Olvass!

KönyvesBlog

Munk Veronika: Ki vagyok én, hogy áldozatnak tekintsem a szexmunkásokat?

2017. június 04. Rostás Eni

munk_vera-7990.jpgFotó: Valuska Gábor

Amikor Munk Veronika, az Index.hu újságírója 2016 elején lecsapott a szerkesztője által felkínált sztorira, vagyis Böbe, a Németországban dolgozó magyar madám történetére, nem gondolta, hogy egyszer könyvet ír a bremerhaveni piroslámpás utcáról. Azt viszont tudta, hogy „ez egy olyan lehetőség, ami nem sokszor adódik”, mert „nem szoktak újságírókat piroslámpás negyedekbe beengedni”. A szexmunka a magyar médiában főleg a bűnügyi minihírekben jelenik meg, mindenkinek van véleménye róla, előítéletei ezzel kapcsolatban, ám valójában mindenkit érdekel, még ha ezt nem is szereti bevallani. Munk kezdetben egy erős riportra és videóriportra gondolt, aztán elnyert egy EU-s újságíró-ösztöndíjat, így el tudott mélyedni a témában. Hathónapnyi kutatómunkából, és számos német útból állt össze a Kéjutca – Magyar szex euróért anyaga, amely leszámol a szexmunkások egysíkú, sztereotip ábrázolásával, és segít lebontani az előítéleteinket. Munk egy Berta névre keresztelt szexmunkás élettörténetére fűzte fel riportkötetét, és testközelből mutatja be a Lessingstrassét, ahol mindent a pénz mozgat, és ahonnan szinte lehetetlen a kitörés. Az utca magyar honlapjára rákeresve, az a mottó fogad: Ahol a gyönyör valósággá válik. Ám a futószalagon működő kielégülésgyárban az olyasmi csak a férfiak kiváltsága. Interjú előítéletről, bizalomról, illúzióról.

Bemutató. A Kéjutcát június 8-án mutatják be a Margó Fesztiválon. A szerzővel Varró Szilvia beszélget. Közreműködik: Pálos Hanna és Sebhelyi Viktória szociológus.

Facebook-esemény

Mi volt a legnagyobb félelmed, mielőtt először Bremerhavenbe mentél?

Előítéletesen mentem oda, sőt, rosszabb pillanataimban fizikai atrocitástól is tartottam, mivel a bűnözők nem annyira szeretik az újságírókat. Azt gondoltam, hogy gusztustalan lesz a hely, attól is féltem, hogy rászánjuk az időt, kimegyünk, beleállunk, aztán a madámon kívül senki nem áll majd szóba velünk. Ezek közül egyik sem történt meg, sőt, szinte az ellenkezőjük.  

A könyvben számos előítéletet lerombolsz a szexmunkásokkal, sőt, helyenként a piroslámpás negyedben dolgozó biztonsági őrökkel, a stricikkel és a kliensekkel kapcsolatban is. Én például azt vettem észre, hogy több lány is rendkívül szimpatikus lesz, miközben olvasom a történetét.

Talán ez azért lehet, mert a munkájukon kívüli személyiségüket, gondolataikat, háttereiket is megmutatja a könyv, olyan szerepeiket, amikkel máshol nem szoktunk találkozni. Én úgy érzem, hogy igazán őszintére sikerültek a beszélgetések, és ők is nagyon érdeklődtek irántam.

Nekik milyen előítéleteik voltak egy újságíróval szemben?

Érdekes volt megélni, hogy amennyire nekem izgalmas egy szexmunkás, nekik annyira izgalmas egy újságíró. Az ő világuk egy rengeteg tabuval és előítélettel övezett világ. Ezek a nők a társadalom kirekesztettjei, és érthető módon óvatosak mindenkivel, aki a nyilvánosság felé jelent kaput. Engem többeknek a madám mutatott be, aztán eldönthették, akarnak-e velem beszélni. Sokan nem akartak. Egyszer utaztam egy magán-autóbuszjárattal, ami menetrend szerint közlekedik a piroslámpás negyedekbe, és a buszból voltak, akik lazán beszélgettek, míg mások azt kérték, ne mutassuk őket semennyire, és ne is kérdezzünk tőlük semmit. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a lányok borzasztóan sokfélék, és az attitűdjük is teljesen különböző ahhoz a helyzethez, hogy egy újságíró faggatja őket.

