataloknak, azt felelte: a Budapesten felfedezte Radnóti Miklós szobrát, és bár a tragikus sorsú költő művei sajnálatos módon nem jelentek meg észt fordításban, angolul is katartikus élmény volt olvasni őket. Ehin szerint ez az élmény az, amit a költészetben keresünk, és amit az meg is ad számunkra.

A fiatal költő művészcsaládban nőtt fel: édesanyja és édesapja is verseket írt. Ehin számára ez egyszerre volt motiváló és akadályozó körülmény. Bár az irodalmi környezet meghatározó egy gyermek életében, a szülei által írt versek annyira szürreálisak, hogy sokszor neki is gondot okozott az értelmezésük.

Ehin jellegzetes stílusában az avantgárd keveredik a tradicionális elemekkel, versei középpontjában pedig a nők állnak. Beszélgetésünkkor néhány hónapos kisbabáját etette éppen; megtudtam, hogy Észtországban az országgyűlés üléstermében is mindennapos a gyermeküket ringató női képviselők látványa. Amikor megjegyeztem, hogy Magyarországon mindez teljesen elképzelhetetlen, azt válaszolta, hogy sok más országhoz képest az észt nők viszonylag jó helyzetben vannak, szerinte ugyanakkor még így is van hová fejlődniük. Ehin verseiben a nőiséget gyakran a természettel azonosítja, ezzel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:  „közös feladatunk védelmezni a földet, a növények, a fák és az állatok ugyanis az emberiség legősibb társai".

 Szerző: Béres Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7612372885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.