Olvass!

KönyvesBlog

Elhunyt Dés Mihály

2017. május 20. valuska

Dés Mihály (Budapest, 1950) író, műfordító, a Pesti barokk szerzője hosszú betegség után, 67 éves korában, csütörtökön hunyt el Barcelonában, és vasárnap temetik el Budapesten, írja az El Periodico katalán lap nyomán a Litera.hu.

Az ELTE magyar-spanyol szakán végzett, Bacsó Péter szatirikus filmjének, az 1986-ban forgatott Banánhéjkeringőnek a főszerepét alakította. Ezután Barcelonába költözött. 1988-ban a Szalai-Dárday filmrendezőpáros A dokumentátor című filmjének főszerepét is eljátssza. 

Fordításai között Antón Arrufat, Juan Benet, Borges, Cabrera Infante, Alejo Carpentier, Camilo José Cela, Cortázar, García Márquez, Virgilio Piñera és Vargas Llosa és mások művei szerepelnek.

Spanyolországban újságíróként kezdte pályáját, cikkei, esszéi, kritikái a legfőbb napilapokban és folyóiratokban jelentek meg. 1989 és 1992 között egy irodalmi folyóirat, a Quimera főszerkesztője, 1990 és 1993 között az El Observador nevű napilap irodalmi mellékletét irányítja, 1994-ben megalapítja Lateral irodalmi folyóiratot, mely 2006-os bezárásáig az új spanyol és latin-amerikai írónemzedék platformja lesz.

1995 és 2003 között a Barcelonai Központi Egyetem tanára, pályája során több színházi, vers- és novella antológiát válogatott, tanulmányai, előadásai számos kollektív kötetben jelentek meg, spanyolul elbeszéléseket is publikált.

Dés, a nyitott könyv

Magvető, 588 oldal, 2013, 3192 HUF Hamisítatlan Dés-estként indult a könyvbemutató: a program elején László zenéjét hallgatták a résztvevők, Márton készítette a kivetítőn látható könyvillusztrációkat, és Mihály, az est főszereplője ragyogta be a pódiumot, lassan átvéve az abszolút főszerepet a családtagoktól.

Dés Mihály ugyan számtalan tanulmányt publikált, szépirodalmi művet viszont egyet sem, viszont rögtön egy valóságos monumentummal rukkolt elő, a Pesti barokk című regénnyel, ami 2013-ban az év végi 50-es listánkra is felkerült. Regénye ottliki dilemmát szegez az olvasónak, az elbeszélés nehézségeinek problematikáját. Ólomsúlyú vállalás, még egy öreg rókának is az lenne, nemhogy egy elsőkönyves szerzőnek.

Dés Mihály: Pesti barokk (részlet)

Budapesti házibulik a nyolcvanas évek derekán. Szerelmi bonyodalmak, hódítások, megcsalások, barátságmítoszok, világjobbító dumák, politikai viccek, szamizdatok. A Pesti barokk főszereplője Koszta János is ebben a világban van otthon; pontosabban ebben a világban otthontalan. Dés Mihály nagyszerű első regényében ennek a korszaknak és környezetnek nem is annyira emléket állít, semmint inkább a mítoszoknak, emlékfutamoknak a nyomába ered.

A főhős a regény narrátora, aki mindvégig egyes szám első személyben beszél az olvasóhoz. A visszaemlékezésből kiderül, hogy a Pesti barokk cselekménye az 1983-84-es évben játszódik, Koszta János egy lassan végelgyengülő rendszerben poroszkál elhúzódó kamaszkora vége felé. Nagy Kérdések is foglalkoztatják (disszidálási tervek, irodalmi ambíciók), miközben mindennapjait a bulizás és csajozás töltik ki. A narrátor minden fejezetben újra és újra nekiugrik, hogy szerteágazó gondolatait egyben tartsa és szöveggé rendezze. A vállalkozás eleve kudarcra van ítélve, a regény pedig épp ezt a fiaskót igyekszik szerkezetileg manifesztálni: nem lehetséges máshogy írni, úgyhogy juszt is vállalom, hogy kesze-kusza, szövevényes, előre-hátra ugró, újrakezdő-hirtelen befejező szerkezetet hozok létre sűrű regiszter- és műfajváltásokkal.

2014-ben hacsak úgy nem címmel jelent meg zsidó alavicc gyűjteménye, mi ekkor a holokauszt és a vicc viszonyáról kérdeztük e-mailen:

Zsidózásnak számít, ha zsidó viccet mondunk?

Hogy mennek a dolgai mostanában, Glücklich?- Ne is kérdezze! Rosszul, nagyon rosszul!- Hát az hogy lehet? Alig két hete, hogy örökölt a nagybácsijától...- Hol van az már?!- A múlt héten pedig meghalt a kedves nagymama. Utána is maradt egy tekintélyes összeg.- Ami igaz,...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6912527763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.