Munk Veronika: Kéjutca - Magyar szex euróért

Bookline Könyvek, 2017, 220 oldal, 3499 HUF

 

A szexmunkások egy erősen stigmatizált társadalmi csoport. Azt gondolnám, hogy könnyen megnyílnak, ha látják, hogy valaki őszintén, értékítélet nélkül közeledik hozzájuk, hiszen valószínűleg nincs senki, aki meghallatná őket.

Újságíróként az a módszerem, hogy felkészülés után az interjúalanyaimra sok időt szánok, őszintén, érdeklődve figyelek rájuk és beszélgetek velük, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Mindig azzal szoktam kezdeni, hogy elmondom nekik, milyen lehetőségeik, jogaik vannak, ha úgy döntenek, beszélgetnek velem. Hogy ha nem szeretnék, akkor nem mutatjuk meg az arcukat, hogy választhatnak másik nevet, ilyesmi. El szoktam mondani az előnyeit is annak, ha vállalják az arcukat, azt, hogy ez képes lebontani egy előítéletes, sztereotipikus képet, és a nyilvánosságról is beszélek gyakran, mert az emberek nem feltétlenül tudják, hogy mivel jár, ha megjelennek az Index címlapján. Azt viszont nem mindig tudom, hogy ők miért állnak bele a beszélgetésbe. Volt olyan lány, akinél azt éreztem, soha, senkivel nem beszélgetett az adott témáról, olyan is, akinél ezerszer ismételt frázisokat éreztem.

Mennyire tudnak a lányok egymás támaszai lenni, mennyire jellemzőek a barátságok az utcában?

Biztos, hogy vannak barátaik, de nem a Lessingstrassén, mert ott konkurenciái egymásnak. Vannak rokoni kapcsolatok, testvérek, unokatestvérek, de a többiek között inkább kulturált munkakapcsolat van. Mosolygósan elbeszélgetnek, néha összezörrennek.

A könyvben mesélsz egy újonnan érkezett lányról, aki az első munkanapján a magyar pizzériában köt ki, ahol együtt mulat a férfiakkal. Az ilyesmi teljesen szokatlannak számít az utcában, a „kötelességtudó prostituáltak” ugyanis soha nem szórakoznak együtt a férfiakkal. Azt írod: „Ez a jelenet látható példája volt annak, hogy ebben a közösségben is szigorú szabályok uralkodnak, ahogy minden társadalmi csoportban, még ha a kívülállónak, jelen esetben nekem, ezek nagyon furcsának is tűnnek.” Milyen meglepő dolgot tapasztaltál még?

Az is nagyon meglepő volt, hogy a szexmunkások gyakorlatilag nem mennek ki az utcából. Az a 6-10 hét, amit kint töltenek, konkrétan 16 óra a kabinban, ami után tényleg nem tud mást csinálni az ember, mint aludni. Az a rendezettség, átgondoltság, precizitás pedig, ami a németeket jellemzi, az utcára is jellemző.

Az ott dolgozók is átveszik ezt az attitűdöt?

Az egész rendszer úgy van kialakítva, hogy a szexmunkás akkor jár jól, ha rengeteget dolgozik.

Az Indexen megjelent videósorozat végén egy korábbi szexmunkás arról beszél, hogy hiába keres akár több ezer eurót egy lány, valójában csak annyija van, amit megeszik és felvesz.  

Más meg azt mondja erre, hogy nem igaz, és még úgy is sokkal jobban él, mint ha nem ezt a munkát végezné, hogy leadja a keresete felét. Van, aki áldozatnak látja magát, és van, akit a külvilág lát annak.

munk_vera-7943.jpg

A szexmunkást és a prostituáltat szinonimaként használod a könyvben, ám „az eltérő szóhasználat más-más szemlélet következménye”. Míg a szexmunkás olyasvalaki, aki „önként, beleegyezéssel vállalja a szexuális üzleti tevékenységet”, a prostituáltat belekényszerítik a dologba. Említetted, hogy a bremerhaveni lányok sosem hivatkoznak magukra szexmunkásként. Az mennyire jellemző, hogy áldozatnak látják magukat?

Az újságírónak erről nem beszélnek. Brémában viszont jelenleg is folyik egy kényszerített magyar nő ügye, aki a Lessingstrassén dolgozott, és a vád szerint brutálisan, krimibe illő módon bántalmazták magyar futtatói. Rajta kívül évente egy-két magyar esetről tud a kinti rendőrség. Itthoni védett házakban több olyan prostituálttal interjúztam már, akiket akarata ellenére tartottak fogva, vertek, erőszakoltak – más országokban. Tehát a kényszerítés jelensége nagyon is létezik, habár a statisztikákban nem annyira jelenik meg, mert hatalmas a látencia, az áldozatok ritkán fordulnak a hatóságokhoz. De mondjuk az sem igaz, hogy halomra öldösnék a nőket az utcában.

Azt írod, végül sikerült elfogadnod a lányok igazát, például azt, „hogy képesek elválasztani a munkájukat a magánéletüktől, és hogy a jobb életüket csak egy férfi támogatásával tudják elérni.” Fontos volt, hogy ezt el tudd fogadni?

Újságíróként neutrálisan kell viszonyulnom a témámhoz, az interjúalanyaimhoz, már csak azért is, mert képtelenség megállás nélkül ítélkezve, felülről lefele tekintve dolgozni. De kétségtelenül okozott bizonyos belső feszültséget, hogy nagyon nehezen értettem meg, hogy miért osztják meg a pénzük egy nagyon jelentős részét mással. Nem tudtam megérteni a futtató és nő viszonyát, pláne, hogy ők szerelmi kapcsolatként beszélnek róla. Aztán egy berlini szociális munkás, Ádám Éva mondta nekem, hogy ő üzleti szerelmekként gondol ezekre a kapcsolatokra, és így nekem is könnyebb lett megfejteni ezt a jelenséget. Nehéz feldolgoznom, hogy értéksemlegesnek kellene lennem, de azért az van, hogy az én értékrendem szerint az ő helyzetük egy áldozati helyzet. Másfelől meg vívódom, mert ki vagyok én, hogy őket áldozatnak tekintsem, ha közben azt gondolják, megfogták az Isten lábát?  

A lányoknál legtöbbször az ebbe a munkába való belesodródás kulcsa a szerelem. Sokan hányattatott családi környezetből érkeznek, az érzelmi kötődés fontos kapaszkodó nekik. Vannak, akik a szerelmükkel együtt végzik ezt a tevékenységet, aki a mi szemünkben lehet, hogy strici, de az ő szemükben nem biztos, hogy az.

'A feleségem nem csinálja meg nekem azt, mint az itteni nők'

Munk Veronika, az Index újságírója olyan ajtókat nyitott ki, amelyek mindeddig a külvilág előtt zárva voltak. Szexmunkásokkal, futtatókkal, bordélytulajdonosokkal folytatott számos beszélgetés és több éves kutatómunka eredményeként könyvében feltárja a Németországban dolgozó magyar prostituáltak rejtett világát. Munk Veronika: Kéjutca - Magyar szex euróért Bookline Könyvek, 2017, 220 oldal, 3499 HUF Böbe, a madám nem hagyhatja el Németországot, mert a magyar törvények értelmében azonnal letartóztatnák.

Van olyan lány, akivel még mindig tartod a kapcsolatot?

Böbével rendszeresen beszélek, követem az ügyét, járkálok le Nyíregyházára a tárgyalásokra. Azt gondolom, el fogják ítélni a kitartottságért biztosan, ami 0-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Aztán majd nem jön haza, és elévül a büntetése. Ő ezt hatalmas igazságtalanságnak tartja, de eddig se nagyon járt Magyarországra, így ha ez megmarad, akkor igazából semmilyen változás nem történik az életében. Németországon belül továbbra is szabadon mozoghat, azóta is dolgozik. A könyvben szereplő magyar dominával is többször beszéltem azóta, és azzal a lánnyal is, akiről Berta leginkább mintázva lett. Ő most itthon van, mert a ramadánkor nem éri meg kint lenni, nem mennek dugni a kliens-kör jelentős részét kitevő muszlimok.

A hittantanárból lett magyar dominával hogyan ismerkedtél meg?

Felkerestem a legnagyobb német szexmunkás érdekvédelmi szervezet szóvivőjét Hamburgban. Egy nagyon szimpatikus német domináról van szó, aki képbe hozott a jogi dolgokkal, és mondta, hogy a dominastúdióban, ahol dolgozik, van egy magyar kolléganője. Még sosem voltam dominastúdióban, úgyhogy a magyar domina megmutogatta az általam sosem látott tárgyakat, és akkurátusan magyarázta, hogy mi mire való. Kicsit meg is paskolt az egyik korbácsszerűséggel, hogy lássam, milyen, aztán egy kicsit erősebben egy másikkal, na, akkor mondtam, hogy kösz, én itt megállok.

Hogy sikerült a lányok körül mozgó férfiak, vagyis a futtatók és a kliensek bizalmába férkőznöd?

A férfiakat a két utolsó látogatásra tartogattam. Tartottam a striciktől és a kliensektől is, de végül nem okozott gondot, hogy megtaláljam velük a hangot. Mire sor került a beszélgetésre, addigra már teljesen megszoktak, többen olvasták a cikkeket, amik megjelentek közben, volt, aki maga jelentkezett, hogy szívesen beszélgetne. Ugratták is egymást, hogy na, te mikor mész el a Verával. Végül elég sok stricivel tudtam beszélgetni.

A lányok legtöbbször a párjukként hivatkoznak a stricijükre, de hogy látják magukat ebben a függőségi viszonyban a férfiak?

Segítő szerepben, egyfajta menedzserként, üzletemberként láttatják magukat az interjúimban, akik hozzásegítik a nőket ahhoz, hogy dolgozhassanak. Illetve egyfajta védelmi bástyként tetszelegnek, ami azért furcsa nekem, mert itt rendszeres a rendőri jelenlét és biztonsági őrök is vannak.

Szinte mindegyik szexmunkás elmondja a könyvben, hogy valójában nem szereti, amit csinál, és a pénz az egyetlen motiváció. Az egyik kliens viszont arról beszél, hogy nem választana olyan lányt, akinek unalom tükröződik az arcán, vagy akin látszik, hogy nem élvezné a dolgot. A klienseknek ekkora az igénye az illúzióra, vagy tényleg elhiszik, hogy a lányoknak is jó, ami történik?

Szerintem tényleg nagy százalékuk hiszi azt, hogy ezek a nők iszonyúan vágynak a dugásra, hogy konkrétan nimfomán állatok, akik csak a faszra tudnak gondolni. Teljesen abszurd, hogy nem gondolnak bele, ez a munka napi hány férfit is jelent. Viszont a politikus-kliens, aki a könyvben is szerepel, a szexmunka üzleti részét hangsúlyozza. Hogy ha csak szexre vágyik, akkor nem akar a diszkóban szenvedni a gintonic-vásárlással, győzködéssel, udvarlással, és szerinte ez így teljesen tiszta konstrukció.

De én úgy láttam, hogy aki gyakran jár az utcába, az azért erősen kötődik valamelyik nőhöz (ebben az utcában csak nők dolgoznak.)

munk_vera-7944.jpg

Mit gondolsz azokról a férfiakról, akik fizetnek a szexért?

Leginkább szánakozást érzek velük kapcsolatban, holott igazából meg is tudom érteni őket. Az utcában gyakran láttam, hogy szociális munkások tolókocsis, ágyhoz kötött beteget hoznak. Számos országban az állam biztosítja ezt a szolgáltatást, például Hollandiában és Csehországban. Dugni mindenki szeretne, de nem mindenkinek van rá lehetősége.

Az egyik lány arról beszél, hogy szégyellte magát, amikor egy lábfetisiszta kliense kívánságait teljesítette.  A szégyen mennyire jellemző ebben a közegben?

Biztos van olyasmi, amit szégyellnek, de a javadalmazás mindent felülír. Nagy különbség van abban, hogy ki mit vállal be. Van, aki a húsz perces alapszolgáltatáson (orális szex és óvszeres aktus – a szerk.) kívül semmit, ami egy monoton aktus hátulról. A csók, a puszilgatás, a simogatás is extrának számít, nincs semmilyen intimitás.

És olyan előfordult, hogy te szégyellted magad, amikor a kabinok előtt sétálgattál?

Indiszkrét, extrém-kíváncsi típus vagyok, ami a munkában jól jön, de Bremerhavenben első nap nem egy mosolygós, érdeklődő kíváncsiság volt bennem, hanem konkrétan sokk. Zavarban voltam, talán amiatt is, hogy mi, magyarok rendkívül prűd népség vagyunk, a pucér test, a szexualitás hatalmas tabu. Pedig a szexmunkás tulajdonképpen fürdőruhában áll a kabinban, tehát nem látok semmit, amit nem akarok.

Szerinted a szexmunka hazai megítélésének ártana vagy használna, ha piroslámpás negyedek nyílnának az országban?

Szerintem jó lenne. Nem vagyok biztos benne, hogy az illegalitás, és az azzal járó bűncselekmények, az emberkereskedelem, a kizsákmányolás eltűnnének, de az, amit Németországban láttam, ellenőrzött keretek között, megoldást jelenthetne.

Több lány is hangsúlyozta, hogy Bremerhavenben biztonságban érzi magát, mert a rendőrök tényleg figyelnek a szexmunkásokra.

Magyarországon nagyon rossz tapasztalataik vannak a rendőrökkel. Nem az erőszakra gondolok, hanem arra, hogy még rosszabb lett a soruk, mióta megváltozott a szabálysértési törvény, és már a rendőr a helyszínen bírságolhat (a törvénymódosítás 2012 áprilisától lépett életbe – a szerk.). Korábban, ha egy rendőr odament hozzájuk, és azt mondta, hogy rossz helyen állnak, elindult egy bírósági eljárás. Volt ügyvéd, bíró döntött, lehetett fellebbezni. Most az van, hogy rossz helyen állsz? 50 ezer forint. Leejtetted a kotont? 10 ezer. A szexmunkások attól is kivannak, hogy állandóan beviszik őket, borzalmasan méltatlan az egész. Bremerhavenben a rendőrségnek külön piroslámpásnegyed-alosztálya van. Én többször néztem kliensnek a rendőröket, mert tényleg állandóan ott vannak az utcában. Elég sokat szenvednek azzal, hogy a magyar lányok bizalma nulla feléjük. Próbálnak tenni ez ellen, havonta egyszer odamennek egy magyar tolmáccsal, próbálják beédesgetni magukat. Azt mind a magyar, mind a német hatóságok elmondják, hogy egy ügy nagyon ritkán jut el odáig, hogy valaki feljelentést tegyen a stricije vagy a partnere ellen, és még ha ez meg is történik, az esetek döntő többségében másnap visszavonja. Ez szintén a függés természetéből fakad.

A Lessingstrassét olyannyira biztonságosnak gondolják, hogy néha a gyerekeiket is odaköltöztetik. Azok a gyerekek, akik a piroslámpás utcában élnek a szexmunkás anyjukkal, mennyit érzékelnek abból, ami körülöttük történik?

Ezt nem tudom megítélni. Akik ott vannak, elég kicsik, valószínűleg pont azért, mert a szülők felismerik, hogy ezt csak egy bizonyos korig lehet így működtetni. Ebben egyébként nagyon kritizálták egymást, sokan rossz szemmel nézik, hogy ott vannak a gyerekek. Majdnem minden lánynak van gyereke, vagy ott, vagy otthon, messze tőle. Ez mindenhogy elég nehéz helyzet. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7712562949

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Munk Veronika: Kéjutca 2017.08.21. 15:14:25

A Kéjutca erős algoritmikus tukmálás eredményeképpen került az olvasmányaim közé. Nem bántam meg, mert egy olyan világba engedett bepillantani, amit egyáltalán nem ismertem és megerősített benne, hogy jobb is így nekem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.